Forrás: Heti Válasz

. évfolyam . szám,

A Magyar Szocialista Párt új helyre költözik, mert el kell távolodni attól, amit a székházunk múltja jelent – év elején ilyen mondatok kíséretében hagyta el a frissiben elnökké választott Gyurcsány Ferenc, illetve az MSZP megújult vezérkara a Köztársaság téri lakhelyet. A múlt valóban terhelt: a „köztér” korábban a náci eszméket szolgáló Volksbund központja, a kommunista párt, majd az MSZMP budapesti főhadiszállása volt. A kivonulás óta a szocialisták vásároltak egy véglegesnek szánt, felújítandó irodaházat a VI. kerületi Jókai utcában. Ám hogy a 2008 végi beköltözésig se legyenek hontalanok, bérbe vették a Moszkva térre néző, Vérmező úti MBC-irodaház negyedik és ötödik emeletét. Gyurcsány – a Vérmező közelségét észlelve – hamar ideológiai magaslatokba emelkedett, és leszögezte: „A magyar jakobinusok hagyománya olyan gyökeret jelent, amely nemcsak gond nélkül vállalható a demokratikus magyar baloldal számára, hanem figyelmeztet is arra a feladatra, hogy egy cél van, felemelni a nemzetet.”

FOLTOZOTT ÜVEGZSEB

Múltja azonban nemcsak a Köztársaság térnek, hanem a szlovéniai ingatlanfejlesztők-beruházók munkáját dicsérő, két éve a Raiffeisen Ingatlan Alap tulajdonában álló MBC („magyarul”: Moszkva Square Business Center) irodaháznak is van. 2006 végén innen, épp a negyedik és ötödik emeletről költözött ki a Magyar Turisztikai Hivatal, illetve jogutódja, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) turisztikai szakállamtitkársága. A tárca eredetileg 2008. december 31-ig szerződött a Raiffeisennel, ám tavaly év végén a szakállamtitkárság – úgymond a költségcsökkentés jegyében – áthurcolkodott a Hold utcába, az egykori ifjúsági és sportminisztérium épületébe. Az MSZP-vezetők ezután beleültek a „készbe”; a februári tisztújító kongresszuson jelezték, hogy lényegében már átköltöztek a Vérmező úti átmeneti szállásra, ahol – friss bérleti szerződésük értelmében – 2008. december 31-ig van maradásuk.

Az ÖTM kapcsolata azonban csak látszólag szakadt meg a Raiffeisennel. Egy kvázi titkos üvegzseb-kimutatás szerint a tárca által felügyelt Magyar Turizmus (MT) Zrt. 2007. január 1-jétől 2008. december 31-ig érvényes, kétéves időtartamra szóló szerződést kötött „az MBC irodaházban található bérlemény bérlésére”, nettó 200 millió forint értékben. E megállapodás ténye minden ésszerűséget nélkülöz: az MT Zrt. korábban négy évig fizetett az MBC alsóbb emeleteiért, de 2006 végével – határozott idejű bérleti szerződésének lejártával – kibútorozott az irodaházból, pontosabban: a Hold utcai bázison költözött össze újra a turisztikai szakállamtitkársággal. Vagyis az idegenforgalmi részvénytársaság annak ellenére állja a 2007-2008-as időszak 200 milliós terhét, hogy a bizniszcenter egyetlen négyzetcentiméterét sem használja.

Hogy az imént kvázi titkosnak neveztük a www.mtrt.com/uvegzseb honlapot, arra a rögvalóság adott okot: a szerződéslajstromot ugyanis nem lehet elérni az MT Zrt. webfelületéről (www.itthon.hu), de még keresőprogramok segítségével sem. A Heti Válasz más forrásból értesült az üvegzsebtáblázat létéről, s később elektronikus levélben kerestük meg kérdéseinkkel az állami társaságot. Hogy a félreértésnek még a lehetőségét is eloszlassuk, szeptember 27-i e-mailünkben arról érdeklődtünk, ma is érvényesek-e a kimutatásban élőnek jelölt szerződések (lásd Kérdezz-felelek című keretes írásunkat). Bár a lista több mint kétszáz tételt tartalmaz, mindössze húsz olyan akadt köztük, amely a mára vagy a jövőre vonatkozik. Ennyi szerződést kellett tehát ellenőriznie az MT Zrt. gazdasági igazgatóságának – a műveletet megkönnyítette, hogy a megállapodások jelentős része „csípőszúnyog elleni védekezéshez” nyújt fedezetet, s csak egyetlen sor utalt élő ingatlanbérleti szerződésre. A válasz 24 órán belül meg is érkezett azzal, hogy a táblázat „helyesen van fent” az interneten. Vagyis a cég közvetve elismerte, hogy jogcím nélkül utal ki 200 millió forintot (az MSZP-t is befogadó) Vérmező úti irodaház tulajdonosának.

Három nappal ezután legnagyobb meglepetésünkre azt tapasztaltuk, hogy az MT Zrt. és a Raiffeisen Ingatlan Alap közötti szerződésről szóló üvegzsebsorba valaki időközben belenyúlt, így ma 2007. 01. 01.-2006. 12. 31. szerepel a korábbi 2007. 01. 01.-2008. 12. 31. helyett az időtartamoszlopban (az eredeti és a megmásított dokumentumot lásd alább). A titkos beavatkozás pedig felér egy újabb beismeréssel: az új, feltehetőleg tévesen „antedatált” változatból ugyanis már egyenesen az következik, hogy az MT Zrt. 200 milliót fizetett azért, hogy nullánál is kevesebb napot lakjon a Vérmező úton.

LAMPERTH ÉS UJHELYI EMBEREI

Ha nem észleltük volna, hogy első megkeresésünk hatására „valakik” kozmetikázni kezdik a korábbi adatsorokat, újabb kérdéseket fogalmaztunk volna – részben az önkormányzati tárcának és a turisztikai cégnek, részben az MSZP-nek címezve. Jóhiszeműségünk azonban a beavatkozás láttán alábbhagyott, ezért úgy döntöttünk, a nyilvánossághoz fordulunk az alighanem a legújabb székházbotrány címre jogot formáló üggyel.

Egyelőre nem állíthatjuk – igaz, cáfolni sem áll módunkban -, hogy az MSZP helyett egy állami cég fizet az MBC-bérleményért, így azt sem, hogy a közforintok terhére burkolt pártfinanszírozás folyik. Tény viszont, hogy a szocialista párt 2007 elején a turisztikai szakállamtitkárság korábbi emeleteire költözött be, és az is bizonyos, hogy az önkormányzati tárca idegenforgalmi részlege 2008 decemberéig szerződött a Raiffeisennel. Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök és Puch László pénztárnok állításai szerint az MSZP-nek szintén a jövő év végéig tart a bérleti jogviszonya, és – az eredeti üvegzseb-kimutatás szerint – az ÖTM cége, az MT Zrt. is eddig az időpontig utalgat az MBC tulajdonosának (cserébe a semmiért).

Ugyancsak tény, hogy az MT Zrt. ma valóságos szocialista utógondozó; a cég pénzügyekért-szerződésekért felelős testületeiben, felügyelőbizottságában egymást érik az MSZP káderei, parlamenti képviselői – köztük a nagy költözködések idején az önkormányzati tárcát vezető Lamperth Mónika, illetve a máig itt államtitkárkodó Ujhelyi István lekötelezettjei (lásd táblázatunkat). A magyar turizmus csúcsszerveinek Vérmező útról való kitelepítését pedig az a Somogyi Zoltán menedzselte, aki az ezredforduló után Leisztinger Tamás üzletember szállodai és ingatlanforgalmazó érdekeltségeinél mutatkozott, 2005-től a Magyar Turisztikai Hivatalt elnökölte, a 2006-os választások után szakállamtitkár, majd nemrég Magyarország montenegrói nagykövete lett. Tavaly novemberben az ő jóváhagyásával mentette fel Lamperth Mónika az MT Zrt. addigi vezérigazgatóját, Galla Gábort, hogy végre az idegenforgalmi szférában is megindulhasson a hivatali „racionalizáció” (értsd: leépítés, költözködés). Galla utódja, Róna Iván a Hunguest Hotels nemzetközi vezérképviselői státusát adta fel az állami megbízatásért, tehát szintén Leisztinger-körből érkezett az MT Zrt.-hez.

MENEKÜLÉSI ÚTVONALAK

Háttérbeszélgetéseink során arra jutottunk, hogy az MT Zrt.-nek, illetve az önkormányzati tárcának két lehetősége van – már ami az utólagos magyarázkodást illeti. Az egyik abban áll, hogy bizonyítani igyekszik: a társaságnak nincs szerződése a Raiffeisennel, az üvegzsebtáblázatban közölt 200 milliós adat a 2002 és 2006 közötti bérleti díjat jelöli, „mindössze” elírás történt az időtartam tekintetében. A másik menekülési útvonal az lehet, ha az MT igazolni próbálja, hogy bár korábban született döntés a 2002-2006-os szerződés kétéves meghosszabbításáról, azt a minisztérium által előírt költözködés hírére visszavonták – az internetes kimutatásban azonban elfelejtették „lekövetni” a valóságot.

Nos, mindkét változatra van ellenérv. Az MT Zrt. az előző ciklusban 2000 négyzetméternél nagyobb területet bérelt a Vérmező úti irodaházban, ami a helyben szokásos bérleti és üzemeltetési díjakkal számolva (négyzetméterenként havi 15 euró) négy év alatt több mint 350 milliós kiadás (ami messze több a 200 milliónál). Emellett forrásaink állítják: a 2006. november-decemberi kiköltözésig az MT testületei nem döntöttek a bérleti szerződés meghosszabbításáról, a prolongálás törléséről pedig pláne nem. (Az államháztartási törvény szerint az üvegzseb-dokumentumból eleve ki kellene tudni olvasni a szerződések alapadatait, valamint azok módosításait – például az időtartam és az érték vonatkozásában. Utóbbinak itt nyoma sincs.)

Kénytelenek vagyunk tehát az MT Zrt. lapunknak küldött tájékoztató levelére hagyatkozni, és újfent leszögezni: az önkormányzati tárca egyik cége jogcím nélkül pénzeli az MSZP szállásadóját.

Comments are closed.