Forrás: Magyar Hírlap

George Bush amerikai elnök elítélő nyilatkozatot tett az örmények elleni népirtásról szóló washingtoni kongresszusi határozat tervezett elfogadása miatt.

Bush kijelentette: a határozat elfogadása nagy kárt okozna az amerikai-török viszonynak. „Ez a határozat nem megfelelő reakció ezekre a történelmi tömeggyilkosságokra” – mondta újságíróknak az amerikai elnök.

Az amerikai külügy- és védelmi miniszter egyidejűleg közös felhívással fordult a washingtoni kongresszus tagjaihoz: ebben azt kérték, hogy ne fogadják el a határozatot. Condoleezza Rice külügyminiszter az üggyel kapcsolatban kijelentette, hogy ennek a határozatnak az elfogadása most nagy gondot okozna az Egyesült Államok közel-keleti erőfeszítései szempontjából. Robert Gates, a védelmi tárca vezetője megjegyezte, hogy az Irakba irányuló légi szállítások hetven százaléka török területek fölött halad. Ha Ankara valóban olyan erőteljesen fog reagálni, mint ahogy az várható, akkor veszélybe kerülhetnek a jelenlegi amerikai privilégiumok. Jelenleg ugyanis az amerikai haderő igénybe veheti a török repülőtereket, közutakat és egyéb létesítményeket.

Volt amerikai külügyminiszterek szintén közös nyilatkozatban szólították fel az ellenzéki Demokrata Párt vezetését: az amerikai nemzetbiztonsági érdekekre való tekintettel ne terjessze be a kongresszusban a tervezetet. Az amerikai diplomácia egykori irányítói – köztük Henry Kissinger, James Baker, George Shultz és Madeleine Albright – Nancy Pelosi képviselőházi elnökhöz írott levelükben figyelmeztettek: a tervezett határozat fenyegeti az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket a térségben.

(MTI)

Comments are closed.