![]()
Norman Finkelsteinéknél, amikor gyermek volt, nem szoktak otthon a gondviselő Istenről beszélni. A szülők ugyanis holokauszttúlélők voltak: nekik sikerült megmenekülniük a koncentrációs táborokból, ám családtagjaik és rokonaik odavesztek. S velük együtt a Finkelstein család hite is Istenben.
![]()
Norman Finkelstein már felnőtt fejjel, Chicagóban élő történészként, szülei emlékének is adózva írta meg híres könyvét a holokausztiparról. Könyvében, amely Magyarországon is megjelent, nem mást ír le, mint hogy szerinte izraeli és amerikai zsidók a többi között arra használják fel a holokausztot, hogy pénzt sajtoljanak ki Németországból.
A hét esztendővel ezelőtt megjelent könyv óriási visszhangot keltett szerte a világban: volt, aki vakmerően bátornak minősítette, más azt mondta, hogy ezt a családi háttere okán csakis egy Finkelstein írhatta meg, és nem kevesen azonnal rárontottak a szerzőre. A támadások politikailag inkorrektté és gyűlöletbeszéddé süllyedtek, amikor Norman Finkelstein – az amerikai sztárügyvéd Alan Dershowitz egyik könyvére válaszul – újabb könyvet publikált, ugyancsak kihívó címmel (A szemtelenségen túl: az antiszemitizmussal való visszaélésről és a történelem megerőszakolásáról). Ebben a művében ugyanis Finkelstein azt a tézist fejtegeti, hogy az antiszemitizmus vádját fegyverként alkalmazzák azért, hogy Izrael bírálatát elfojthassák.
Norman Finkelstein – amellett, hogy ismert és elismert történész – világhírű vitázóvá vált. Közben pedig oktatott a chicagói DePaul Egyetemen, ahol művei szintén össztűz alá kerültek. (A DePaul Egyetem mellesleg az Egyesült Államok legnagyobb katolikus egyeteme és legnagyobb magánintézménye.) Az évek óta tanító történész a napokban bejelentette: lemond a posztjáról, felmondja az állását is. Hónapokon keresztül folyt ugyanis a vita arról, hogy véglegesítsék-e, és az egyetemi vezetés végső álláspontja az lett: nem. Hivatalos közleményében az egyetem tagadja ugyan, hogy külső erők befolyásolták volna elutasító döntését, sőt feltűnően dicséri a professzor munkáját és kiváló oktatói képességeit, ám a közlemény őszinteségében (talán éppen ezért) kevesen hisznek a campuson.
Diákok tucatjai jelentek meg az egyetem rektorának irodája előtt, hogy kiálljanak professzoruk mellett. „Remek tanárunk volt” – mondta könnyes szemmel a Washington Times tudósítójának a hallgatók egyike, a 22 éves Thomas Bellino, aki egyenesen Finkelsteint tartja az egyetem legjobb, legfelkészültebb oktatójának. Finkelsteinnek szintén könny szökött a szemébe, amikor hallgatói megkérdezték tőle, hogy mihez kezd most. „Tanítani szeretek” – válaszolta a szókimondó professzor. S valami olyasmit suttogott, hogy lehet, erre már nem lesz módja többé.
Alan Dershowitz, a nagy ellenfél egyébként, amikor meghallotta, hogy Norman Finkelstein lemondásra kényszerült, a humánum és a tolerancia szellemében így nyilatkozott: „Örülök neki, hogy már nincs az egyetemen. Tanítson csak az utcasarkokon!”
![]()
Szentendrei Lajos, Washington

