NOL * Népszabadság Online * 2007. október 11.
Megállapodásra jutottak az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagállamai annak a nem kötelező érvényű nyilatkozatnak a szövegéről, amelyben nehezményezik a mianmari kormányellenes tüntetések véres leverését – közölték diplomáciai forrásokból.
A nyilatkozat szövegéről a helyi idő szerint szerdán New Yorkban zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson állapodtak meg a diplomaták, a dokumentumot csütörtökön fogadhatják el.
Az első szövegváltozatban még az szerepelt, hogy a BT „elítéli” a tüntetések leverését. A végül elfogadott változat ezt már enyhébb hangnemben, „erősen nehezményezi” megfogalmazásban tartalmazza.
Nemzetközi szervezetek aggódnak
Nemzetközi szervezetek aggodalmukat hangoztatták csütörtökön a mianmari kormányellenes tüntetések után őrizetbe vett ellenzéki aktivisták, újságírók fogva tartásának körülményei miatt. Az Amnesty International, a világ legnagyobb emberi jogi szervezete – a szaruhártya-sérüléssel bajlódó – Hla Mjo Naung volt diákvezér azonnali szabadon bocsátását követelte a najpjidói katonai kormányzattól. A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű, amerikai székhelyű nemzetközi szervezet három mianmari újságíró őrizetbe vétele miatt emelte fel hangját.
Közben a Jakarta Post című indonéz újság arról írt, hogy Mianmarban őrizetbe vettek négyszáz katonát és öt tábornokot, mert nem voltak hajlandók tüzet nyitni a nagyrészt buddhista szerzetesekből álló tüntetőkre.
A Human Rights Watch elítéli a Mianmarnak fegyvert szállítókat
Az Amnesty International után egy másik emberjogvédő szervezet, a Human Rights Watch (HRW) is felszólította csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy hirdessen embargót a Mianmarnak szánt fegyverszállításokra, és elítélte a juntát fegyverrel ellátó hat országot.
India és Kína, valamint Oroszország, Izrael, Dél-Korea és Észak-Korea olyan felszereléseket szállított, amelyeket a mianmari katonák az emberi jogok területén való „visszaélések elkövetésére”, és „hatalmon maradási képességük támogatásra” használnak fel – írta a HRW közleményében.
A New York-i székhelyű szervezet szerint India és Kína a mianmari tábornokok fő fegyverszállítója, India repülőgépeket és tüzérségi eszközöket, Kína helikoptereket, Oroszország MiG-29-es harci gépeket, Észak-Korea rakétaindító rendszereket, Dél-Korea aknavetők gyártásához szükséges technológiát és berendezést, Izrael pedig 150 harckocsit szállított a mianmari katonai rendszernek a HRW szerint.
(MTI)

