B. Sárközy Péter, Róma
Már jó egy hónapja készültem az utolsó szeptemberi hétvégére, amikor a Mirigy-egyen (így hívják mostanában a jobb sorsra érdemes Kossuth rádiót: MR1) ismét mindenki a régi rend szerint megünnepelhette a néphadsereg napját. Egész nyáron mindennap hallhattuk a rádióban, hogy szeptember 29-én (mit nekünk Buda vára, éljen Jellasics, a pákozdi hős!) interaktív módon megünnepelhetjük a Farkas Mihály elvtárs által létrehozott, majd Bata és Czinege elvtársak minisztersége alatt tökélyre vitt intézményt. A régi katonák (köztük béemesek, politikai tisztek) betelefonálhatnak a rádióba, és elmondhatják régi szép emlékeiket. És most szombat reggel már hallottam is, milyen volt az 1968-as csehszlovákiai bevonulás. Egy tömegoszlatásra kiképzett hajdani belügyi elvtárs elmesélte, hogy miként sikerült legyűrniük Nyitra környékén az akkor arrafelé dúló ellenforradalmat.
Nem tudom, ki találta ki az egészet (csak nem Farkas Vladimir elvtárs maga? A Czinege vagy az Apró család lemenőire még gondolni sem merek!), de igazán nagy ötlet. Körülbelül olyan, mintha a Németországban megünnepelnék a Wehrmacht születésnapját, és régi Waffen-SS-esek emlékeznének meghatottan a lengyelországi, ukrajnai bevonulásukra.
Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha valakinek egyszer az jutna eszébe, hogy megemlékezzék az állítólag közszolgálati rádióban a Hunyadi-páncélosokról. Nyilván elszabadulna a pokol. „Jönnek a fasiszták” – harsogná a média. És most? Most nem jönnek a fasiszták? Miért? Lengyelországot lerohanni fasizmus, Csehszlovákiát lerohanni „baráti segítségnyújtás”? Azt még csak-csak elfogadom, hogy születésem évét még mindig felszabadulásnak szeretik beállítani, de már ne legyen felszabadulás az 1956-os forradalom leverése, a Kecskemét mellett esküvőre vonulók repülőgépről történő legéppuskázása, a Parlament előtti és a salgótarjáni sortűz, a civil halottak, amelyeket magam is láttam a prágai Vencel téren, a lengyelországi katonai puccs! Mert ha megemlékezünk a néphadseregről, akkor meg kell emlékeznünk a testvéri országok néphadseregeiről is. Lengyelországban emlékeznek is: ezért tervezték Jaruzelski volt elnök bíróság elé állítását. Szörnyűség! Hogyan lehet egy idős tábornokot perbe fogni. Bezzeg Pinochet „elvtársat” (Sarlós et. bonmot-ja!) el lehetett ítélni, Honecker elvtársat nem. Éljen a demokrácia!
Természetesen értem a dolgot. Alig néhány nap választ el az október 23-i nemzeti ünnepünktől. Nem árt, ha a mindenkori tömegoszlatók tudják: amit a „fasisztáknak” nem szabad, nekik, akik a népet képviselik, szabad. Szabad ütni, verni, lőni – a népet.
Na, hallgassuk tovább a „szabad” MR1-et: „Munkásőrnek egy baja, egy baja… Hogy nincs három élete, élete.” Dehogy nincs!
