Nem tárgyal a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah a Hamász radikális iszlamista szervezettel – közölték csütörtökön palesztin illetékesek.
A Hamász szerdán jelentette be, hogy tárgyalásokat folytat majd hatalmi vetélytársával, a mérsékelt Fatah mozgalommal a „megbékélésről”, és célzott arra, hogy kész feladni a Gázai övezet ellenőrzését. Iszmáil Haníje, a korábbi, Hamász uralta kormány miniszterelnöke internetes közleményben adta tudtul, hogy tárgyalni kívánnak az Abbász vezette, világi Fatahhal valamelyik arab ország fővárosában. Haníje a közleményben átmenetinek nevezte a Hamász kormányzását az általa júniusban fegyveres úton ellenőrzés alá vont Gázai övezetben.
Az idézett illetékesek szerint a két szervezet tagjai megvitatták egy esetleges béketárgyalás lehetőségeit, de a Fatah képviselői nem támogattak semmilyen konkrét találkozót, és elutasították a Hamásszal való párbeszédet mindaddig, amíg a radikális szervezet fennhatósága alatt tartja a Gázai övezetet.
„Ami Gázában történt, az katonai puccs volt a törvényesség és a demokrácia ellen. Ha visszavonulnak, tárgyalhatunk. Most nem tárgyalhatunk” – jelentette ki Abdalláh Frandzsi, a Fatah központi bizottságának Abbász palesztin elnökhöz közel álló tagja.
Mark Regev izraeli külügyi szóvivő a tárgyalások hírére aggodalmát fejezte ki. Úgy vélekedett, ha a Fatah megengedi, hogy a megbékélést ellenző szélsőséges szervezet visszatérjen a politika színpadára, azzal megtorpedózná az előrelépés minden esélyét.

