Fontos Ádám, Berlin – A manapság Berlinben járó látogató könnyen úgy érezheti: a helyiek nemigen tudnak mit kezdeni a falomlás tizennyolcadik és a német egység tizenhetedik évfordulójával. Alaposan meghökkenhetett, aki szeptember közepén beütötte valamelyik német nyelvű hírkeresőbe az „újraegyesítés”, „újraegyesülés” kifejezéseket. A találatokat végigböngészve ugyanis sokkal többet tudhatott meg a ciprusi görög-török vitákról és a Police együttes másodvirágzásáról, mint arról, miként készül keleti és nyugati részének egymásra találására Németország.
Nincs ezen mit csodálkozni: alig akad ünnepelnivaló – hűtik le a kedélyeket a helyiek, akik mindezt arra vezetik vissza, hogy néhány esztendeje igencsak kifulladt a német gazdaság. (Az egyik divatos berlini kabaré szereplői nem véletlenül olvadoznak az örömtől: „stabilan állunk a lábunkon, se előre, se hátra egy tapodtat se billenünk” – éneklik pikírt grimaszok kíséretében a színpadon.)
Berlinben minden hatodik felnőtt munkanélküli, miközben a város hatvanmilliárd eurós adósságteher alatt nyög, így fejleszteni, támogatni még a legéletképesebb, legreménykeltőbb projekteket sem tudja. Sokak szerint most jött el a megaberuházások (így a főváros gyakorlatilag teljes renoválása) korának böjtje. Az olyan, hosszabb távon valóban hasznot hozó projektek, mint az új berlini főpályaudvar, a következő néhány esztendőben ugyanis alaposan megterhelik az államkasszát.
Korhatár
„Az ötödik iksz körül van a vízválasztó: az ennél idősebbek számára még alapfogalom, viszonyítási pont a Kelet és a Nyugat, míg a fiatalabbakat sokkal inkább leköti a mindennapi küzdelem, az, hogy megfelelő állást találjanak maguknak, biztos bevételt a családjuknak” – magyarázza a harmincas éveit taposó Martin, aki szerint a kilencvenes évek újraegyesítési láza „fű alatt” valóságos demográfiai katasztrófát hozott Németországnak.
Martin azzal érvel, hogy a Keletbe pumpálandó hatalmas összegek miatt elbizonytalanodó ex-NSZK-sok között jócskán csökkent a gyermekvállalási kedv, míg a volt NDK-ban a kemény első évek után az önfeledt fogyasztás időszaka következett, szintén a korábbinál kevesebb gyermekáldással. „Ha nem csökkent a születések száma, azt csak a bevándorlóknak köszönhetjük. Csakhogy az ő integrációjukra a hurráhangulatban alig fordított figyelmet az állam, így ez akár egy újabb időzített bomba is lehet” – jegyzi meg a fiatalember.
Az évforduló talán egyetlen újdonsága, hogy a német film a náci idők után a kommunista éra évtizedeit is felfedezte magának. Az elmúlt években ugyanis jellemzően a hazai közönségnek szánt történelmi filmek uralták a mozikat és a tévék műsorát: az ország egyik legszebb városának 1945-ös porrá bombázását feldolgozó Drezda vagy a balti németek nyugatra érkezésének kálváriáját felelevenítő Menekülés.
Aztán a Magyarországon is vetített, Oscar-díjas, az ügynökvilágot bemutató A mások élete áttört egy falat: megmutatta, hogy a keletnémet mindenna-pokról is lehet realisztikus, a múltat nem valami édesbús mázzal nyakon zúdító filmet készíteni. (Az már csak a magyarok számára jelenthet furcsaságot, hogy a produkciókba a helyi köztévék is beszállnak, így a premiernek vagy ők adnak otthont, vagy pár nappal az első bemutató után sugározhatják az alkotást.) (folytatás)
