Mikor 2006 júniusában a rémült és összezavarodott tizenhét éves Adam megérkezett az Izraelben található Yemin Orde ifjúsági faluba, számára ez egy hosszú utazás végét, és egy újabbnak a kezdetét jelentette.
Megtanulnak együttműködniAdam hányattatott utazása négy évvel korábban kezdődött, mikor dzsananzsavid milicisták támadták meg a faluját Szudánban. A fiúnak menekülnie kellett, ha életben akart maradni. Egyedül, családjától elszakasztva Adam faluról falura vándorolt, egérutat nyerve a felkelők elől, rossz körülmények között töltve éjszakáit és börtönben ülve egy ideig, mielőtt Egyiptomba szökött. Egy este a Sínai-félszigetről meglátta Izrael fényeit és egyszerűen átsétált a határon. Letartóztatták, ismét börtönbe került, majd egy kibucba küldték. Itt keltette fel Yemin Orde hatvanhat éves igazgatójának, Dr. Chaim Perinek figyelmét, aki megszervezte átköltözését a faluba.
Egy év elteltével Adam, aki mellesleg muszlim, boldog, jól beilleszkedett tanuló. „Az ide érkező gyerekek nem feltétlenül zsidók, de a mi álláspontunk az, hogy bármely gyerek, aki eléri Izrael partjait, a mi ügyünk lesz” – mondja Dr. Peri, aki csecsemőként maga is egy gyermekotthonban nevelkedett. Az elmúlt ötvennégy évben Yemin Orde munkássága abban állt, hogy otthont és jövőt adjon az elhagyott és veszélyeztetett helyzetben lévő gyermekek számára, a világ minden tájáról.
Jelenleg körülbelül ötszáz lakója van a falunak, húsz különböző országból, mint például Szudán, Guinea és Kína, és valamennyien egy Adaméhez hasonló történettel rendelkeznek. A Kármel hegyvonulat egyik csúcsán elterülő 77 holdas falu a nyugalom oázisát jelenti a gyerekek számára. Az 1930-as években zsidó földalatti erőket kiképző, vitatott brit tisztről, Orde Charles Wingate-ről elnevezett központ biztonságos menedéket, oktatást és a létfenntartáshoz szükséges alapvető készségek elsajátításának lehetőségét kínálja a nyomorgó gyerekeknek 5-19 éves korig, némely esetben még tovább is.
A falu közössége számára esküvői ceremóniák helyszínéül is szolgáló étkezőben jól megfigyelhető Yemin Orde multikulturális jellege, ahogy a különféle nemzetek és vallások gyermekei együtt ülnek és étkeznek. Az izraeli állam nem engedélyezi a palesztin menekültek számára az 1967-es országhatárokon belül eső korábbi otthonaikba való visszatérést, mivel ez veszélyeztetné Izrael zsidó államként való túlélését. Ezt a politikát Dr. Peri is támogatja. „Befogadjuk a muszlim gyerekeket, bárhonnan jönnek is, de a palesztin menekültek visszatérésének jogát illetően nem tudok semmiféle pozitív állítást megfogalmazni”.
A falu egyes részeit olyan híres történelmi személyiségekről nevezték el, mint Arisztotelész, Martin Luther King és Abraham Lincoln. „A mi küldetésünk célja az, hogy a társadalom peremére taszított gyerekeket a vezetés lehetőségének közelébe helyezzük” – fogalmazta meg Susan Weijel, a falu egyik vezetője. „Egyetlen elvárásunk feléjük az, hogy ők is adjanak vissza a társadalomnak”.
A világ minden tájáról finanszírozott falu jól felszerelt: két iskolával, tudományos és számítógépes laboratóriumokkal, uszodával, tornateremmel és egy zsinagógával is rendelkezik. A 2006 nyarán kirobbant libanoni háborút azonban Yemin Orde is megérezte. „Személyzetünk nagy része és több száz itt végzett tanulónk harcolt Libanonban és két etióp származású tanulónk vesztette életét a harcokban” – mondta el Weijel. „Megpróbálunk számukra biztonságérzetet teremteni, Izrael valósága azonban újra és újra beszivárog”.
Az izraeli falu sikerén felbuzdulva Ruandában, ahol a népesség 15 százaléka elárvult az 1994-es népirtás következtében, létrehozták Yemin Orde testvérfaluját, ahová Izraelből küldik az etióp gyerekeket, mint olyan delegációt, amelynek az a küldetése, hogy ruandai társaikba beoltsák a hitet, hogy meg tudják változtatni a világot.

