Népszabadság * olvasói levelek * 2007. október 3.
Elszámolási kötelezettséget!
Az általános ombudsman posztjának második jelöltje üdítő egyetértésben, első fordulóban ment át a parlamenten. Ennél már csak az örvendezteti meg jobban a pártharcok miatt szétzilálódott lelkű újságolvasót, hogy az összes parlamenti párt 100 százalékos egyetértésben „nem tartotta időszerűnek” a miniszterelnök terveit a parlamenti képviselők költségtérítésének átláthatóbbá tételére.
A kormányfő az eddigi legmagasabb tisztségviselő, aki egyáltalán szóba hozta ezt a kérdést, és a parlament elnöke ugyancsak eddig a legmagasabb, aki kijelentette, hogy ejnye-bejnye, a kormányfő tépázza a tekintélyt.
A reakció tökéletesen jellemzi az országgyűlési képviselők erkölcsi színvonalát. Teljes egyetértésben szavazzák kiváltságossá kasztjukat, felülemelkedve a társadalomra érvényes (és nagyon helyesen!) egyre szigorodó adótörvényeken. Emlékezzünk azokra a szánalmas magyarázkodásokra, amelyek a téma legutóbbi felvetésekor elhagyták felkent ajkaikat, hogy miért érdemelnek ők meg tulajdonképpen egyszerre utazási és lakhatási költségtérítést, természetesen mindezt elszámolási kötelezettség nélkül, és hogy mennyivel többet keresnek más országokban a képviselők…
Senki nem akarja elvenni a költségtérítésüket. De az legyen az utolsó forintosig elszámolásköteles, a számlák valódiságát pedig az állampolgárokra vonatkozó szabályok szerint ellenőrizhesse az APEH. És hol van ez még a parlamenti hiányzást komolyan szankcionáló, zsebet is komolyan érintő szabályoktól, amelyek talán a következő évtizedben kerülhetnek sorra.
Koós Gábor
Zirc
Önsegély
Teljes mértékben egyetértek Kazai Anita nemrégiben megjelent Betegek a neten című cikkének üzenetével: az informáltság megszünteti a félelmet.
Az én egészségi állapotomat is az interneten beszerzett információk és konzultációk segítségével sikerült pozitívan befolyásolnom. 53 éves menedzser vagyok. Tíz évvel ezelőtt kórházba kerültem egy pitvarfibrillációs rohammal. Istenként tiszteltem a kardiológusokat! Úgy gondoltam, hogy megmentették az életem! Folyamatosan szedtem a gyógyszereket. Munkaképességem azonban egyre csökkent, szép lassan leépültem fizikailag és lelkileg, állandó félelemben éltem. Az orvosok azt tanácsolták, hogy szedjem tovább a gyógyszereket (növelték az adagot), erősebben terheljem a szívemet, csökkentsem a súlyomat, és barátkozzak meg a gyógyszerek mellékhatásával. De senki nem tudta elmagyarázni, hogy teljesen legyengülve hogyan terheljem a szívem. Elment a kedvem az élettől.
A feleségem nem akarta végignézni, hogyan fogok belepusztulni a trendi gyógyítási módokba, arra unszolt, hogy nézzek körül a világhálón. Az interneten kiderült, hogy a ritmuszavar ellen felírt és szedett gyógyszerek sok mellékhatása közül az egyik mellékhatás maga a ritmuszavar, ami az eredeti betegségnél súlyosabb is lehet. Megtudtam, hogy betegségem az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja (és az Amerikai Kardiológusok Asszociációja) szerint gyógyszerek nélkül is kezelhető. Egy külföldi fórumon ingyenes konzultációt is kaptam. Ott is azt tanácsolták, hogy ne szedjem a gyógyszereket, de előtte konzultáljak több hazai specialistával. Így több orvost is meglátogattam. Elmentem egy magánrendelőbe is. Minden hazai szakvélemény egyöntetű volt: ha nem szedem a gyógyszereket, trombózist kapok. Saját kockázatomra és felelősségemre eldöntöttem, hogy abbahagyom a gyógyszerek szedését. Fokozatosan csökkentettem a dózist, már ettől sokkal jobban éreztem magam. Elkezdett visszajönni az erőm, elkezdtem mozogni. Diétáztam, kondicionáló tréningen vettem részt. Öt hónapja nem szedem a gyógyszereket. Találtam egy specialistát a SOTE-n, aki újra megvizsgált. A szívultrahang szerint a szívem regenerálódott, nincs semmi teendő! Rajta van a leleten! Azzal váltunk el, hogy egy év múlva találkozunk.
Bartha Ferenc
Budapest
A keretlegényekről
Nyusztay Máté szeptember elsején megjelent írása szerint „elegáns keretlegények oltalma alatt” tartották sajtótájékoztatójukat a fekete gárda szervezői (Vona szerint milliók mögöttük, s a Fidesz sincs ellenük).
A munkaszolgálattal kapcsolatos hat és fél évtizedes maszatolás következménye, hogy az ifjú tollnokok már azt se tudják, kik voltak a keretlegények. Bizony, nem a nyilas pártszolgálatosok voltak. Semmi közük nem volt a nyilaspárthoz, Szálasiékhoz, még ha egyikük-másikuk nyilas lett is esetleg évekkel később. A keretlegények a munkaszolgálatos századok őrei voltak. A sorkatonaságból és a jutasi tiszthelyettesekből válogatták ki erre a célra a kellőképpen ostoba és kegyetlen alakokat. A keretlegények azok a rabszolgahajcsárrá „előléptetett” katonák voltak, akiket azzal a paranccsal küldtek ki a keleti frontra, hogy onnan csak akkor térhetnek haza, ha az őrizetükre bízott zsidók és politikai el nem ítéltek közül már egyetlenegy sem él. Ennek megfelelő volt a viselkedésük, a kegyetlenségük. Mindent megtettek, hogy a munkaszolgálatosok ne éljék túl a frontszolgálatot. Mindez pedig évekkel a nyilas éra előtt volt, a „legitim” Horthy-Magyarország valósította meg a személyükben a gyilkos népirtást.
Azt a parancsot, hogy csak akkor térhetnek haza a frontról, amikor már az őrizetükre bízottak közül már egy se él, 1942 májusában adta ki nekik Muray Lipót ezredes úr, a nagykátai kiegészítő parancsnok.
A keretlegények egyébként sohasem voltak elegánsak. Parasztok, kisiparosok voltak, meg, persze, kalauzok és házmesterek.
Válas György
Budapest
Levélturmix
Nemrégiben Pécsre utaztam a férjemmel a Budapest-Zalaegerszeg között közlekedő buszjáraton. A korai kelés, a hűvös reggel nyűgössé tett bennünket. Rosszkedvünk azonban nyomban elszállt, mert találtunk ülőhelyet és a busz patyolattiszta volt. Az ablakok csillogtak, nem a könyökünkkel kellett letörölnünk a port az ablakkeretről. A kellemes hangulatot csak fokozta udvarias sofőrünk. Nemcsak a következő helység nevét mondta be, hanem jó egészséget és további jó utat kívánt a leszállóknak, sőt még azt is megköszönte, hogy cégükkel utaztak. Ekkor határoztam el, hogy nem leszek rest és megírom e történetet, hogy ne csak a rosszat, a bosszantót vegyük észre, hanem a „szokatlant”, aminek pedig szokványosnak kellene lennie. Az egész napunk más lenne, ha már reggel így indulna, hiszen semmibe sem kerül, csak a másik emberre való kis odafigyelésbe.
Szokola Margit
Balatonföldvár
Kőszeg Ferenc idézi Bibó mondását, miszerint demokrata az, aki nem fél (Igény volna rá…, augusztus 31.). Sajnos ezek a bőrfejű fiatalok, akik belépnek a gárdába, vagy anélkül masíroznak, bátran mutatják magukat képernyő előtt, merészen zsidóznak nyilvánosan, és ha kell, akár még rendőrnek is nekimennek. Sőt, talán azért csinálják, hogy társaiknak megmutassák, mennyire nem félnek. Mégsem tartom őket demokratának. Demokratának azt tartom, aki törvényes úton harcol ellenük, s feljelenti a nyilasokat.
Mester József
Budapest
A múlt század húszas éveitől, a hazai rádiósugárzás kezdete óta hűséges hallgatója vagyok a Magyar Rádiónak. A közszolgálati rádió természetesen követte a mindenkori politikai változásokat, de engem sok mással együtt elsősorban nem az ideológiai műsorok érdekeltek, hanem a naprakész hírszolgáltatás. Hajdanán a rádió bemondói úgy jelentkeztek: Halló, itt Rádió Budapest! Volt aztán olyan is, amikor Budapest 1., vagy Budapest 2. szólt az éterben, majd a Kossuth, Petőfi, illetve Bartók rádiót hallgathattuk. De mit kezdjek most azzal, ha a bemondó így kezdi a felkonferálást vagy a híreket: „Emer egy Kossuth rádió”? Kinek kell ez? Mire jó ez? Gondolják meg, nem lehetne ezen változtatni?
Domonkos István
Budapest
