Kedves Szerkesztőség!
Ez a kis jelenet a fülem hallatára zajlott le a Kálvin téri aluljáróban. Gondoltam, leírom Önöknek. Időpont: 2007. 09. 13. 16 óra 25 perc
A Városmisszió 2007 aktivistái szorgalmasan dolgoztak a kora délutáni, forgalmas időpontban. Egy szüntelenül mosolygó, ezüstősz hajú, középkorú hölgy három fiatal egyetemista fiút invitált az egyik programra. A legcsíkosabb és legalacsonyabb visszamosolygott, majd szelíden közölte: – Köszönjük, de mi zsidók vagyunk.
Az őszezüst hajú hölgy nem szűnt meg mosolyogni. Még vidámabban invitált:
– Nem baj, ez javítható!
Majd értetlenül nézett a köszönés nélkül távozó ifjak után. Merengő szemén csak lekonyuló mosolya lett közhelyesebb: „Ezek a mai fiatalok…”
Üdvözlettel: Vágó Regina
***
Tisztelt Hetek!
Munkámból kifolyólag rendszeresen járom a várost, és a mellékelt fotót készítettem egy pár napja a Szent Lajos téren.

Borbély József
Tisztelt Szerkesztőség!
Az egyházak állásfoglalását a napi sajtóból ismerem, de a Magyarországi Evangélikus Egyház vezető püspökének és világi felügyelőjének (Ittzés János, illetve Pröhle Gergely) álláspontját külön is – mint evangélikus – az Evangélikus Élet című egyházi hetilapból ismerem. Ezek nem azonosak az azóta már az egyházat nem felügyelő Frenkl Róbert elítélő nyilatkozatával!
Ilyen alapon akár például Horn Gyula is nyilatkozhatna a jelenlegi kormány nevében…
Javaslom a cikk szerzőjének, hogy tanulmányozza az interneten is közzétett ügynöklistákat, illetve a tavaly ősszel az ÉS-ben megjelent többrészes cikksorozatot (Majsai Tamás: Öt évtizeden át ügynökök irányították az Evangélikus Egyházat), hogy mérlegelje, mennyire hiteles személy a jelenleg megszólaltatott Frenkl.
Vagy kérdezze meg például Roszik Gábor lelkész urat, aki egy korábbi HVG-ben nyilatkozott Frenkl úr nem éppen evangélikushoz méltó múltbeli aktivitásairól. Nem tudok arról, hogy a megvádoltak bármelyike is beperelte volna az ügynökmúltjukat felfedő cikkírók bármelyikét…
Vajon miért nem pereltek?
Protestáns üdvözlettel:
Németh Miklós
Sopronból
***
Kedves Hetek!
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium honlapján találtam az alábbiakat. Talán érdekes lehet a most zajló Városmisszió fényében.
Városmissziós programok a SZIG-ben:
Szept. 21., péntek – fáklyás fölvonulás és zárószentmise a Gellért-hegyen. (A missziós hét egyik kiemelkedő eseménye lesz ez az esti hálaadó szentmise. Budapest lakosai négy helyről fáklyás fölvonulással jutnak a helyszínre.)
Iskolai feladat: Erdő Péter bíboros kérésére iskolánkból 100 fiú biztosítja a Szent Imre-templomból induló menetet. Az összes 10-11-12. osztályos fiút kérjük, hogy jöjjön segíteni!
Kérjük, hogy a programot tekintsék kötelezőnek (aki mégsem tud eljönni, írásban adjon le kikérőt az osztályfőnöknek). Később pontos információt juttatunk el az osztályfőnökökhöz.
A fenti osztályok lányait és a többi tanulót, a családokat is várjuk, hogy közösen, iskolai szinten vegyenek részt a programon.
A szentmise 20:30-kor kezdődik Erdő Péter bíboros vezetésével.

