Stumpf András, hetijegyzet@hetivalasz.hu
Stumpf András: Lendvai Ildikó is lesajnálná a kvótás hölgyeket – Egy hete még úgy gondoltam, nem leszek én olyan, mint egyes szabad demokraták, akik ha valamilyen súlytalan széljobb csoportocska ökörségeket beszél, rögtön gágognak végveszélyt, mintha tényleg számítana. Ameddig tehát csak egyes szabad demokraták majomkodtak a női kvóta remek ötletével, könnyedén megálltam, hogy monitorra vessem ez irányú gondolataimat. Folyt.
Most viszont kiderült, hogy hogy nem csak a szocik támogatják a parlamenti női kvóta bevezetését – hogy ugyanis a 210 listás hely felét kötelezően a szebbik nem – oh, most szexista voltam? – képviselőinek kell adományozni. Hanem a Fidesz is. Itt viszont már érdekes a történet.
Egy párttól ugyanis, amelyben a konzervativizmus legalább nyomelemi méretekben fellelhető, nem ezt várom. A politikai látványpékségben olykor árulhat sületlenségeket, nem vagyok idealista. Viszont mégiscsak több sütnivalóval kellene bírnia, legalább hátul, a raktárban. Azaz: kommunikációs túlzások, nagyotmondás olykor belefér, rossz, kvótás törvényjavaslat támogatása nem.
Először is: nem ok nélkül óbégatnak sokan arról, hogy bizony nagy a kontraszelekció a politikában, ám a helyzeten biztosan nem javít, ha 105 képviselő kötelezően nőnemű. Csak azért, mert a társadalomban is nagyjából fele-fele a nemek megoszlása. A két dolognak ugyanis az ég egy adta világon semmi köze egymáshoz. Simán előfordulhat, hogy a nők nem vágynak olyan arányban politikai pályára, mint a férfiak. Akik meg vágynak, és teljesítenek is, szép pozíciókban vannak. Házelnök, pártelnök, frakcióvezető, kormánytag, államtitkár: mindre van példa.
Lendvai Ildikó mellett a kvótahölgy – ha lesz ilyen – mindig is lesajnált kis noname valaki lesz. Lendvai titkon együtt fogja lesajnálni férfi párttársaival. Joggal. A parlament ugyanis, csókolom, munkahely. Nem fókuszcsoport. A nagy terv tehát jottányit sem visz közelebb a nagy célhoz, hogy a nők megbecsülése nagyobb legyen. De jó, rendben, csinálják csak a szocik. Nekik jól áll a törvényekkel fölülről, mindig a végponton reformált társadalom terepasztal melletti tervezgetése. Lásd kádári romapolitika legdicsőbb korszaka: putriból be az összkomfortba.
A kvótaüggyel ugyanakkor további gondok is vannak. Elhazudja ugyanis, hogy a politika piac. Ha egy párt nem a legmegfelelőbb személyeket választja képviselőnek, magára vessen. Az ő dolga, rá fog visszaütni, ha nőket szívesebben látna a polgár, ő meg akkor is a pocakos bajszosat teszi a listára. Mondjuk, ebben sem nagyon hiszek, s elég durva lesajnálása a nőnemű választópolgárnak, amikor azt gondolják róla: agya nincs, kizárólag az elsődleges nemi jellegek alapján szavaz.
Ha tehát egy párt jó politikai marketinghúzásnak tartja, hogy női kvótát vezessen be magára nézve, hát tegye! De mindenki számára kötelező törvényt ne alkosson, mert – habár a jelenlegi rendszer majdnem lehetetlenné teszi új formációk parlamentbe jutását – elvileg mégiscsak bekerülhetnek újak, akiket erről senki sem kérdezett meg. Törvényi szinten tehát mindenképp agyrém az elképzelés.
Végezetül: ha felrúgjuk azt az alkotmányos alapszabályt, hogy nemi hovatartozás szerint különbség nem tétetik munkavállaláskor, mondja már meg valaki, miért nem rúgjuk fel mondjuk vallási, vagy származási vonatkozásban is? Merthogy társadalmi számarányok, azok szerint legyünk a parlamentben, ugye. Iksz százalék zsidó, ipszilon százalék katolikus – ismerős? Bizony-bizony, numerus clausus.
