Forrás: Népszava

A KÉP NAGYÍTÁSÁHOZ KATTINTSON IDE! „Ki kell jelentenünk egyértelműen: az őszödi beszéd ismeretében a jelenlegi kormány illegitim, mint ahogyan az a jelenlegi parlament is, mert egy tisztátlan, elcsalt választás következtében alakult ki. Ebből következik: Lakitelek szelleme nem engedheti meg nekünk, hogy ebbe a vis maior helyzetbe belenyugodjunk, s az, hogy tavaly ősszel még brutális módon leverte a hatalom és erőszakszervezete a tüntetéseket és a tiltakozásokat, arra kell, hogy ösztökéljen bennünket, hogy még erőteljesebben követeljük az illegitim helyzet megszüntetését. Magyarországon a demokráciát zárójelbe tették, megalázták, porig rombolták… Az előrehozott választások kérdésében nem lehet engedni és különösen nem szabad engedni a legnagyobb ellenzéki pártszövetségnek.” (Írja Egy következmények nélküli ország című cikkében Fricz Tamás politológus a Magyar Nemzet október 2-i számában.)

„Amint EU-tagok lettek, s a körülmények változtak, ezek a „nagy demokraták” kiebrudalták a magyarokat a kormányból. Ez történt Szlovákiában, Szerbiában és most történik Romániában. Szép lassan visszatérhettek régi mániájukhoz, a magyarnyuvasztáshoz… Átvertek – 1526 óta. Minket. Megint. A Nyugat… Míg itt egy csokornyakkendős fiatal diplomata sziporkázta tanácsait, mint valami karácsonyi csillagszóró a szikráit az éppen uralmon lévő kormánynak, addig a szomszédos kisantantéknál kollégái duruzsolták kiválasztott vezetők fülébe: „vegyetek be magyarokat a kormányba, lökjetek nekik valamit és csendben lesznek – és ez kitűnő propaganda”… Az EU szavahihetősége forog kockán: kiáll-e szilárdan határozott ígéretei mellett vagy ismét elkönyvelhetünk egy új átverést a többiek mellé?… (kuruc.info: a multik, bevándorlók, zsidók, cigányok, homokosok, drogosok érdekében azonnal mozdulni kész EU nem fog kiállni.)” (Írja Átvertek – 1526 óta című cikkében Prof. Dr. Pungur József a kuruc.info internetes honlapján.)

Népszava

Comments are closed.