Forrás: hirszerzo.hu

Az MSZP keddi rendkívüli elnökségi ülésén úgy döntött: kezdeményezi a párt Országos Etikai és Egyeztető Bizottságánál a kiskunhalasi pártszervezet feloszlatását, a megyei tisztújításra pedig várhatóan maga a megyei szervezet tesz javaslatot. Zuschlag János letartóztatásával új helyzet teremtődött Bács-Kiskunban, s ez valószínűleg teljesen átrendezi az erőviszonyokat.

Információink szerint a Zuschlag-botrány miatt a kiskunhalasi MSZP-alapszervezet feloszlatására és a Bács-Kiskun megyében teljes körű, felmenő rendszerű tisztújításra tett javaslatot Gyurcsány Ferenc a párt keddi elnökségi ülésén. A pártelnök-miniszterelnök szerint az, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a megye második számú vezetőjét, elegendő indok arra, hogy ezeket a lépéseket megtegyék.

A pártelnökség egyetértett a kezdeményezéssel, bár néhányan jelezték aggályaikat. Egyrészt azt, hogy az alapszabályt formálisan semmivel nem sértették meg, a fantomtagsággal kapcsolatos vádak után Kiskunhalason is tagrevízió történt, s kiderült: mindenki létező MSZP-tag. Vagyis az etikai bizottságnak nincs jogalapja feloszlatni az alapszervezetet.

Másrészt a teljes körű megyei tisztújításnak van egy olyan olvasata, hogy más érintettjei is vannak a Zuschlag-ügynek, ezért kell távoznia a megyei vezetésnek.

Átrendeződnek az erőviszonyok

Végül mégis az a döntés született, hogy az elnökség kezdeményezi az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságánál a kiskunhalasi pártszervezet feloszlatását, a megyei tisztújításra pedig várhatóan maga a Bács-Kiskun megyei szervezet tesz javaslatot.

Gyurcsány nem habozott (Fotó: Járdány Bence)

A párt egyik vezető politikusa lapunknak azt mondta: az ügyvezető elnök Zuschlag János „kidőlésével” teljesen átrendeződnek az erőviszonyok a megyében. Márfai Péter például azért tudta hosszú éveken keresztül megőrizni megyei elnöki posztját, mert a széthúzó érdekcsoportok között ő volt „a legkisebb közös többszörös”.

Most azonban Bács-Kiskun egyik legbefolyásosabb (és sokak szerint egyik leggátlástalanabb) politikusa elvesztette hatalmát, így könnyen a rivális csoportok kerülhetnek előtérbe.

Pártelnökségi forrásaink szerint Vári Gyula megyei alelnök szívesen átvenné a megye vezetését. A volt vadászpilóta Medgyessy Péter felkérésére lett országgyűlési képviselő 2002-ben, de 2006-ban elvesztette mandátumát.

Már hiába lobbizott

Hiába volt azonban nagy hatalma a megyében Zuschlag Jánosnak, országos szinten már a holokausztos viccelődés után nemkívánatos személy lett. Amikor pedig pártkörökben kezdett terjedni, hogy komoly bajban van, végképp nem számíthatott segítségre. Úgy tudjuk, Zuschlag János az elmúlt hónapokban kitartóan hívogatta a vezető szocialista politikusokat, hogy segítsenek neki.

A legtöbben nem is vették fel a telefont, de akivel végül tudott beszélni, az sem ígért neki semmit. Egy kormányközeli forrásunk szerint Zuschlag arra akarta rávenni a legbefolyásosabb politikusokon keresztül Gyurcsány Ferencet, hogy a legfőbb ügyész révén „intézze el” az ellene folyó eljárás megszüntetését, de úgy tudjuk, senki nem lobbizott a volt képviselőért. Feleslegesen is tette volna – mondta a miniszterelnöki kabinet egyik munkatársa lapunknak.

Információik szerint Zuschlag többeknek „megüzente”: ha nem állítják le az ügyészségi nyomozást, akkor „kitálal” a szocialistákról. Egyik informátorunk azt mondta: „Zuschlag óriási hibát követett el azzal, hogy az ügyészekkel is lekezelő volt, s éreztette velük: ő nagyobb ember annál, hogy csak úgy nyomozgassanak ellene. Ezzel természetesen csak maga ellen hergelte a hatóságokat”.

Szocialista körök szerint Zuschlag János nem tud olyat mondani, amivel árthatna, bár tény, hogy az sem tenne jót, ha csak konkrétumok nélkül sugalmazna.

„Szerintem akkor még Cusi nem gondolta, hogy a gyanúsítás része lesz a bűnszövetkezet, mert így bármit mond, az rá is visszaüt. Márpedig egyelőre kizártnak tartjuk, hogy nála feljebb is vezetnek szálak, vagyis ő nem egy fogaskerék a gépezetben. Nem véletlen, hogy nem tett eddig vallomást” – tette hozzá egy vezető szocialista politikus.

Comments are closed.