Forrás: Stop!

A szentendrei után a hazai performance-előadók második legjelentősebb találkozóját teremtik meg a szervezők szándékai szerint Egerben, a hétfőtől három napon át zajló Nyílt Tér fesztivál keretében.

Az egri Part Egyesület szervezésében megkezdődött rendezvényen október 3-ig 18 előadó, illetve együttes produkcióját láthatja a közönség az egri Kis-zsinagógában. Az előadók között olyan alkotók és együttesek előadását tekinthetik meg az érdeklődők, mint feLugossy László, efZámbó István, vagy a BMZ, illetve a Loops Manada Aggregator. Törőcsik Gábor, a Part egyesület titkára elmondta: a helyi önkormányzat döntése alapján az egyesület kulturális célok megvalósítására hasznosíthatja a város szívében található, évtizedek óta üresen álló Kis-zsinagógát. Az épület elsősorban alternatív alkotók képzőművészeti kiállításainak ad otthont, ugyanakkor a jövőben ideális otthont teremthetnek a Kis-zsinagóga falai között a magyar performance-művészetnek. Ezt kívánják bizonyítani a most kezdődött fesztivál megrendezésével – tette hozzá. Arról is szólt, hogy az épületben a közművek közül csupán az áram áll rendelkezésre. A kulturális tárca Közkincs-programjának pályázatán elnyert 2 millió forintnak köszönhetően viszont a Kis-zsinagógát rákapcsolják a szennyvíz-hálózatra és új padlózatot is kap az épület – mondta Törőcsik Gábor.

Comments are closed.