Népszabadság * N. Kósa Judit * 2007. október 3.
Az lenne a legegyszerűbb, amit az SZDSZ politikusai kezdeményeztek. A családjogi törvényben átírni a házasság definícióját, a „nagykorú férfi és nő” szavakat kicserélni „két nagykorú személy”-re, és 2008. január elsején a melegek, leszbikusok és transzneműek több évtizedes, jogegyenlőségért folytatott harca érne véget.
Lehetne aztán úgy is, ahogy a legfrissebb hírek szerint az MSZP képzeli. Hogy – miként erről Szetey Gábor államtitkár által meggyőzve a hétfői frakcióülésen döntöttek – a kormány dolgozza ki a melegek regisztrált élettársi kapcsolatának törvényi lehetőségét, és ezt a jogszabályokban juttassa majd érvényre. Lehetne úgy is, ahogy korábban vélekedtek: „széles társadalmi vita” után találni meg annak a módját, hogy a melegek teljes jogegyenlőséget érjenek el a társadalom heteroszexuális többségéhez képest.
Ha az a cél, hogy egy jogfosztott kisebbség végre szabaduljon az irracionális joghátránytól, tulajdonképpen nincs rossz megoldás. Csak ki kéne végre mondani világosan, hogy miről is beszélünk. Hogy az együtt élő párok átvehessék egymás ajánlott leveleit? Hogy örökölhessék egymás vagyonát? Hogy gyereket fogadhassanak örökbe, és hazudozás nélkül fölnevelhessék? Hiszen a lehető legkaotikusabb információk láttak minderről napvilágot. Ugyanolyan súlyos érvként habzott föl a sajtóban a postai kérdés, mint a szabályozás igazi tétje, az örökbefogadás. A legelképesztőbb szövegekkel találkozik az ember: a kodifikáció során pl. fölmerült, az egynemű párok esetében tíz év együttélést honoráljon az állam hivatalos regisztrációval.
Történik ráadásul mindez akkor Magyarországon, amikor a szégyenlős hallgatás után a szégyenteljes kirekesztés hangja kezd minden másnál hangosabb lenni. A társadalom elfogadási folyamata korábban nem jutott túl a bűncselekmény, betegség, bulvársztori grádicsain. Emlékszünk jól, valami társadalmi vitaféle legfeljebb akkor folyt, amikor azt taglalta ország-világ, jó szülője-e Danikának Rácz Károly előadóművész. Szetey államtitkár azonban arcot, nevet, pozíciót adott a jogkövetelésnek, és ezután a kirekesztés Kossuth téri, Hősök terei élményanyagán edződött lelkek előtt leomlottak az utolsó gátak is. Vadászat a meleg büszkeség napja éjjelén, irtózatos auschwitzi fotómontázs az államtitkárról, Semjén Zsolt alpári, zsidózásba ojtott homofóbiája – már képtelenség megmondani, mire érzi magát följogosítva a mások jogait semmibe vevő ember.
A hatalom, ha felelősen viselkedik, mihamarabb útját állja ennek a tűrhetetlen folyamatnak. Ezt pedig csak egyféleképpen érheti el: világossá teszi az álláspontját, és azt minden erejével igyekszik érvényre juttatni. Tartalom nélküli kategóriák, ködös sejtetések és nem látható kimenetelű felszólítások helyett egyszerűen leteszi az asztalra a kormányzó pártok konszenzusos törvényjavaslatát, és körömszakadtáig harcol azért, hogy abból mielőbb elfogadott jogszabály legyen. E jogszabálynak pedig egyetlen vállalható tartalma lehet: a teljes jogegyenlőség. Hogy lehessen családban élni, gyereket nevelni, ajánlott levelet átvenni. Mindent, ami másoknak természetes osztályrészük.
Az pedig innentől tényleg mindegy, minek hívják az új jogintézményt. Ha nincs jobb ötlet, végső soron lehet házasság is akár.
