A halászok hosszú évszázadokon át dolgoztak éjszaka a Mediterráneum keleti medencéjében, és tűzzel csábították a felszínre a halakat – jelentették be a régészek, aki a furcsa gyakorlat első kézzelfogható bizonyítékát a Galileai tó nyugati partján, az izraeli Dorhoz közel találták meg. A feltárás részletei a The International Journal of Nautical Archaeology legújabb számában olvasható.
A hajóban talált bronzérmékkel sikeresen datálták a roncsot, amely így minden bizonnyal i.sz. 665-ből, a muszlim hódítás korából származik. „Lehetséges, hogy ez okozta a hajó vesztét is, és a halászok a bizánci-muszlim határvillongásokban vesztették életüket” – állítják a kutatók.
A csónakban a tűzkosáron kívül nehezékeket is találtak, illetve egy ötágú vasszigony, egy mélységmérő és egy apró szobor is előkerült. A kutatók szerint mindezek arra utalnak, hogy bár a halászok éjszaka a csillagok alapján tájékozódhattak, szükségük volt a mélységmérőre is, hogy rossz időben is megtalálják a megfelelő halászhelyeket.
Eddig ugyanis csak leírásokból és képi ábrázolásokból ismerték azt a praktikát, amelynek során a tűz a felszínre csábította, és mintegy delíriumban tartotta ott a halakat, amelyeket aztán a halászok hálójukkal könnyen a felszínre húzhattak.
Az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársai szerint már az ókori filozófus, Platón is megörökítette ezt a gyakorlatot, amely sokszor arra is rávette a vízi élőlényeket, hogy kiugorjanak a vízből. A kutatók szerint az ókori filozófus munkája is arra utal, hogy ez a halászati módszer igen fontos és elterjedt lehetett a térségben, és azt több évszázadon át használhatták.
Az Újszövetségben is bemutatott módszerrel a térség halászai évszázadokon át dolgoztak éjszakánként – sugallja a roncs, amelyet Ehud Galili és Baruch Rosen régészek vezetésével tártak fel. A kutatók elmondása szerint a hetedik századi hajó orrán egy tűzkosarat találtak, amely az első fizikai bizonyíték arra, hogy a térségben a halászok az ókortól kezdve tűzzel csábították a víz felszínére a halakat.
