Mélyi József
Az idegen
Tárlat
Ha a lehető legegyszerűbben akarok utalni az időre, rámutatok egy órára. Ha a lehető leghatásosabban akarom megragadni az időt, akkor az eseményekből mozgóképet készítek. Kicsiny Balázs a legegyszerűbb és leghatásosabb elemekből kiindulva vezeti be a nézőt az idő jelentéseinek sűrűjébe.
A bank emeleti galériájában, ahonnét körbetekintve rálátni az alkalmazottak mindennapi munkájára, az idő és a pénz körül forog minden. A három részből álló kiállítás központi installációjában fekete-fehér kockás padlón olcsó asztalok állnak, rajtuk műanyag lavórok, amelyekben egyszerű faliórák áznak. Mind a tizenkét asztalon gumikesztyű és egy másik, száradni kitett óra. Az egyik oldalsó helyiségben egy szöveg nélküli képsorozat, az órásmester története tizenhat képben elbeszélve. A másik oldalon egy végtelenített rövidfilm, amelyben kalapos sírásók órákat temetnek el, majd hantoljak ki őket újra meg újra. A film mellett egyetlen kép: két tűzoltóruhás figura lapáttal hányja a kandallóba a padlón heverő pénzkötegeket. A tűz fölött óra áll.
Az óra körbejár – mondja a kiállítás címe, pedig az órák állnak. A néző jár körbe. Kicsiny Balázs számos korábbi installációjától eltérően most hiányoznak a teret uraló emberalakok, illetve az őket helyettesítő emberburkok; a néző magára marad az utalásrendszerben. Az időt mossák, az idő pénz. Egyszerű, végsőkig lecsupaszított kijelentések alkothatják a kiindulópontot, és teremtik meg a helyszín feszültségét. A falon részlet Arany János Ágnes asszonyából, a múltbéli bűnről és a bűnhődésről. Ha ebből indulunk ki, olyan, mintha a két éve a Velencei Biennálén bemutatott Suszterinas című videó térbeli kibontását látnánk magunk előtt: a Bolygó Zsidó és az óralapon négykézláb körbejáró inas jelenete azonban most a néző terébe helyeződik át. Az oldalsó teremben az órásmester történetét megjelenítő, többféle olvasattal rendelkező képregény hol tágra nyitja, hol bezárja ezt az asszociációt. Kicsiny Balázs szorongást keltő gouache- és tusképein a hétköznapinak tűnő jelenetek átrajzolódnak, az ismerősnek látszó környezetek a művész saját világának tűz-, víz-, föld-, levegő elemeivel egészülnek ki, bizonytalan egyensúlyt teremtve a lehetséges és a megtörtént között. A szürreális temetői jelenet filmje szintén a nézőhöz intézett kihívás, hiszen megint csak a legegyszerűbb mondatokat hívja elő: a múltat eltemetjük, a múlt újra felszínre kerül. Körbe-körbe. Az asszociációs mező innét ismét tágra nyílik, és az értelmezés középpontjába a múló idő képi megragadása kerül: emlékezetünk működésére a filmkockák egymásutánja nyújt hasonlatot.
A tisztán tagolt együttesben az installáció szoborkaraktere háttérbe szorul, helyette filmes idézetek sorolódnak. Orson Welles filmjében, Az óra körbejárban (eredeti címe The Stranger: Az idegen) minden jelen idejű eseményre a múlt árnyéka vetül: a náci háborús bűnös Amerikában új identitást szerez, de utoléri a múlt; különös óraszerkezetek iránti szenvedélye nyomán lelepleződik. Truffaut 451 Fahrenheitjében a fémsisakos tűzoltók lángszóróikkal a könyvek megsemmisítésén, a közös történet nyomainak eltüntetésén dolgoznak. Az órásmester egyik portréja Alain Resnais filmjéből köszön vissza, az átmosott múlt időben pedig halványan felsejlik Az ötödik pecsét zsidó gyermekeket mentő órásmesterének erkölcsi dilemmája is.
A film másodpercenként huszonnégy kockából áll össze, a tizenkét asztalon elhelyezett huszonnégy falióra ugyanúgy utal erre a tényre, mint az órák számának puszta megjelenítésére. A múltba nézés és a csupasz, szürreális történet, csakúgy, mint a film és a mosogatás fázisai, az értelmezés minden szintjén összeérnek.
Többen utaltak már korábban arra, hogy Kicsiny Balázs profán és szakrális határmezsgyéjén mozgó művei olyanok, mint egy idegen munkái. Idegen, de csupán a megfigyelői értelemben: amit az otthonos szemlélők már megszoktak, azt ő más szemszögből láttatja. Nem úgy, mint aki először csodálkozik rá, hanem olyasvalakiként, aki az adott térben, de a helyi időn kívülről nézi a dolgokat. Idegenként pedig olyan kézenfekvő gondolatokat mondat ki a nézőkkel a múltról, amelyeket különben már nem mernének használni, mert közhelyesnek, szentimentálisnak vagy giccsesnek tartják. Az installációból most kiemeli az emberi figurát, amely az idők során túlságosan belehelyezkedhetővé vált, helyette mi, a nézők válunk a kiegészítés alanyaivá: emlékezetünk filmkockáit rendezteti újra velünk. Precízen felépített egységekből álló műegyüttese ismert vagy a tudatalattinkban tárolt képeket hív elő, és sodor egyre tágabb értelmezési lehetőségek felé. Filmjeleneteit nézve kapaszkodókat keresünk, és mondatokat találunk, miközben örök történetek bukkannak elő, hol szakrális, hol profán köntösben.
(Az óra körbejár – Kicsiny Balázs kiállítása a Raiffeisen Galériában. Nyitva október 13-ig.)
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 39. szám
