BARTA ZSOLT
Seth szerint a világ
Vikram Seth: Két élet. Fordította Gáthy Vera. General Press Kiadó, Budapest, 2007. 536 oldal + 24 oldal melléklet, 3500 Ft
Családregényt írni, főleg ha a szerző a szó legszorosabb értelmében, érintve is van a témában, nem egyszerű feladat. Mások elé tárni a rokonság néha bizonyára takargatni való történeteit, zavar nélkül és kendőzetlenül beavatni az olvasót régi, felejtendő titkokba, állítólag már több írót kétvállra fektetett. Pedig mindezt még fokozni is lehet. Elő lehet citálni hajdani leveleket, naplórészleteket, fényképek hátára, sietős kézzel firkantott üzeneteket, majd biztos kézzel még nyakon is lehet önteni néhány interjúval, személyes beszélgetéssel, s a végeredmény egy szubjektív történet, olyan szereplőkkel, akiktől nem szabadul könnyen olvasás után sem az ember.
Vikram Seth, ez a hazánkban még jórészt ismeretlen, kitűnő indiai író Két élet című kötete pontosan ilyen. Seth 1952-ben született Kalkuttában, majd tizenhét éves korában Angliába kerül, a tonbridgei iskola tanulója lesz. Majd Oxford és Stanford következik, s innen már csak egy ugrás a doktori disszertáció. Illetve csak lenne, mert Sethet elragadja közben az írás, először kínai és tibeti barangolásairól ad ki zajos sikerű útikönyvet, majd The Golden Gate címmel jelentet meg verses regényt, bevallottan Puskin hatására. A világsikert az 1349 oldalas A Suitable Boy című monumentális családregény hozza meg számára, mely India függetlenségi törekvéseinek korszakában játszódik. Két élet című legújabb regénye ismét csak családja történetének egy szeletét tárja az érdeklődők elé, elénk. Vikram Seth tizenhét éves korától négy esztendőn keresztül Londonban élő dédnagybátyja és dédnagynénje házában tölti az iskolai szünidők nagy részét. Shanti bácsi fogorvos, felesége Henny néni, pedig amellett, hogy asszisztál férjének, a tipikus, kényes-fényes angol háztartást vezeti. Életük történetét meséli el az író. Mindez még nem biztos, hogy papírra való, ám a kor, melyben a két ember találkozott, valamint eltérő származásuk, kultúrájuk már átemeli a szöveget a XX. századról szóló legfontosabbak közé.
A fiatal és lelkes, tanulni vágyó Shanti 1931-ben érkezik Németországba, ahol fogorvosi stúdiumokat végez. Különös kor, különös környezet egy fiatal indiai számára, aki jóformán még a nyelvet sem ismeri. Berlinben aztán szobát bérel egy helybéli zsidó családnál, akik hamarosan úgy megszeretik, és ez a szeretet kölcsönös, hogy akaratlanul is a család részévé válik. A Caro família nem különösebben jómódú, a családfenntartó apa Shanti érkezésekor már nem él, ezért is döntenek úgy, egy szoba kiadásával próbálják meg növelni a családi kassza bevételét. A Caro családban két lány is él; Henny, aki örökké vidám és szertelen, valamint Lola, aki mindenben ellentéte testvérének, mélabús, álmodozó típus. Shanti Hennyt érzi magához közelebb, őt azonban a jelek szerint Lola szereti. A történelem azonban nem engedi, hogy a történet itt átcsapjon valami cukormázas, giccses XX. századi lányregénybe, ahol a jók elnyerik méltó jutalmukat. Ellenkezőleg. A náci Németország törvényei miatt Shantinak el kell hagynia az országot, majd 1939-ben, az utolsó pillanatban Henny is Angliába menekül. Családja azonban Berlinben reked. Itt kezdődik az író, Vikram Seth bravúrja, aki ettől a ponttól kezdve korabeli levelek, naplórészletek és dédnagybátyjával készült interjúk segítségével igyekszik rekonstruálni Shanti és Henny történetét. Shantiét, aki a világháborúban elveszíti jobb kezét, ami nélkül, elvileg soha többé nem praktizálhat, mint fogorvos. És Hennyét, aki Berlinben maradt családtagjairól nem tud évekig semmit, csupán annyit, hogy a németországi zsidókat koncentrációs táborokba zárták. Ezt a két embert talán a kölcsönös kétségbeesés és az egymásra utaltság hajtja egymás karjaiba, egy olyan országban, amely gyanakodva szemléli a szerinte indiai függetlenségi törekvéseket megszemélyesítő Shantit, és a menekültként is német ellenségnek titulált Hennyt. És ők nem is tehetnek mást, örökre összetartoznak, mert így akarta a történelem. Bár kései esküvőjük után úgy tűnik, minden jóra fordul, Shanti műkezével is megállja a helyét a fogorvosi szakmában, Henny pedig, magában mélyen megőrizve Birkenauban elpusztított anyja és nővére emlékét, igyekszik jó felesége lenni ennek a „szívós kis indiainak”, aki annyira szereti őt. Különös házasság az övék, a férj állandóan a tradicionális indiai család fontosságáról beszél, s hozzátartozói sűrűn meg is fordulnak a londoni családi fészekben, míg a feleség családtagjai után kutat, a világégést túlélt berlini barátai segítségével. Ettől függetlenül, vagy talán éppen ennek köszönhetően kapcsolatuk jól működik, annak ellenére, hogy Henny legmélyebb érzései örökre rejtve maradnak Shanti előtt, illetve csak jóval az asszony halála után derül fény néhányukra.
Vikram Seth mestere a mesélésnek, bár India epikus hagyományai szinte kötelezik őt erre. A hatalmas országban évezredes tradíciói vannak az esti, vég nélküli mesélésnek, Seth ebben is méltó utóda többnyire névtelen elődeinek. Ám a történet kerekének forgatása közben igyekszik a háttérbe húzódni, s csak akkor kommentálja az elmondottakat, amikor szükségét érzi. Roppant tárgyilagosan, már-már szenvtelen hangon sorolja fel a náci Németország bűntetteit és az olaszországi fronton történt véres eseményeket. Az olvasó talán hajlamos arra, hogy úgy érezze, Seth nem érti igazán, mi is történt itt annak idején Európában, hiszen más kultúrkörből, más életszemlélettel érkezett ebbe a világba. Könyve éppen ezért izgalmas olvasmány, hiszen előítéletektől mentesen beszél olyan dolgokról, eseményekről, amelyek egy része még ma is tabunak számít, Európa ide vagy oda. Szól rólunk, európaiakról is, időnként megdöbbentően, máskor méltósággal, de mindenképpen elgondolkodtató az, amit mond.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 39. szám
