Az egykori NDK-hoz tartozó keleti tartományok újjáépítésében elért eredményeket méltatta szokásos hétvégi videoüzenetében Angela Merkel német kancellár.
Merkel ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az öt keleti tartomány továbbra is súlyos gazdasági gondokkal küszködik, s ezek sorában első helyen a munkanélküliséget említette. Utalt arra, hogy a munkanélküliek száma mintegy kétszerese a nyugati tartományok hasonló mutatójának, s a munkahelyteremtés érdekében a szövetségi kormány további segítségét ígérte.Angela Merkel úgy ítélte meg, hogy tizenhét évvel a német egység helyreállítása után jelentős eredményeket sikerült elérni a keleti rész újjáépítésében. „Nagy utat tettünk meg” – fogalmazott az évforduló előestéjén a kancellár, hangoztatva egyidejűleg, hogy még jelentős problémákat kell leküzdeni. A munkanélküliség csökkentésének szükségességére utalva mindenekelőtt további beruházásokat helyezett kilátásba.A német kormány egyébként a napokban tette közzé éves beszámolóját a keleti tartományok helyzetéről. A jelentés aggasztónak nevezte a szélsőjobboldal térnyerését az érintett öt tartományban. Utalt arra, hogy a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) bejutott két tartomány, Szászország, továbbá Mecklenburg-Elő-Pomeránia parlamentjébe is. Kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakban a keleti tartományokban erőteljesen megnövekedett a szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmények száma. Az okok között a beszámoló első helyen a hiányzó demokratikus hagyományokat, valamint a múlt nem megfelelő feldolgozását említette.A gazdasági helyzettel kapcsolatban a kormány hangsúlyozta: noha a növekedés üteme elsősorban a beruházásoknak köszönhetően meghaladja a nyugati növekedés tempóját, a munkanélküliség kétszerese a nyugati tartományok munkanélküliségének. Utalt arra, hogy a, hogy a jövőben fokozott erőfeszítéseket kell tenni a fiatalok elvándorlásának megakadályozására.A növekedés ellenére Németország keleti fele még hosszú ideig rá lesz utalva a nyugati rész támogatására, s legkevesebb tíz-tizenöt-húsz évre van szükség, amíg a keleti tartományok a fejlődés szempontjából „önellátóvá” válhatnak – tűnt ki a dokumentumból. Németországban minden esztendőben október 3-én emlékeznek meg a német egység helyreállításáról. Az idei ünnepséget a keleti Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány fővárosában, Schwerinben tartják.

