Orbán Viktor: Betelt a pohár! · A népszavazásra mozgósított a Fidesz elnöke
2007. szeptember 19. (1. oldal)
Pál Béla
Magyarországot másfél éve a válság, az elkeseredés és a szenvedés jellemzi; az ország szívdobbanása ez a két szó: Elég volt! – jelentette ki tegnap Orbán Viktor a Hajógyári-szigeten tartott nagygyűlésen a gyurcsányi hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülésének első évfordulóján. A Fidesz elnöke szerint a kormány a demokrácia felségterületén kívül tanyázik.
Kiszelly Zoltán politológus: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is fordított időcsapdában vannak, mivel a miniszterelnöknek túl kevés az ideje, hogy a hátramaradt reformokat, megszorításokat keresztülvigye, a Fidesz elnökének viszont túl sok ideje van még 2010-ig. Ha ugyanis Gyurcsány Ferenc nem is, de a kormány többsége maradni fog a következő választásokig, a Fidesz elnökének pedig addig tartania kell a lelket a jobboldali emberekben. Orbán Viktor részéről most elmaradt a „verbális kordonbontás”, igaz, nem tehetett mást, mivel még nem tud aláírást gyűjteni a népszavazáshoz, meg kell várnia az OVB döntését. A pártelnök elhatárolódott a miniszterelnöktől és a kormány politikájától, és földrajzilag is elhatárolta magát. Ez utóbbira azért volt szükség, mert így biztosította, hogy különválassza a Fideszt a türelmetlenektől és a tüntetőktől, hogy ne legyenek Árpád-sávos zászlók, és nehogy öszszemossák őket a radikálisokkal.
Mráz Ágoston politológus: Megkezdődött a Fidesz népszavazási kampánya, erre utal, hogy a párt a bejelentések szerint a közeli napokban megkezdi az aláírások gyűjtését. Orbán Viktor beszédének lényege a mozgósítás volt, hiszen a referendum a részvételi arányon áll vagy bukik. A legnagyobb ellenzéki párt első embere ezért beszélt a teljes szívvel való kiállás mellett, és ezért nevezte egyedüli járható útnak a népszavazást. Szintén fontos üzenete volt Orbán Viktor beszédének, hogy Magyarországon nem a szélsőségek miatti politikai válság van, hanem szociális válság bontakozott ki a megszorítások miatt. A Fidesz elnökének beszéde cáfolatát adta a kormányoldal korábban megfogalmazott vádjának is, amely szerint a magyar ellenzék magára maradt Európában. Orbán Viktor – a tusnádfürdői szónoklatához hasonlóan – a Hajógyári-szigeten is új európai szellemi irányzatról beszélt, és a Fidesz programját is ebbe illesztette bele.- A magyar ember nem szeret asztalt borogatni, megvárja, amíg betelik a pohár. Hát most betelt! – szögezte le. Mindennek okaként a hazugságot jelölte meg, s azt, hogy jelenleg a magyar a leggyengébb kormány Európában. A szónok feltette a kérdést: hol a pénz, amit eddig behajtott a kormány az emberektől és a privatizációs üzletekből, valamint ami uniós támogatásból érkezett hazánkba? Orbán szerint szociális válság alakult ki, amely újabb és újabb családokat, fiatalokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. A politikus azt ajánlotta, hogy a középosztály és a leszakadó, rászoruló rétegek kössenek egymással történelmi szövetséget a népuralom helyreállításáért. A szociális válságból való kiút első lépésének a népszavazást jelölte meg Orbán Viktor, amit a demokrácia öntisztulásának nevezett.
A Fidesz elnöke reményét fejezte ki, hogy egymással ellentétes tartalmú kérdések nem szerepelhetnek majd a népszavazáson, s az Alkotmánybíróság döntése után a köztársasági elnök még az idén kitűzi a referendum időpontját. A rendezvényen a pártelnök mellett felszólalt Navracsics Tibor parlamenti, Tarlós István fővárosi frakcióvezető és Bús Balázs, Óbuda polgármestere is.
*
Magyarországnak gyáva miniszterelnöke van – jelentette ki beszédében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte ha Gyurcsány Ferenc nem lenne gyáva, akkor már megválasztásakor, 2004-ben mondta volna el az őszödi beszédet. Majd így folytatta: a kormányfő korábban nemcsak ismerte az ország helyzetét, de javaslataival befolyásolta is hazánk sorsát, később pedig fő okozója lett a mostani válságnak miniszterelnökként. Navracsics szerint ha valóban nem lenne gyáva Gyurcsány Ferenc, akkor tavaly, a választási programjának ismertetésekor is elmondhatta volna azt a beszédet, amellyel lebukott. Ha nem lenne gyáva, a nyilvánosság előtt közölte volna hazugságait és a trükkök százait a kormányfő, mint ahogy lebukása után levonta volna a következtetéseket, és nem a személyes karrierjét, hanem az ország jövőjét tartotta volna fontosabbnak. De Gyurcsány Ferenc abban bízott, hogy nem bukik le, majd pedig mindent megtett, hogy hatalomban maradhasson – jegyezte meg Navracsics Tibor. Úgy vélekedett, hogy napról napra közelebb kerülünk ahhoz az időponthoz, amikor Gyurcsány Ferenc távozik a hatalomból. Ezt többek között azzal indokolta, hogy Gyurcsány elveszítette az emberek bizalmát, a népszerűségi listák végén kullog, és hadat üzent mindent társadalmi csoportnak. Hozzátette: 23 millió románnal, határon túli magyarokkal, utcán tomboló fasizmussal és antifasizmussal riogat Gyurcsány Ferenc, miközben pártelnökként az antiszemita kitételeket megengedő elvtársait mentegeti a nemzetközi nyilvánosság előtt.
Navracsics arról is beszélt, hogy ez a kormány rendkívül szomorú örökséget hagy majd maga után a szétvert és fizetőssé tett egészségügytől a szétrombolt oktatási rendszeren keresztül, ám mint fogalmazott, a Fidesz nem lehet felelőtlen, Gyurcsány Ferenc hatalmi arroganciája nem eredményezheti a demokráciába és az ország jövőjébe vetett hit csorbulását. – Mi nem engedhetjük meg, hogy ne legyünk demokraták – hangsúlyozta a szónok. A politikus párhuzamba állította Gyurcsány Magyarországát a polgári Magyarországgal. Elmondta, míg az előbbiben az emberek nem szólnak bele a közügyek intézésébe, félelemtől vagy kiábrándultságtól fásultan nem törekednek semmire, a munka helyett a kormánynak kiszolgáltatott segélyből élők adják a társadalom többségét, addig a jövő polgári Magyarországában a törvény tisztelete lenne a szabad és civilizált élet alapja, nem a kiváltság, s megszorítások helyett növekedés, a hazugságok helyett felelős kormányzás, megaláztatások helyett megbecsülés lesz a jellemző.
Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy Magyarországot és Budapestet tartósan a felfordulás jellemzi. Victor Hugo szavaival élve még azt is hozzátette: „élet lélek nélkül”. Óbuda egykori polgármestere szerint hiába lepleződött le egy különleges méretű hazudozás, egyelőre nem omlott össze a rá épülő struktúra sem, a hazugság hátára egyszerűen ráírták, hogy igazság. Demszky Gábort 17 év óta regnáló autokrata főpolgármesternek nevezte. – Ma már nincs olyan, hogy Demszky és a város, csak olyan létezik, hogy Demszky és a koalíció, illetve Demszky és az SZDSZ – mondta. Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere, az esemény házigazdája kijelentette, hogy a féloldalasra sikeredett rendszerváltás után ismét fel kell egyenesednünk, és világosan meg kell fogalmaznunk, nem kérünk a hazugság megaláztatásából.
– Régi politikus, régi nóta, régi semmitmondás, program sehol – összegezte Nyakó István, az MSZP szóvivője a Fidesz elnökének beszédét. Szerinte az új „európai szelek” a reformoknak és a reformpártiaknak kedveznek, az olyan politikust, mint Orbán Viktor, elfújják. Az MDF bírálta Orbán Viktort, szerinte a Fidesz elnöke nem beszélt a valós problémákról, az égető kérdésekről, így az államháztartás katasztrofális helyzetéről, a tarthatatlanul alacsony gazdasági növekedésről, az ésszerű reformokról az egészségügy és az oktatás területén.

