Amerikában – károsan túl korán – már minden a jövő évi elnökválasztásról szól. Az utolsó nyári napoknak Irakról kellett volna szólniuk, de a kettő elegyítése, a kampányhangulat miatt nem lehetett objektív válaszokat kapni az arab országgal kapcsolatos alapvető kérdésekre, bár a hangsúlyváltásokból sok mindenre lehet következtetni.
A 9/11-évforduló kapcsán elhangzottak indulatoktól sem mentes nyilatkozatok, a régóta várt, Irakról szóló kongresszusi meghallgatások és elnöki beszédek. Ezek legfontosabb tanulsága: Bush háborús politikája nem változik, a közhangulattal szembemenve nem tervez lényeges csapatcsökkentést. A jelenlegi kb. 168 ezres összlétszámból az év végéig maximum 4-5 ezer főt, a jövő nyárig 4-5 dandárt, azaz 21-25 ezer főt vonhatnak ki, vagyis kb. 140 ezerben stabilizálják a létszámot. Robert Gates védelmi miniszter egy helyütt arról beszélt – hangsúlyozottan nem kormányzati tervként, hanem magánvéleményként -, hogy a jövő év végéig maximum 100 ezer főre lehetne lefaragni a csapatlétszámot – ha minden nagyon jól megy, de erre senki sem fogadna. Ha az időpontokat nézzük: 2008 novemberében választják meg Amerika új elnökét, aki majd 2009 januárjában költözik be a Fehér Házba. Vagyis már az új amerikai elnöknek, lehet, hogy épp egy demokrata elnöknek kell valamit kezdenie az Irakban maradt 100-140 ezer amerikai katonával. Mindez azt jelenti, hogy az esélyes demokrata jelöltek stábjainak már most hozzá kell(ene) látniuk egy komoly Irak-koncepció megfogalmazásához, és nem lehetne csodálkozni azon, ha ezek a koncepciók – pl. a Hillary Clintoné vagy Barack Obamáé – egészen másról szólnának, mint amiről ők maguk a kampánygyűléseken szónokolnak. Amikor Bush ilyen szerény csapatkivonást jelentett be, és türelemre, kitartásra intette Amerikát, tudta, hogy csalódást okoz az egész nemzetközi közvéleménynek. Ehhez kellett politikai bátorság, és kampányszempontból sem volt hasznos. A két évvel ezelőtti beszédek még olyan iraki demokrácia megteremtéséről szóltak, amely példaként szolgálhat az egész „tágabb Közel-Kelet” – új fogalomként próbálta elültetni a köztudatba – számára. Mintha mára belátta volna a Bush-csapat, hogy ez csak illúzió volt. A most megfogalmazott célok – mint a The New York Times elemzője rámutatott – már csak Irak stabilizálását, a biztonsági helyzet stabilizálását emlegetik. A demokraták pontos kivonási menetrendet követelnek Bushtól, de egy alapvető kérdésre nem tudják a választ: mi történne, ha az USA most távozna Irakból? A választ a republikánusok sem tudják, a kormányzat, a főparancsnok sem tudja, ezért ők óvatosak. Feltételezhetően egy demokrata elnök is az lenne. A szaktekintélyeknek is csak feltételezéseik vannak, az egyik legnagyobbnak, Henry Kissingernek az a véleménye, hogy egy elsietett csapatkivonás katasztrófával járna. Másfél a hete a The Washington Postban azt írta, a hirtelen kivonás nyomán Irakban a vallásközi viszály népirtássá fajulna, újra megjelennének a terrorista kiképző táborok az országban, Libanon az Irán-barát Hezbollah uralma alá kerülne, háború törne ki Szíria és Izrael között – utóbbi feltehetően csapást mérne az iráni atomlétesítményekre – a tálib mozgalom megerősödne Afganisztánban, a radikális mozgalmak más országokban is megizmosodnának, például Pakisztánban és Indiában. Lehet, hogy Kissinger is csak a kampányba szállt be. De azért rá oda szoktak figyelni.
Szerző: Malinák István/ Új Szó | egyéb írások a szerzőtől 
