Forrás: Népszava

Brit lapértesülés szerint az amerikai légierő titkos csoportot állított fel a “következő háború megvívásának” megtervezésére, miközben növekszik a feszültség az amerikai-iráni kapcsolatokban. A The Sunday Times­ című brit lap katonai forrásokból származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a “Sakk és matt” fedőnevet viselő projektet júniusban indították újra a Pentagonban. A 20-30 tagú csoportban a légierő magas rangú tisztjei, valamint védelmi és kibernetikai szakértők vesznek részt, közvetlen hozzáférésük van a Fehér Ház, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és más titkosszolgálatok adatbázisaihoz.

Az amerikai légierő egyik legélesebb észjárású tábornokának tekintett Lawrance “Stuzt” Stutzriem által vezetett csoport közvetlenül Michael Moseley tábornoknak, az amerikai légierő parancsnokának tesz jelentéseket. Stutzriem dandártábornok helyettese Lani Kass, az izraeli hadsereg volt tisztje, a kibernetikai tér szakértője. Irán hétfőn lezárta a Kurdisztán iraki autonóm régióval szomszédos határát – közölte egy kurdisztáni illetékes. Az autonóm régió kormányának szóvivője elmondta: Irán kurdisztáni határszakaszán öt átkelő található, mind az ötöt lezárták az iráni hatóságok. Egy iráni illetékes megerősítette az intézkedés tényét, és közölte: ez válaszlépés volt arra, hogy amerikai katonák a kurdisztáni Szuleimáníjában nemrég őrizetbe vettek egy iráni férfit.

MTI-információ

Comments are closed.