Népszabadság * Szőcs László * 2007. szeptember 24.
A MezquitaKép: A szerző felvételeMezquita, Alhambra, Giralda – a régi muzulmán Európa páratlan emlékei ezek. Dél-Spanyolország a bikaviadalok és a flamenco őshazája is.
Jól látszik Marokkó az andalúz tengerpart egyes szakaszairól, főleg Gibraltárhoz közel. A túlparti spanyol enklávé, Ceuta szinte kőhajításnyira: az ezer évvel ezelőtt élt araboknak a távolság nem lehetett akadály Ibéria meghódításakor. A mai utazónak sem az: fáradságos autóút helyett érdemes (Málagába) charterrel érkezni, majd a reptéren kocsit bérelni.
Andalúzia ugyanis csaknem Magyarországgal azonos területű: félő, hogy a rövid nyaralásba jármű nélkül nem férnek bele a látnivalók. Márpedig aki egy Sevilla-Córdoba-Granada-Ronda-Málaga utat állít össze, szűk hét alatt megfordulhat pezsgő metropoliszban, csendes kisvárosokban, láthat rémisztő mélységet és homokos tengerpartot.
Kihagyhatatlan a világ – újraválasztott – hét csodájának klubjából éppen lemaradt Alhambra Granadában. De vigyázat! A tolongás akkora lehet a Vörös Palotánál, hogy érdemes jegyünket előre lefoglalni az interneten (www.alhambratickets.com). (A honlap tud angolul – ekkora kényelemre azonban a legkiemeltebb turistacélpontokat leszámítva ne számítsunk Andalúziában! Vigyünk magunkkal társalgási zsebkönyvet.) A hatalmas épület- és parkegyüttesben mintha egy más világba csöppennénk – érdemes elmélyedni benne. Nézzük meg a Naszrida emírek palotáját (akár éjjel is!), a fellegvár, az Alcazaba romjait, sétáljunk a Generalife pazar kertjeiben. Hitetlenkedjünk, hogy egyes korokban mennyire nem volt értéke letűnt idők emlékeinek: Napóleon idején csaknem felrobbantották az Alhambrát.
Aki a vörösségnél színesebb mór emléket is akar látni, Córdobában teheti meg, a kora középkor két nagy gondolkodója, az arab Averroes és a zsidó Májmúni Mózes szülővárosában. Itt láthatjuk a Mezquita mecsetet, aranymozaikjaival, vörös-fehér, vörös-sárga sávos boltívrengetegével – mintha csak kővé vált pálmaligetet takarna az egykor 23 ezer négyzetméteres épület. Az már a mór, illetve az 1492-es visszahódítás, a Reconquista utáni katolikus örökség ötvözete, hogy a Mezquita közepére katedrálist emeltek. De a mecset igazi „ellenpontja” a városban az Alcázar, a katolikus királyok a közelben található várkastélya, Andalúzia legszebbnek tartott kertjeivel, halastavaival, szökőkútjaival.
A délspanyol vidék persze nemcsak múzeum. Ezt tartják az igazi Ibériának, a bikaviadalok és a flamenco őshazájának is. Ahhoz, hogy kicsit is megértsük ezt a világot, igazodnunk kell a szieszta kettévágta naphoz, a mindig késő este megélénkülő életritmushoz, kortyolgatnunk kell a méregerős feketét vagy a szilveszteri puncsokra emlékeztető sangríát, falatoznunk a különféle tapasokból. Innen származott Pablo Picasso, akinek szülőházát, és a festő több mint kétszáz alkotását megnézhetjük Málagában.
A bikaviadal jelentőségét talán akkor értjük meg a legjobban, amikor a Málagából lélegzet-elállító szerpentinen – akár távolsági busszal is – megközelíthető Rondába, „szakadékvárosba” érkezünk. Az aréna, a Plaza del Toros úgy tornyosul a főutcán, mint magyar kisvárosokban a művelődési ház szokott. Szeptemberben a látogatóknak külön szerencséjük, hogy láthatják a kosztümös viadalt, a Corridas Goyescast – ahogyan Goya kétszáz éve megfestette.
