Véleménygenocídium van, mondja a szónok. Magyarországon a zsidók reneszánszukat élik.
A közönség lelkesen fütyül.
Azért vagyunk most itt, a Várban, hogy a Nagy Elkúrós Beszéd Katabázisának első évfordulóját méltóképp megünnepeljük. (A biztonság kedvéért: ????????? = alászállás, például az isteni kegyelem alászállása, a Szentlélek kiáradása vagy a szellem materializációja az empirikus valóságban.) Csöndes meditációra gyűltünk össze, bemelegítésképp istenfélelemtől átitatottan hallgattuk újra az Őszödi Elkúró halhatatlan szavait, következő napirendi pontként pedig áhítatos lélekkel zsidózunk.
Később majd akasztatni is szeretnénk, de ne szaladjunk előre annyira.
Délután alkotmányozó nemzetgyűlést előkészítő nagygyűlést tartottunk a Hősök terén; ehhez tudni kell, hogy alkotmányozó nemzetgyűlést amúgy szinte heti gyakorisággal rendezünk, ilyenkor visszaállítjuk az ősi magyar alkotmány jogfolytonosságát, esetleg kikiáltjuk a Szent Korona Eszmét Magyarország alkotmányaként, máskor pedig a Szent Korona eszmeiségéhez illeszkedő új alaptörvényt fogadunk el, hol így, hol úgy. Mindez nem keverendő össze a rendszerváltó országos népgyűlésekkel, olyanokat is sűrűn tartunk, ám az egy másik vonal.
Alkotmányozó nemzetgyűlést előkészítő nagygyűlésünkön két igen fontos – bár amúgy közismert – szempont kapott jelentős publicitást.
Az egyik az, hogy a magyarság (Nimród, Árpád, Hunyadi, Bocskai, Rákóczi, Horthy népe) a világ vezető nemzete. Kultúrfölényünk megkérdőjelezhetetlen. E minőségünkben fogjuk az EU-t és a NATO-t szétrohasztani, az Egyesült Államokat és Izraelt pedig megtorpedózni, miközben a világ valamennyi népének minket kell követnie.
A másik ugyancsak fontos szempontot egy szent férfiú fogalmazta meg, és eszerint az Őszödi Elkúró valójában szociopata állat.
Mármost az Elkúró ez idő szerint a magyar miniszterelnök, vagyis a világ vezető nemzetét egy szociopata állat vezeti már jó ideje. Némelyek szerint itt bizonyosfajta ellentmondás látszik feszülni, úgyhogy ennek a problémának a Szent Korona eszmeiségéhez illeszkedő megoldása érdekében Nemzeti Bizottmányt fogunk összehívni mielőbb.
Nemzetgyűlést előkészítő nagygyűlésünk legfőbb eredménye kétségkívül az Y-terv, amelynek értelmében a kormányt a népfelség elve alapján még naplemente előtt megbuktatjuk. Vezetőink a legapróbb részleteket is kidolgozták, eszerint békésen és spontán módon odamegyünk a kormányhoz, majd passzív ellenállással megdöntjük. Természetesen közülünk még senki sem döntött kormányt, így pontosan nem tudhatjuk, hogyan történik az ilyesmi, mindenesetre úgy képzeljük, a kormány mellkasán kell lennie egy számnak, azt mi hangosan kimondjuk, ekkor a kormány a „Megdöntöttek!” kiáltást hallatja, és megdől.
Egyelőre csak eddig van készen a műsorterv, a többi majd kialakul, már ha van elegendő lelkesedés.
Vezetőnk egyébként kijelentette, hogy erőszakot nem tervez, még az országgyűlési képviselőket sem szeretnénk bántalmazni, ami azért nagy szó, lássuk be, mert hát mi a teendő a képviselővel normális körülmények között? Fejbe csapjuk, megköpdössük, „Phű, phű, apád-anyád idejöjjön”, ahogy ez később csakugyan történt is, minthogy a képviselők ott jöttek-mentek a forradalmárok között. Lelkesedés meg volt bőven, mármint akkor még volt. Másnap már nem annyira. Egyelőre azonban a Várban vagyunk, a program tartalmas és lélekemelő. Az imént például közösen elmondtuk a hiszekegyet, utána sámándobbal kísért sámánénekeket hallgattunk, az igaz magyar ember ugyanis részint István, részint pedig Koppány. Részben pedig kereskedő, ezt abból látni, hogy az árpádsávos zászló itt a Várban hatezer-ötszáz forint, nyilván a Sándor-palota közelsége viszi fel az árát, miközben a nemzeti színű kétezerrel olcsóbb. Fideszes zászlót, Hajrá, Magyarország felirattal, már ezerötért kapni, de senkinek se kell.
Külföldi turisták fotóznak minket, de négerek meg kínaiak nem, azokat elkergettük. Nyilván joggal lehetünk büszkék arra, hogy – ha egyelőre csak átmeneti időre is, de – megvalósítottuk az apartheidet, éspedig nem valahol a pusztában, hanem közvetlenül az államfő ablakai alatt. Más: idefelé jövet a Lánchídon haladtunk át, az ugyan egy rendezvény miatt le volt zárva, de mi mondtuk a szervezőknek, hogy a Dunába hajítjuk őket, ők pedig félreálltak, mert tudták, hogy hasonló esetben a kormány is félreállna, sőt már félre is állt. A kézilabdagála históriája nyilván mindenkinek ismerős: mi csak azt mondtuk, takarodjatok a térről, és ennek hatására az öt parlamenti párt egyhangúlag döntött úgy, hogy hétfőn esni fog, tehát a gálát fedett pályán kell megrendezni.
Vagyis az államhatalom kinyilvánította, hogy már egy kézilabdameccs biztonságos lebonyolítására is képtelennek érzi magát; mi több, tőlünk nem tudja a gálát megvédeni, holott mi, ahogy ez kedden aztán végképp nyilvánvalóvá vált, a Klauzál téren sakkozó nyugdíjasokat se tudnánk megzavarni, már csak azért se, mert a két csapat nagyobbrészt azonos.
Így aztán nem buktattuk meg a kormányt, mert mit buktassunk rajta, inkább megrugdostuk-megköpködtük a képviselőket, és hallgattuk Patrubányt, ő új népszavazási kérdéseket fog beterjeszteni, úgymint kettős állampolgárság, új alkotmány a Szent Korona-tan alapján, továbbá – ez a legjobb: a kormány soha többet ne hazudhasson.
Patrubány közöttünk a legokosabb, de valahogy nem igazi vezér. Fáber is roppant okos, hiszen ő dolgozta ki a jól bevált Y-tervet, Gonda meg pláne okos, sajnos azonban Debilt és Satut meg se közelíthetik. Viszont D&S parancsnokokat március 15-én láttuk utoljára, így aztán a mentális deficit esete látszik fennforogni. Korábban joggal remélhettük, hogy a Nagy Elkúrós Beszéd Katabázisának évfordulója pár éven belül az első számú nemzeti ünnepünkké növi ki magát, szeptember 17-től október 23-ig tartó világhírű fesztivál lesz belőle, a müncheni Oktoberfest érdeklődés hiányában megszűnik, viszont a budapesti Verfickenfestre mindenhonnan tódul a nép.
Az új magyar naptárban ez lett volna Debil hava.
„A legkevesebb, amit ezen hatalom képviselői érdemelnek, az a teljes vagyonelkobzás és a kötél általi halál” – mondta egyik szónokunk, ehhez képest méla tanácstalanság mindenütt. Az egyik kalmártévé híradójának jóvoltából az egész ország láthatta, amikor egy magyar érzelmű és nyilván nemzetmentő szándékú asszony valamelyik távozó képviselő autójához lépve bekiabált, Gyurcsányseggnyaló! Távoztában megkérdezte tőle a riporter, hogy ezt kinek tetszett mondani, a magyar érzelmű és nemzetmentő szándékú asszony pedig vállat vont.
– Mit tudom én.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 38. szám
