A Benes-dekrétumokat újraszentesítő szlovák parlamenti határozat mellett foglaltak állást a hatvan évvel ezelőtti lakosságcsere keretében Szlovákiába települt magyarországi szlovákok, akik a Matica Slovenská szervezésében Pereden gyűltek össze a hét végén, és „a szlovák állami szervek fölérendeltségét megerősítő intézkedéseket” követeltek. A faluban, mai hivatalos, szlovák nevén Tesedikovón mintegy ezer, úgynevezett repatriáns szlovák ember gyűlt össze, hogy megemlékezzenek hatvan évvel ezelőtti hazatérésük évfordulójáról.
A szombati rendezvény résztvevői „a jogállamiság intézményes mechanizmusának felélesztését szolgáló rendelkezések” elfogadására kérték a szlovák parlament pártjait. Szerintük ezekre különösképpen ott van szükség, „ahol az önkormányzatok elutasítják a Szlovák Köztársaság állami jelképeinek használatát és megszegik az államnyelvről szóló törvényt”.
Ivan Gasparovic államfőt arra kérik: mérlegelje, nem kellene-e Dél-Szlovákia vegyesen lakott területein megnyitni az államfő hivatalának kihelyezett irodáját. Elemzők szerint ezzel valamilyen „nyelvi rendőrőrs” gondolatát fogalmazták meg, amely vélhetően a rossz emlékű „nyelvrendőrséget” lenne hivatott pótolni.
A résztvevők a Magyar Koalíció Pártját (MKP) is felszólították: „Hagyjon fel a nemzetiségelvű konfrontációs politikájával”. Elismerően szóltak viszont a szlovák ellenzéki-és kormánypártok egységes, „a Benes-dekrétumok revízióját elutasító és a trianoni békeszerződést megkérdőjelező magyar törekvésekkel szembehelyezkedő” kiállásáról.
A szlovák repatriánsok peredi találkozójával egyidejűleg több felvidéki magyar településen a magyarok hatvan évvel ezelőtti kitelepítéséről emlékeztek meg, s ugyanezen a napon jelent meg az Új Szó című lapban egy terjedelmes beszélgetés, melyben Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa vall a lakosságcseréről.
Skultéty a magyar áttelepítési kormánybiztos titkáraként élte meg a történéseket. Felidézi: amíg a felvidékiek magyarok kényszerűen kerültek Magyarországra, addig a magyarországi szlovákokat toborozták, hogy költözzenek a helyükre, Csehszlovákiába. „Az elszegényedett borsodi falvakban nem kellett különösebben győzködni az embereket, hiszen valamennyien jobb körülmények közé mentek, mint amilyenekben ott éltek”.
A ma Magyarországon élő Skultéty Csaba úgy látja: a szlovák történelemismeretből és a szemléletből máig nem tűntek el az egykori téveszmék, miszerint „Csehszlovákiából már az első világháború után minden magyart ki kellett volna takarítani.” Skultéty e szemlélet indokait így magyarázza: „A szlovákság mint politikailag fiatal nemzet sorozatosan hozzájutott az ingyenzsákmány lehetőségéhez. Amikor megalakult a klérofasiszta szlovák állam, nagyon sok csehet utasítottak ki, és tették rá a kezüket a javaikra. Utána a zsidókat deportálták, vagyonukat arizálták (árjásították), majd a szepességi németeket és a magyarokat fosztották meg mindenüktől. Mindent könnyen kaptak és minden hibás lépésük következmények nélkül maradt. Aki a háború alatt északon Hlinka-gárdista volt, abból a háború után egy csapásra a kitelepítetteket felügyelő partizán-gondnok lehetett délen”.
Skultéty szerint a magyar-szlovák megbékélés ügyében azért nem lehet dűlőre jutni, „mert a magyar és szlovák nemzeti mozgalmak, a nemzeti öntudatra való ébredés között jelentős fáziseltolódás van”.
MTI
