Mourinho nélkül szegényebb lesz az angol futball
Népszabadság * R. Hahn Veronika * 2007. szeptember 22.
Mourinho még Chelsea-öltönyben. Annak dacára is mennie kellett, hogy Londonban kevés ‘zakója’ voltKép: REUTERS – Dylan MartinezÁllamfőknek, hercegnőknek, rockereknek és egyéb celebritásoknak kijáró méltatásban részesült José Mourinho, a Chelsea volt mesteredzője, akinek váratlan távozását csütörtökre virradóra hozták nyilvánosságra a hírügynökségek. A „nekrológok” között kevés visszhang fejezte ki olyan frappánsan a mesteredző teljesítményét, mint Gordon Brown kormányfőé. A mellesleg skót származású focifanatikus szerint Mourinho „a rendelkezésére álló rövid idő alatt jelentősen hozzájárult a brit labdarúgás fejlődéséhez, ráadásul a sportág egyik nagy egyénisége”.
A még mindig csak 44 éves portugál mesteredző mindössze három szezont töltött ki Nyugat-Londonban, de ez alatt az idő alatt a legszélsőségesebb érzelmeket váltotta ki mindenkiből, aki a leghalványabb érdeklődést mutatta a futball iránt. Mourinho állandóan jelen volt, nélküle majdnemhogy elképzelhetetlen volt sportoldal a lapokban. Felejthetetlen, milyen azonnali ellenszenvet váltott ki az inkább szerénységre, öngúnyra hajló britekből, amikor 2004. június 2-án, e sorok írójának jelenlétében tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján közölte, ő „nem akárki, egy a világ rengeteg trénere közül, hanem az első számú, special one”. A portugál tréner a Portótól érkezett, a frissen megnyert Bajnokok Ligája trófea dicsőségében lubickolva és váltotta a sokak szerint igazságtalanul menesztett rokonszenves Claudio Ranierit. A Special One elnevezést soha nem tudta feledtetni, akármi is történt, mindig ehhez a fennhéjázáshoz lett mérve. Még azok a nők is imádták választékos öltözködése, változó hajviselete, szúrós tekintete miatt, akiknek semmi affinitásuk nincs a focihoz.
Mourinho fennhatósága alatt Roman Abramovics, akinek már több mint 500 millió fontja bánja a Chelsea iránti szenvedélyét, megközelítőleg 180 millió fontot költött játékosok szerződtetésére. Az első két évben teljesítette a hozzá fűzött reményeket, hiszen a Chelsea 2005-ben ötven év óta először szerzett bajnoki címet. A „régi szép időkben” Abramovics elfogadta Mourinhónak a szakma által nyilván korábban is ismert módszereit. Ezek a fegyelmen, a csapatszellemen, a kemény, jól szervezett munkán és az egyenrangúság elvén alapultak. A pénz önmagában semmit sem ért volna. Mourinho a legtöbbet hozta ki a korábban szerényebben teljesítő játékosokból, sztár lett a sokat bírált Frank Lampardból vagy a kicsapongó John Terryből és segített az Angliában nehezen magára találó Didier Drogba tehetségének kibontakozásában. Drogba és Lampard együtt ötven gólt szerzett az elmúlt szezonban, Terry pedig mára az angol válogatott oroszlán szívű csapatkapitánya. A „nyerő típus” Murinho megtanította őket győzni.
Ám hiába szerezték meg a „kékek” Mourinho országlása alatt mindhárom létező angol elsőséget, a bajnoki duplázáson kívül két liga és egy angol kupa trófeát, Roman Abramovics egyre jobban sóvárgott az európai dominancia után. A legutóbbi három év alatt kétszer maradt alul a Chelsea, az idén is, a mumusa, a Liverpool ellenében a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A szakításhoz vezető ellentétek mögött alapvetően Abramovics kielégítetlen becsvágya állt. A pénz nem számít jegyében úgy próbált meg azonnali nemzetközi sikert vásárolni, hogy Mourinho tiltakozása ellenére 30 millió fontért szerződtette Andrej Sevcsenkót és ugyan átigazolási díj nélkül, de heti több mint 120 ezer fontos fizetésért Michael Ballackot. Mint ezt most Graham Taylor, volt angol szövetségi kapitány is megfogalmazta, „attól a pillanattól kezdve, hogy ők megérkeztek, megváltozott az erőegyensúly, a játék képe. Soha többé nem játszott a csapat olyan gördülékenyen, mint korábban, mert valószínűleg a tréner maga sem hitt benne, hogy így kellene játszani”. Abramovicsnak viszont az a stílus nem tetszett, ahogy a Chelsea, a The Times szerint, „úgy zúzta szét az ellenfelet, mint ahogy a szovjet tankok vonultak be Budapestre”.
Az utolsó csepp a pohárban a kedd esti Bajnokok Ligája találkozó lehetett. Azt követően, hogy a Chelsea 2-0-ra kikapott Birminghamben az Aston Villától és gól nélküli döntetlent produkált a Blackburn ellen otthon, az európai szegénylegény Rosenborggal szemben joggal volt várható látványos javulás és sokgólos győzelem. Ehelyett csupán fél ház volt a Stamford Bridge-en
(42 ezer férőhelyen csak 25 ezer néző, igaz ebben a magas helyárak is szerepet játszottak) és lesújtó 1-1-es döntetlen. José Mourinho egyik problémája az életben, hogy
gyakran előbb szólal meg, mint gondolkozna. Az évek során magára haragította az UEFA-t, amikor 2005 márciusában megvádolta Anders Frisk játékvezetőt, hogy kedvezett a Barcelonának. Indokolatlanul bírálta a Berkshire-i Mentőszolgálatot, amiért állítólag késve érkezett ki a Reading elleni mérkőzésen súlyos fejsérülést szenvedett Petr Cech kapus ellátására. „Kukkolónak” titulálta riválisát, Arsène Wengert, amiért gyakran hivatkozott a Chelsea-re. Abramovicsot, akivel 2010-ig szóló, évi 5-6 millió font körül mozgó fizetésről szóló szerződést kötött, nyíltan bírálta a futballkommentátorok előtt, amiért múlt télen nem egészítette ki a sérülések sújtotta csapatot. Persze Mourinho így is minden idők legsikeresebb trénere volt Stamford Bridge-en. Az elmúlt hónapokban azonban a klub és az edző között minden erőfeszítés ellenére helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolat és ez már a teljesítmény rovására ment. A távozás hírére a stadion körül spontán összegyűlt több száz szurkoló, akik Mourinho maradását követelték, úgy érzik, hogy Mourinho nélkül a Chelsea visszacsúszik oda, ahonnan indult pár évvel ezelőtt. A csúcs közelében, de sohasem a csúcson.
A játékosokat, különösen azokat, akik karrierjüket Mourinhónak köszönhetik, megzavarhatja a hirtelen változás, hiszen a trénerrel együtt teljes stábja kivonult Stamford Bridge-ből. Az öltözői búcsút megkönnyező Didier Drogba máris kijelentette, nem marad tovább. Kérdés az is, mi lesz Frank Lamparddal, akinek szerződése még mindig megújításra vár. Kevesen táplálnak illúziót a nyomban kinevezett új manager, az 52 éves izraeli Avram Grant iránt, aki egy volt Chelsea-játékos, Pat Nevin szerint, „olyan szívélyes fogadtatásra számíthat, mint Camilla a Diana tiszteletére rendezett megemlékezésen”. Abramovics barátja a Maccabi Tel Aviv, illetve a Haifa edzőjeként, majd az izraeli válogatott szövetségi kapitányaként és a Portsmouth technikai igazgatójaként tevékenykedett. Onnan „ültette” Mourinho nyakára a tulajdonos. Persze a legtöbb találgatás szerint Grant csak átmeneti megoldás, mielőtt egy nagyágyút, Fabio Capellót, Jürgen Klinsmannt, Guus Hiddinket, Juande Ramost vagy Didier Deschampot sikerül megnyerni.
Nem kétséges, hogy nem most hallottunk utoljára José Mourinhóról, akire a legnagyobb csapatoknál várhat fényes jövő. Végeredményben vezetése alatt sem a Porto, sem a Chelsea nem vesztett otthon bajnoki mérkőzést. Egyelőre „várja a telefonhívásokat” és minél gyorsabban vissza kíván térni a kispadra. S persze előbb-utóbb az is kiderül, vajon Mourinho eltávolítása jó üzleti döntés volt-e Abramovics részéről. Mert hogy a portugál nem egyszerűen csak manager volt a „kékeknél”, hanem a siker hordozója is.
London, 2007. szeptember
