Népszabadság * Révész Sándor * 2007. szeptember 22.
A legszörnyűbb benesi dekrétumok 1945-ben szinte szóról szóra azt mondták ki a magyarokról és a németekről, amit a szlovák fasiszta állam 1942-es alkotmánytörvénye a zsidókról. Megfosztották őket állampolgárságuktól, tulajdonuktól, gyakorlatilag minden joguktól. Jelentős részüket kitelepítették, deportálták.
A választásokon még az antifasiszta magyarok sem vehettek részt. Előfordult, hogy átállt fasiszták hajtották kényszermunkára a származásuk miatt fasisztaként megbélyegzett antifasisztákat. Egész Európában a nácizmussal rokon alapokon nácitlanítottak. Pontosabban: úgy is. És Magyarországon is. A pozsonyi parlament ezeket az alapokat nyilvánította most érinthetetlennek, örökérvényűnek. Mégpedig a fasiszta Szlovákia vezérét magasztaló párt indítványára a mintaliberálisokig terjedő konszenzussal, amelyből csak a magyar kisebbség pártja maradt ki. És a pozsonyi törvényhozók csak követték a prágaiakat. Agyrém.
A háború tüzében összeolvadnak a nemes és nemtelen indulatok. A náci birodalom legyőzéséhez minden indulatra szükség volt, amit a birodalom ellen lehetett fordítani. Azokra is, amelyek a nácizmust tápláló indulatok rokonai voltak. Ezek a rokonok a győzelem után megdicsőültek. Máig igényt tartanak az antifasiszta glóriára, amelyet évtizedeken át fényeztek nacionálbolsevista kormányzatok Moszkvától Berlinig. A benesi dekrétumok körüli csendet nálunk is csak a szamizdat Beszélő törte meg, már rögtön az első számában, 1981-ben.
Minden indulat és elmélet rokonságban áll egymással, amely származási, etnikai csoportokban testesíti meg a bűnt. (Vagy a jót. Vagy az ártatlanságot. Vagy a hősiességet. Mert a kollektív bűn és a kollektív erény csak együtt állítható és tagadható.) Ezek a rokonok lehetnek közeliek és távoliak, a körülményektől függően lehetnek irtóztató tömeggyilkosok és ártalmatlan kísértetek. De az ártalmatlan kísértet is visszaelevenedhet tömeggyilkossá, ha a körülmények úgy alakulnak.
Azok is tudják, hogy ez a rokonság vállalhatatlan, akik képtelenek nem vállalni. A pozsonyi képviselők a határozat preambulumába beleírták, hogy elutasítják a kollektív bűnösség elvét, majd érinthetetlennek nyilvánították azokat a több elemükben máig hatályos rendelkezéseket, melyeket kizárólag a kollektív bűnösség elve igazol. Igazi közép-európai abszurd, orwelli double think.
A Magyar Koalíció Pártja közös megbékélési nyilatkozatot javasolt, hogy a magyar és a szlovák nép kapcsolatát „megszabadítsa… a rárakódott terhektől”. Lehet, hogy taktikailag sem volt szerencsés ezzel a dekrétumokat is érintő tervezettel provokálni Szlovákia szenvedélyesen nacionalista kormánykoalícióját. De ennél fontosabb, hogy ez a javaslat sem szakad el a kollektív bűnösség elvétől, csak szétosztja a bűnt. A javaslatot a kezdeményezők is és azok is, akik hevesen visszautasították, úgy értelmezték, hogy két nép kérne egymástól bocsánatot két ország törvényhozóinak közös nyilatkozatával. Holott éppen azt kellene megérteni, hogy sem bűnt, sem bűnbánatot nem lehet néphez kötni. Egyénekhez, szervezetekhez, intézményekhez, döntéshozókhoz, államokhoz igen, de néphez nem. Minden nép különböző mértékben bűnös és bűntelen egyénekből áll, akik különböző módon viszonyulnak bűnös elvekhez, tettekhez, döntésekhez. Intézmények, államok elégtételt adhatnak, kárpótlást biztosíthatnak elődeik áldozatainak, de néptől nem követelhet és nép nevében nem ajánlhat bocsánatkérést, aki elutasítja a kollektív bűnösség elvét. És bizony: aki bűntelenül kerül szembe a bocsánatkérés igényével, könnyen bűntárssá válhat a bűntagadásban.
