Norman Finkelsteinéknél, amikor gyermek volt, nem szoktak otthon a gondviselő Istenről beszélni. A szülők ugyanis holokauszt-túlélők voltak, s bár nekik sikerült megmenekülniük a koncentrációs táborokból, de valamennyi családtag és rokon odaveszett. S velük együtt a Finkelstein család hite is Istenben.
Norman Finkelstein pedig már felnőtt fejjel, Chicagóban élő történészként, szülei emlékének is adózva írta meg híres könyvét a holokausztiparról, arról, hogyan használják ki, hogyan élnek vissza a rémülettel. Könyvében, amely a Kairosz Kiadó gondozásában Magyarországon is megjelent (s amelynek címe A holokausztipar: gondolatok a zsidó szenvedés kihasználásáról) nem mást ír le, mint hogy szerinte izraeli és amerikai zsidók a többi között arra használják fel a holokausztot, hogy pénzt sajtoljanak ki Németországból. A hét esztendővel ezelőtt megjelent könyv óriási visszhangot keltett szerte a világban: volt, aki vakmerően bátornak minősítette, más azt mondta, hogy ezt a családi háttere okán csakis egy Finkelstein írhatta meg, és nem kevesen azonnal rárontottak a szerzőre.
A támadók reakciói dühösek és gyűlölködők voltak, hangosan és fröcsögve szóltak. Ez politikailag inkorrektté és gyűlöletbeszéddé süllyedt, amikor Finkelstein – az amerikai sztárügyvéd Alan Dershowitz egyik könyvére válaszul – újabb könyvet publikált, ugyancsak kihívó címmel: A szemtelenségen túl: az antiszemitizmussal való visszaélésről és a történelem megerőszakolásáról. Finkelstein azt a korántsem ismeretlen, és korántsem alaptalan tézist fejtegeti, hogy az antiszemitizmus vádját fegyverként szokták használni, hogy Izrael bírálását elfojthassák.
Norman Finkelstein – amellett, hogy elismert történész – világszerte ismert vitázóvá vált. Közben pedig oktatott a chicagói DePaul Egyetemen, ahol művei szintén össztűz alá kerültek. (A DePaul Egyetem mellesleg az Egyesült Államok egyik legnagyobb katolikus egyeteme és magán oktatási intézménye.) Az évek óta tanító történész azonban a napokban bejelentette: lemond posztjáról, felmondja az állását is. Hónapokon át folyt ugyanis a vita arról, hogy véglegesítsék-e, és az egyetemi vezetés végső álláspontja az lett: nem. Hivatalos közleményében az egyetem tagadja ugyan, hogy külső erők befolyásolták volna elutasító döntését, sőt feltűnően dicséri a professzor munkáját és kiváló oktatói képességeit, ám a közlemény őszinteségében kételkedni lehet.
Diákok tucatjai jelentek meg az egyetem rektorának irodája előtt, hogy kiálljanak professzoruk mellett. „Remek tanárunk volt” – mondta könnyes szemmel a Washington Times tudósítójának egyik hallgató, Thomas Bellino, aki egyenesen Finkelsteint tartja az egyetem legjobb oktatójának. Finkelsteinnek is könny szökött a szemébe, amikor a hallgatói megkérdezték tőle: mihez kezd most? „Tanítani szeretek” – válaszolta a professzor. S olyasmit suttogott, hogy lehet, erre már nem lesz módja. Alan Dershowitz, a nagy ellenfél, amikor meghallotta, hogy Norman Finkelstein lemondásra kényszerült, a humánum és a tolerancia szellemében így nyilatkozott: „örülök neki, hogy már nincs az egyetemen. Tanítson csak az utcasarkokon!”
SZL
