A szerző felvételei Milyen hosszú az út a „Hiszen érted”-től a társadalmi kirekesztésig, a jogfosztásig, és végül az elemésztésig?
Először is nézzük az elnevezést. Ahogyan ez már lenni szokott, a cigány is egy olyan elnevezés, mely kívülállók hivatkozásaként ragadt rá egy népcsoportra. Például a magyar is azért Hungarian angolul, mivel réges-régen tévesen azonosították a magyarokat a hunokkal, ugyanis a hun akkoriban már egy ismerős, és ezért kézenfekvő elnevezésként szolgált.
Hasonlóképpen, amikor az észak-indiai nomád csoportok – többségükben Radzsasztánból, ahol sokan közülük ma is élnek – először megjelentek Európában, azt gondolták róluk, hogy egyiptomiak. Innen ered a cigány elnevezés és annak számos megjelenési formája különböző nyelveken: Gypsy, Cygan, Gitan, Zigeuner és így tovább. Korántsem meglepő, hogy a csoport tagjai magukat másként nevezik, és ezt az elnevezést gyakran jobban kedvelik. A roma (romany) például azt jelenti: ember.
A romák a 15. század eleje óta élnek Magyarországon. Mivel nem szakadtak el gyorsan hagyományos nomád életformájuktól, beilleszkedésük az európai társadalmakba, így a magyar társadalomba sem történt sebesen. Ez egy feszültségektől és konfliktusoktól nem mentes, gyakran rendkívül fájdalmas folyamat, amelyet az előítélet és a diszkrimináció mérgez mind Magyarországon, mind másutt Európában, s hát lássuk be, az egész világon.
A magyarországi romák egy része a cigány nyelvjárások valamelyikét használja, de gyakran magyarul beszélnek és magyarnak is tekintik magukat. Ugyanakkor az 1990-es évekbeli kulturális újjáéledésük, így egyebek között a roma parlament megalakítása, a tradicionális roma zene kiadása azt jelzi, hogy szükségét érzik etnikai hovatartozásuk megerősítésének.
Bár változnak a trendek, hagyományosan sokan közülük a szórakoztatóiparban dolgoznak mint magyar cigányzenészek. Ebből azonban nem következik, hogy a magyar cigányzene autentikus magyar vagy éppen roma népzene lenne, netán a kettő kombinációja. Ez gyakori elképzelés Magyarországon és világszerte.
Mint általában, nem árt, ha nem bízunk a kézenfekvő kategóriákban, és nem vesszük a jelentést adottnak – főleg nem, ha első pillantásra úgy tűnik, egyértelmű és magáért beszél a dolog. Az alapvetően vonós hangszerelésű műdalok, amelyeket a turizmusnak szentelt vendéglőkben, filmekben és CD-ken hallani, különféle 19. századi zeneszerzők művei – és csak annyiban nevezhetők cigányzenének, hogy gyakran roma muzsikusok játsszák.
Saját, hagyományos roma zenéjük inkább vokális és főleg ütősökre épül, színes, változatos hangszereléssel, és általában annak a régiónak a zenei hagyományait tükrözi, ahonnan származik. Magyarországon a roma zene nagyon különbözik attól a zenétől, amelyet magyar cigányzeneként oly sikeresen népszerűsítenek.
Nehéz nem rezonálni az érzelmes glissandókkal (egyik hangról a másikra csúszás), a roma vokál jellegzetes zenei kifejezéseivel. Sokan ösztönösen rezonálunk erre a zenére, de sokszor nem az emberekkel, akik ezt a zenét és hagyományt létrehozzák.
Ülök a fodrásznál és a tükörben nézem a fiatal fodrászlányt, aki lelkesen, remek érzékkel vágja a hajam. Közben arról cseveg nekem, őszintén és könnyedén, hogy miért nem szereti azt a környéket a kisvárosban, ahol lakik. „Ó, sok cigány lakik arrafelé” – böki ki, amint az ollót a halántékomra tapadó, sötét, nedves hajamba döfi.
Nem áll meg, hogy megjegyzését kifejtse. Nem érzi, hogy a dolog magyarázatra szorulna. Feltételezi, egy a hullámhosszunk, egy húron pendülünk. Készpénznek veszi, hogy rezonálok az odavetett megjegyzésében rejlő értékrenddel.
Hallgatom, ahogy tovább csacsog, figyelem, amint az olló éle arcom körül döfköd. A spontán, hétköznapi rasszizmus nem lep meg, de egy időre elakad a szavam. És ahogy szótlan nézem-nézem, az jár a fejemben, szinte romának néz ki a lány. Ahogyan talán én is.
Aztán hallom, amint megszólal bennem a társadalmi antropológus és felteszi a nyitott, ítéletmentes kérdést: „És milyen szomszédok?”
„Ó” – mosolyog a lány – „én remekül kijövök velük. De…, hiszen érted…” És ismét rám mosolyog. És ez már egy egészen más mosoly.
Milyen hosszú az út ettől a „Hiszen érted…”-től az 1935-ös nürnbergi faji törvényekig? A romákat külön nem említették, de e törvények értelmezésében a „négerekkel” és a zsidókkal együtt, a „fajilag más”, megkülönböztető minősítést kapták. „Idegen vérű” kisebbségek.A faji tisztaság nonszensz elméletének szörnyű iróniája, hogy mivel a cigány olyan indo-európai nyelv, mint a német, az angol, a francia és hát a legtöbb európai nyelv (kivéve például a magyart), a romák legalább annyira „árják”, mint a németek maguk. Mégis betiltották, hogy „árjákkal” házasodjanak, és akárcsak a zsidókat, a romákat is megfosztották emberi jogaiktól.
Innen aztán 1944. augusztus másodika éjszakájáig már elég gyors volt az út.
Azon az éjszakán semmisítették meg a cigánytábort Auschwitz-Birkenauban: több ezer roma férfit, nőt és gyermeket gyilkoltak meg a gázkamrákban. És ezrével öltek meg romát előtte is, később is. Augusztus másodika a Nemzetközi Roma Holokauszt Emléknap, a Porrajmos. E szó etimológiája ugyan vitatott, de használata gyakori „elemésztés” jelentésben, amely a roma kifejezés a népirtásra.
És újra itt a kérdés. Milyen hosszú az út a „Hiszen érted?”-től a társadalmi kirekesztésig, a jogfosztásig és végül az elemésztésig?
(Elhangzott angol nyelven a BBC 2007. augusztus 5-i, vasárnapi
adásában a roma holokauszt napja és az EU antidiszkrimináció éve (2007) alkalmából. Elekes Éva fordítása.)
Ardó Zsuzsanna
