. évfolyam . szám,
Merész a címválasztás. Generációk kizárólag szitokszóként használták vagy hallották: fasiszta, horthysta reakció, ellenforradalmi reakció.
Az egykori UFI szellemében fricskának szántuk a címet. A baloldal ősmumusa, a reakció nevében beszélünk. Egyébként pedig John Lukacs vagy Molnár Tamás professzor is reakciósnak tartja magát: a szó eredeti értelmében válaszolnak a történésekre. Mi is ezt tesszük.
Az UFI a fiatalok körében márkanév volt. Mi rejlik az átkeresztelés mögött?
Nyolc éve a Fidelitas belső hírleveleként indult el az UFI, azaz az Utolsó Figyelmezetés. A 2002-es választás után léptünk ki a nyilvánosság elé, ekkor már szervezetileg nem kötődtünk a Fidelitashoz. 2006-ra elfogyott minden pénzünk, és különböző befektetőkkel tárgyaltunk. 2007 augusztusában jelent meg az utolsó UFI, s most az egyetemi tanévkezdésre itt a Reakció.
Diplomatikusan nem válaszol a kérdésre: mit kért az egykori ufisokat megmentő tulajdonos?
A Közép-európai Média Zrt. elsősorban komoly üzleti tervet kért. Mivel értéket lát a szerkesztőségben, nem kíván beleszólni a munkába. Mi tehát továbbra is iróniával, humorral figyeljük a közállapotokat, és ragaszkodunk értékeinkhez.
Amely értékeket most már nem egyetlen párthoz kötik? A jövő visszahódítása címmel szerkesztőségi kormányprogramot tettek közzé, amelynek nem egy pontja szembemegy a Fidesz éppen aktuális cselekvési programjával.
Ezzel a néhány oldalas összeállítással is azt jelezzük, hogy a magunk útját járjuk. Nincs a Fideszen belül olyan csoport, amelynek a szekerét akarjuk tolni, amely mögé fel akarunk sorakozni. Nem politikát akarunk csinálni, hanem a politikára reagálni. Elegünk van a jelenlegi helyzetből, ezért elsősorban a kormányt bíráljuk, de odamondogatunk az ellenzéknek is.
Három jeles, a szerkesztőség számára tiszteletre méltó politikust említenek név szerint: Tisza Istvánt, Bethlen Istvánt és Antall Józsefet. És a maiak?
Élő politikust elvből nem neveztünk meg.
Kormányprogramjukban a Fidesz által megfogalmazott népszavazási kérdéseket sem tartják egytől egyig sorsdöntőnek. Igent mondanak például a vizitdíjra.
Nem a népszavazás ellen fogalmaztuk meg érveinket, hanem bizonyos kérdésekre próbáltunk racionális választ adni. Mit lehet tenni a jelenlegi gazdasági helyzetben? A vizitdíjat, ha ottmaradna az intézményeknél, elfogadhatónak tartanánk – persze az ígéretekkel szemben a kormány nem ezt teszi. A tandíj sokkal súlyosabb kérdés: az a fiatalok jövőjének elvételét jelenti. Azt azonban vérlázítónak tartjuk, ahogy a kormány megpróbálja meggátolni a demokratikus akarat kinyilvánítását.
Nem akarnak a nagyszülők aranyos unokái lenni. Követelik a 13. havi nyugdíj eltörlését, s azzal az ötlettel állnak elő, hogy szállítsák le a választási korhatárt 16 évre.
A szavazatszerzési szándékon kívül semmi sem indokolja a 13. havi nyugdíj kiosztását. Ebben nálunk bölcsebb szakemberekre, például a CEMI kutatóira támaszkodtunk. Ami pedig a választási korhatárt illeti, a szomszédos Ausztriában is 16 év. Erről rengeteget vitatkoztunk, de végül többségi akarattal bevettük a mi kis kormányprogramunkba.
Miközben arculatot építettek, tematikailag bővültek, meghagytak néhány rovatot, amelyről a Reakció olvasói felismerik az UFI-t. Oli bácsi megmondja a frankót, és továbbra is van Doromboló Cicus.
Oli bácsi régi motoros, cikkei afféle ideológiai kiskátéként szolgáltak. Szerették az olvasók, idézték. Őt itt sem nélkülözhetjük. A Doromboló Cicus díjjal változatlanul a hatalmat kényeztető sajtót figyeljük: meddig lehet elmenni a cirógatásban.
Az első szám után nyilván alapos elemzést végeznek. Miben kell fejlődniük?
Átgondoltabb szerkesztésre, nagyobb pontosságra van szükség. Szinte mindenben javulnunk kell.
Nem kerülhetjük meg a kérdést: a Reakció főszerkesztőjeként beosztott újságíró a Heti Válasz belpolitikai rovatánál. Összeegyeztethető a kettő?
A két lap nem rivális. Már csak azért sem, mert a Reakció havi véleménylap, a Heti Válasz pedig hírmagazin. Egészen más munkát végzek itt, és mást ott. Ráadásul a két lap vonalvezetése, gondolkodása közel áll egymáshoz.
Ablonczy Bálint a Reakció főszerkesztője 1981-ben született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Jedlik Ányos Gimnáziumban, a Matthias Corvinus Collegium modern kori történelem szakirányán, az ELTE történelem és néprajz szakán végezte. Éveket élt Franciaországban, ösztöndíjasként a Marne-la-Vallée-i Egyetemen tanult. 2007-ben házasságot kötött.
