. évfolyam . szám,
Az átalakulás sokakat, egész társadalmi csoportokat hátrányosan érintett. A tömeges munkanélküliség, a reálkeresetek drámai csökkenése, a jövedelmi viszonyok közötti különbségek növekedése türelmetlenséget és ingerültséget szült. Ezt a helyzetet maximálisan kihasználta az SZDSZ és a vele szimpatizáló média. Mindent elkövettek, hogy Antall Józsefet és az általa vezetett kormányt lejárassák és megbuktassák. Ennek érdekében egészen a hírhedt „taxisblokád” kiprovokálásáig is elmentek. A nagybeteg, kórházban lábadozó miniszterelnök „pizsamás interjújával” oldotta meg a helyzetet, szorította jobb belátásra a polgárháború kockázatát is bevállalni készeket.
Antallnak egész kormányzati időszaka alatt szűnni nem akaró személyes támadásokat kellett elviselnie, köztük a legalpáribbakat, legnemtelenebbeket is. Őt is, pártját is, kormányát is végig „horthystázták”, és „amatőröknek” nevezték. Egykori ellenzéki barátai pedig az állampárt meghatározó képviselőivel fogtak össze ellene, és a bolsevik hagyományokat felelevenítve, „antifasiszta” harcot hirdettek vele és kormányával szemben. „Demokratikus Charta” mozgalmat szervezve, a demokrácia ellenségének igyekeztek beállítani őt, aki egész életében demokrata volt és maradt. Az SZDSZ ezzel az akciósorozattal, alig két évvel a pártállami rendszer bukását követően, kiengedte a szocialistákat a politikai karanténból. Ebben a nemtelen küzdelemben az SZDSZ-es köztársasági elnök, az egykori barát, Göncz Árpád is elárulta őt.
Antallnak és a jobbközép kormánypártoknak rendszeresen meg kellett küzdeniük értékeik védelméért a parlamentben. Az első, szimbolikus jelentőségű vita 1990 júliusában a köztársaság új címere miatt robbant ki. Az MDF, a KDNP és az FKGP az ezeréves magyar királyi címer mellett érvelt, az SZDSZ a Kossuth-címert szerette volna elfogadtatni, de végső esetben belement volna abba is, hogy egyáltalán ne legyen címer, ahogy azt az MSZP javasolta. Ez a vita valójában a magyar történelemhez való viszonyról szólt. Antall azért ragaszkodott a történelmi, koronás címerhez, mert úgy gondolta, hogy ha nem vállaljuk a történelmünket, akkor elveszünk, elveszítjük identitásunkat. Az SZDSZ azonban nem volt hajlandó a magyar történelemmel, néhány, a Kossuth-címerhez kötődő hetét kivéve, azonosságot vállalni, mondván: azok nem minősülnek demokratikus hagyományoknak. Nem mérték fel, hogy ha nincsenek követendő magyar példák, saját tradíciók, akkor nem marad más, mint a külföld kritikátlan másolása. Kiviláglott ebből a vitából, hogy sem az SZDSZ, sem az MSZP nemzeti identitásával nem volt minden rendben. Kifejezésre jutott benne a határon túli területekre parancsolt magyar kisebbségek sorsával kapcsolatos közömbösségük, illetve a testvériességet nem vállaló elutasító beállítottságuk is. Hiszen Szent István koronája egyben a magyar nemzet összetartozásának szimbóluma is. A két felfogás tehát éles ellentétben állt egymással. Ugyanakkor Antall lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének vallotta magát. Azt juttatva ezzel kifejezésre, hogy a nemzeti összetartozás olyan, a lelkeket összefűző kapocs, amit nem bonthatnak szét az állam-, illetve az országhatárok.
Antallnak, a reálpolitikusnak, az állandósult támadások ellenére sikerült a kormányzás stabilitását megőriznie. Egyensúlyban tudta tartani és működtetni a demokratikus intézményeket. Miniszterelnökként igencsak magasra állította a mércét. Mértéktartó eleganciája, nagy műveltsége, a világ dolgaiban való jártassága, ítélőképessége, udvariassága stílust teremtett. Érvelt és nem kioktatott, vitázott és nem leiskolázott, nem észt osztott, hanem mérlegelt és szintetizált. A szélsőségektől irtózott. Kompromisszumra törekedett, és nem akarta a másik felet sem legázolni, sem megsemmisíteni. Mert elkötelezett híve volt a politikai váltógazdálkodásnak, ami felfogása szerint a demokrácia hosszú távú stabilitásának a záloga. Tudta és vallotta, hogy a politika elsősorban bizalom kérdése. Felelősségének mindig tudatában volt, azt soha magáról lerázni nem akarta, nem próbálta. Számára a politika: hivatás volt, olyan hivatás, amire egész életében készült. De nemcsak hivatás, hanem egyben szolgálat is. Hazája, Magyarország szolgálata.
Űr maradt utána.
