Népszabadság * Czene Gábor * 2007. szeptember 21.
Érdeklődők a Blaha Lujza térenKép: Kurucz ÁrpádA tömeges megtérés egyelőre elhalasztva, a katolikus városmisszió Moszkva téri sátrainál alig néhányan lézengenek. A járókelők pillantásra is alig méltatják a vallási buzgalmat, de akinek van füle, hallja, hogy a színpadon biblikus felolvasást tartanak. Az adakozásról szóló tanításhoz érünk: alamizsnát hivalkodás nélkül, a mennyei Atya kedvében járva kell adni, és nem úgy, ahogyan a „képmutatók teszik a zsinagógában”.
Ne tessenek megbotránkozni, az idézet Máté evangéliumából, a Hegyi beszédből való. A korabeli zsidó papsággal pörlekedő, a kereszténység megalapításán munkálkodó Jézus rabbi szavai ezek. A Moszkva tér pillanatonként változó közönségéhez azonban csak hangfoszlányok jutnak el, a környezetéből kiragadott mondattöredék rosszízű hangsúlyt kap. Pomozi István, az egyik felolvasó – a zugligeti plébánia egyházközségi tanácsának tagja – szerint nincs mit tenni: ez szerepel az Újszövetségben. Többen kérték, hogy fűzzenek magyarázatokat a bibliai szövegekhez, de a szervezők úgy döntöttek, a tisztább hatás kedvéért inkább eltekintenek a kommentároktól.
Bécs, Párizs, Lisszabon és Brüsszel után a katolikus egyház most Budapesten igyekszik bizonyítani, hogy a régi tanokat képes modern formában közvetíteni. Az egy hétig tartó városmisszió során a főváros hat központi terén hoztak létre utcai „támaszpontokat”.
Az érdeklődés – pontosabban az érdektelenség – a többi helyszínen is nagyjából akkora, mint a Moszkva téren. A félig felújítás alatt lévő Vörösmarty téren éppen keresztény zenére táncoló, sárga pólót viselő gyerekek tartanak aerobikbemutatót. Az amúgy jó hangulatú előadásra a hozzátartozókon kívül csak pár külföldi turista kíváncsi. Kevesen ácsorognak a Városház téren kialakított színpadnál is, ahol egy rockegyüttes próbálja elhinteni a katolikus hit magjait. A Liszt Ferenc téren pengető gitáros reménytelen küzdelmet vív a forgalom zajával, énekét csak akkor hallani, ha a kocsik megállnak a piros lámpánál: „Úgy szeretett Isten, hogy egyszülött fiát érted áldozta”. A legtöbben a Blaha Lujza és a Nyugati téren vannak, de a nézelődök száma ott se éri el az ötvenet. Az élet igazolni látszik az egyik dalszöveget: „Te vagy a menő, te vagy a Jani, de Istenről valahogy nem akarsz hallani”.
Egy név nélkül nyilatkozó fiatalember a katolikus egyház „marha nagy tévedésének” minősíti az utcai zenés térítést. Szerinte ez a műfaj szorosan kötődik a „különféle szektákhoz”, és egyébként is, nem kellene „ilyen alacsonyra leszállítani a szakralitás szintjét”. Egészen máshogy vélekedik „Béla, egy többgyermekes apuka”. A férfi azzal érvel, hogy a zenés evangelizációt tekintve a katolikusok jócskán lemaradtak más közösségek mögött, és jó lenne, ha ezt a lemaradást minél előbb pótolnák. A városmisszióban az a legfontosabb, hogy az egyháznak van bátorsága kilépni a közterekre – mondja.
Ha ez volt a cél, akkor teljesült, és – cáfolva az eddigieket – az sem igaz, hogy a fővárosiakat hidegen hagyták az események. Több száz vallási, zenei és kulturális rendezvény szerepelt a programban: csak éppen nem feltétlenül azok bizonyultak a legnépszerűbbnek, amelyektől a beharangozó alapján várni lehetett.
Különleges élményben volt részük például azoknak, akik a hét elején este a Mikszáth térre tévedtek, a jezsuita rend és egy francia alapítású szervezet, a Chemin Neuf Közösség színpadához. A katolikus városmiszszió keretében zsidó zene szólt, a zsúfolásig telt téren keresztény fiatalok egymásba kapaszkodva hórát táncoltak egy nagyméretű Jézus-kép előtt. A szervezők se tudták megmondani, hogy a csudába keveredtek oda annyian.
A rendhagyó események számát gyarapította az egyik üzletközpontban tartott beszélgetés is, amelynek vendége Erdő Péter bíboros, a püspöki kar elnöke volt. Mit keres az egyház a plázában? A bíboros kézenfekvő választ adott: „Nem várhatjuk a templomokban, hogy betérjenek az emberek. Nekünk oda kell mennünk, ahol az emberek vannak”.
