2007.09.20., 2007. évfolyam, 38. szám
szerző: Trencséni Dávid forrás: 168 Óra
címkék: Bayer Zsolt, Morvai Krisztina, tüntetések
Utcai demonstrációkat ígértek a szervezők az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulójára. Ígéretüket be is váltották, még egy Y tervvel is előálltak, de mégse minden úgy történt, ahogy tervezték.
Szombat délelőtt, Hősök tere, gyűlik a nemzet. Kis késéssel futunk be, de úgy tűnik, nemcsak mi. Utóbb kiderül: a nemzet ezúttal inkább otthon maradt, pedig nemzetmentő nemzetgyűlésre hívta a nemzetet a tavaly őszi zavargások után elszaporodott „Kossuth téri szervezetek” egy napra összeborult vezetősége. Egész napos családi piknikre számíthatott, aki elolvasta a résztvevők listáját – amelyre hivatalos volt Orbán Viktor és Semjén Zsolt is. Utóbbiak mégsem tiszteltek meg bennünket. Miként a „forradalmárok” törpe minoritásának többsége sem.
A beszédfolyam kezdetét apró incidens zavarja meg. A zendülőket ellátó büfést vegzálják a közterület-felügyelők, s hamar kiderül: ha ÁNTSZ-engedély van is, területfoglalási nincs. Bontást rendel a szerv, karhatalmi segítséggel. A felbőszült hunok vadul védik a lángosost, toleranciát kérnek és várnak a hatóságtól, ha már – érvelnek – a bíróság Gyurcsányt is futni hagyta. A közteresek azonban nem alkusznak, szedni kell a sátorfát. (A művelet bonyolult, a felszólítás után négy órával is mérik még a gulyást a lassan pakoló büféből.)
Kattintson a képre!
Figyelmünk a színpadra fókuszál, ám érdeklődésünk hamar lanyhul. Az egymást váltó váteszek röpke nemzetmentés után odábbállnak. Szövegeikről nem söprik le egy esztendő porát. A szánalmas szín szereplői tudják és teszik is a dolgukat: a szónok háborog, a tömeg (mind a kétszázötvenen – három fő per egy sávos zászló) hőbörög. Mi unatkozunk, inkább tovaballagunk, plakátkiállítás-nézőbe. Ez sem intellektuális jakuzzi, bár a Tesz-vesz városban kirobbant forradalom bájos.
Vissza a térre.
A helyzet jottányit sem változik. Gárdisták állnak sort egy képzeletbeli vonalnál, ám az általuk körülzárt teret sem tölti ki a nép. A felszólalók méltatják a Magyar Gárdát: lám, micsoda rendet tartanak itt is. Könnyű az eltévedés a gárdaerdőben, a helyszínen ugyanis a Nemzeti Gárda felügyel, de nem veszik rossz néven az összemosást.
Kettő körül kezd fokozódni a helyzet. Nemzeti érzelmű jogászokat várnak a színre, köztük Morvai Krisztinát. Előtte azonban énekes-zenés szám, kihagynánk, de nem hagyják. A Kossuth tériek renitens szervezetének vezérébe, Gonda Lászlóba botlunk. Az önazonossága szerint néptribun, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője mogorva. Hívták ide is, beszéljen, de ő nem. Mert hogy itt sok a rasszista, ő pedig ilyenekkel nem elegyedik. Tényleg? Eddig fel se tűnt. De pletykál is: egy konkurens gárda Fáber Károly vezetésével a kiszivárgás évfordulójára kormánybuktatással készül. Hogyan? – érdeklődünk. Kidolgozták az Y tervet. A mit? Majd meglátjuk.
Maradjunk ennyiben, hallgassuk Morvait. Sietősen beszél, bár a fátyolos-sírós pátosz ott lebeg a hangjában. Van egy álmom – kezdi. És beszél szemkilőtt tömegekről, zsidóktól elvett miniszterelnöki villáról, jogról és erkölcsről, az egy, illetve több hazával rendelkezőkről. Hatszáz tenyér üt vastapsot. A média cinikus, ujjongás helyett inkább fogadásokat köt: a jogvédő aznapi második hakniján, a Várban ugyanezt a beszédet mondja, vagy újjal készül?
Az ismétlésre szavazók győznek. Nem is baj, a közönsége sem változik sokat.
A délután négyre meghirdetett várbeli nagygyűlés színhelye – a köztársasági elnök múlt heti kérése ellenére – a Sándor-palota szomszédsága. A sztárvendég Bayer Zsolt, így nemcsak radikálisok, de magukat Fidesz-fannek aposztrofálók is megjelennek a rendezvényen. (Valamint a Hősök terén összegyűltek legjava, ötven-hatvan tüntetőt hagyva hátra.) Ennek ellenére három-négyezer embernél a legjobb pillanatokban sincsenek többen.
A helyzet nem sokat változik a nemzetgyűléshez képest. A régi szónokok régi szónoklatait konfigurálták újra, friss elem a Magyar Gárdát ekézők visszaekézése. Eközben a tömeg saját legendát gyárt: Demszky direkt lezáratta a Lánchidat, hogy ne tudjunk eljönni a gyűlésre. A megmozdulást pedig a rendőrség helikopterről kamerázza. (A mi valóságunkban egy spanyol eredetű performance keretében „tüntették el” a hidat.)
Két óra után láthatóan fárad a sokaság, a végek foszladoznak, csoportok indulnak haza Bayer-hallgatás nélkül.
Pedig a publicista ezúttal kitesz magáért. A kötelező kűr után sajátjaihoz fordul, őket ostorozva, forradalom helyett népszavazásra buzdít. Taps van, de a mosolyok mintha a villamos alól jönnének.
Forradalmi hév helyett langy lábbusz viszi el a népet, legtöbbjét saját lakába. Pedig vonulás is van mára ígérve még: Hősök tere-Kossuth tér-relációban. A múzeumok elől százötvenen vágnak neki a távnak, rendőri felvigyázással, a járdán. Nemzetét szolgáló forradalmár számára megalázó. Kis kompenzálás csupán az esti kordonrázás, szemezés a yarddal.
Majd hétfőn! – fogadkoznak.
Hétfőn délután négykor a Corvin köznél találkozunk az ismerős arcokkal. Vonulási engedélyük birtokában elégedetten lobogtatnak sávos lobogókat, imitt-amott kormányellenes rigmusok pattannak az ajkakra. És fény derül a titokzatos Y tervre is. Fáber lezárt borítékokat oszt az arra érdemeseknek, pöcsét helyett jókora betűmatrica az elején. A boríték azonban rövidke üzenetet rejt, amely tájékoztat az Y szakrális voltáról, majd a polgári ellenállás klasszikus elemeit ajánlja a kedves olvasó figyelmébe, úgymint az adófizetés megtagadását, valamint a kormány intézkedéseinek civil obstrukcióját. A közönség láthatóan nem vevő az „agyas” megoldásra.
Nem úgy a reaktivált Ekrem Kemál György ordítozására, aki új rendszerváltást és maga, illetve elvbarátai hatalomba segítését várja az egybegyűltektől. Utána Fáber vezényel induljt, s nekivág a menet a Blaha Lujza tér, Astoria, Deák tér érintésével a Kossuth tér felé vezető útnak. Ellent a rendőrség sem áll, így a mostanra szokásos megállapodás értelmében ezúttal a tömeg nagyobb félezernél. A helyszínt biztosító rendőrparancsnok ugyan elégedetlen a vonulók szervezettségével, de annyi bizonyos: nagyon magyar az a forradalom, amelyet a karhatalom vezet fel. (Az alezredes a Kossuth térre érkezés előtt ugyan „közbiztonsági esőt” ígér, ám meteorológiai képességei ezúttal cserbenhagyják.)
Kattintson a képre!
Az útközben kétezresre duzzadt menetoszlop ugyanennyi várakozó társához csatlakozik a Parlament előtt, komoly önbizalmat merítve a tényből: hosszú hónapok óta ennyi embert nem tudott mozgósítani a forradalmi hév. A társaság vegyes, akad köztük „Kossuth téri veterán”, a tévéostrom egykori harcosa és rengeteg balhéra éhes focibolond, igen tar tarkóval. A beszélőkre alig adnak, inkább a T. Házból kivonuló képviselőket mocskolják, kevés sikerrel. A politikusokat a rendőrök a „hátsó kapuhoz” irányítják, kellő helyismeret hiányában a tüntetők hoppon maradnak.
Kilenc körül oszlani kezd a gyülekezet, úgy tűnik, ezúttal is békésen végződik a „forradalom”, ám a kopaszoknak egy éve viszket a tenyere, dolgozik a revánsvágy. A Parlament elé húzott kordon mentén hol elnyúlik a tüntetők arcvonala, hol szűk keresztmetszetre csoportosulnak, ám a kerítést nem bántják. Vezéreik alkalmi elfoglaltságot kínálnak: pár perces kordon a Tisztelt Ház egyik bejárata elé (amíg a rendőrök rükvercet nem kérnek tőlük), máskor a Miniszterelnöki Hivatal ellen ígérnek rohamot. A társaság mozgásban, harciasan, de tétlenül várakozik. Túl sok a rendőr, kevés az ötlet.
Atrocitásra végül nem kerül sor, elég az elrettentés. A fogadkozás elmaradhatatlan: majd holnap… majd huszonharmadikán. Meg lehet próbálni, az azonban látható, a rendőrök megtalálták a taktitkát: elég a létszámfölény látszata, és a forradalom visszahőköl.
