2007.09.19., 2007. évfolyam, 37. szám
szerző: Buják Attila forrás: 168 Óra
címkék: Echo TV, Obersovszky Péter, Pörzse Sándor, Siklósi Beatrix, Széles Gábor
Valaha írónak, filoszfélének készült, de csak a Műegyetemig jutott Széles Gábor, az ELTE Geofizikai Kutatóintézetének egykori fejlesztőmérnöke, aki alighanem fiatalkorát éli újra abban, hogy – „művészi elhivatottságú” gyermekei előtt egyengetve az utat – teret foglal a hazai médiapiacon. Milyen egy magyar úr, ha sajtócézár? Széles Gábor fordulatos pályáját próbáltuk követni.
Fotó: Simon Márk „Szeretnék adni az értelmiségnek egy tévét, olyat, amire a jobb és a bal szimpatizánsai egyaránt azt mondják: ez igen. Technikánk kiemelkedő lesz.” 2005 eleje óta sorjáznak a leggazdagabbnak tartott magyar gyáros nyilatkozatai, amióta híre ment: komoly előkészítő munkálatok folynak, épül a digitális technika befogadására alkalmas tévéstúdió, s már vezérigazgatót is igazolt a Hír TV-től, Gulyás Istvánt. Hírigazgatónak a szintén Fidesz-hírcsatornánál ügyködő (egykor narancsos) Kóczián Pétert szerződtette, sőt már megfogant a felső középosztálynak szánt, „életmódkultúrával” foglalkozó Vital TV eszméje is. Mögöttük pedig ott sorakozott az „értékjelző” szellemi hátvédsor. Olyanok, mint a lapjának hanyatlásába belebukott Magyar Hírlap-főszerkesztő, Kocsi Ilona, Szentmihályi Szabó Péter, a szélsőjobb házi költője, vagy a valaha kisgazdaköröket is leíró életművész, Gyurkovics Tibi bácsi. Meglepő csokor, eltérő színű virágokból. A reklámnévsoron nehéz is eligazodni.
Valaha az is hírlett: Széles, státusának jobban megfelelve, gazdasági televíziót tervez. Ám az indulás időpontja (a választás előtti fél év) és a szellemi patrónusok személye kétségessé tette az állítást. A Népszabadságnak mégis ekként nyilatkozik: „A televízió nem politikai befolyásomat növelné… művészi pályán mozgó gyermekeimnek kínálna esélyt.” Bár nem értjük, miért kell egy animátornak és egy muzsikusnak maszek tévécsatorna, láttunk már áldozatkész apákat. A 2005. szeptember 15-e óta sugárzó Echo TV-t működtető társaság, amelyet Vasvári Csaba színésszel közösen alapított (500 milliós kezdőtőkével), valószínűleg nem töri meg a kereskedelmi óriáscsatornák primátusát. Széles maga is veszteségre számít, de úgy érzi, megéri. Különösen, mert – mint mondják róla – „nehezen viseli, ha nem arról van szó, amit ő mond”. Van már lapja, hírügynöksége, magántévéje. Több lábon áll, széles sávon sugároz.
Pörzse Sándor, a Magyar Gárda moderátora (Fotó: Nehéz-Posony Kata) A magyar Murdoch azt állítja: politikailag „kicsit jobbról közelíti a közepet”. Ezen a Heti Válasz olvasóközönségét érti, de példálódzik a Magyar Nemzet Liszkay előtti periódusával is. „Nagyvállalkozóként… erős pozícióim vannak, a média ilyen formában azokat nem erősíti – mondta Friderikusznak, amikor az a befektetés politikai hasznával érvelt. – Közel kétmilliárdot fektettem eddig a médiába… (ha) évente csak százmilliós támogatást adok műsorra, csatornára, előrébb vagyok. A szponzoráción keresztül jóval nagyobb befolyást lehet szerezni – és több instrumentnél -, mint ha csak egyetlen csatornán vagyok (rajta).” „Ez így működik?” – kérdezte a riporter. „Azt maga ugyanígy tudja – válaszolta kurtán a mágnás. Majd dacosan vállat ránt. – A nagyvállalkozók között vannak olyanok, akiknek az a szenvedélye, hogy elkártyázzák a fölös pénzüket. Fogja fel úgy, hogy én itt égetem el a fölös pénzemet.”
Játékához az új tulajdonos gondosan válogatja meg a nyerő lapokat. Cáfolja, hogy az Echo a Hír TV konkurenciája volna. A képi világ dinamikusan semmitmondó, zöld tónusával jól elkülöníthető, aki odakapcsol, azonnal tudja, hol jár. A Hír TV-hez abban sem hasonlít, hogy a híranyag valóban sovány. Annál több a végtelenbe nyúló (akár fél-háromnegyed órás!) „értelmiségi” stúdiócsevegés. Az emblematikus szakértői és (gyakori) szereplőgárda derékhadát – talán a tulajdonos ízlése alapján – egy állítólag „jobbközépre húzó”, eklektikus csoport jelenti, amely például Fricz Tamástól akár Boros Imréig, Makovecz Imréig vagy az egyébként valóban disztingvált Bod Péter Ákosig terjedhet. De szinte csak a Széles-sávon látni néha – Semjén Zsolton és Harrach Péteren kívül – élő KDNP-s politikust, néhány savanyú, akadozó beszédű, színtelen alakot.
Siklósi Beatrix éjjeli menedéket talált (Fotó: MTI) A „jobbról kissé középre húzó” Echo frontembere – Gulyás István mellett, aki komoly arcokat, politológusokat, makroközgazdászokat, külügyéreket faggat – Obersovszky Péter (komorság, szociális érzékenység, sóhajok). És ott virul mellettük az új sztár, bizonyos Földesi Margit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára („előadásaim előtt feketéllik a folyosó”), a ringmagazin.hu szerkesztője, ez az érdekes hangfekvésű, sajátos aurájú, bizarr műsorvezető (exkommunisták, jobboldal, Pozsgay, Für, Csurka, Bíró Zoltán, egyszóval „Elátkozott szabadság”).
Amikor először láttuk és főleg hallottuk, azt mondtuk: ilyen nincsen. De nagyon is létezik.
Mellesleg az Echón talált méltó „éjjeli menedéket” az exköztévés Siklósi Beatrix és Matúz Gábor.
Mindenekelőtt mégis a daliás Pörzse Sándor hat ránk a meglepetés erejével. Ő a csatorna Elvis Presley-je. A Hír TV-től átigazolt sportriporter (műsora címe Pörzsölő, még a főcímet is lángnyelvek nyaldossák) teljesítménye annál értékesebb, mivel szívós önképzéssel jutott el egyrészt a forradalmi tényfeltárásig, másrészt a különítményes kultúráig. Szabadidejében a Magyar Gárda és a nemzeti önvédelem átszellemült moderátora. Igazi profilja mégis a kultúrtörténet, az Árpád-ház és a magyar etnogenezis. Műsorában egymásnak adják a kilincset profi antropológusok és zavarodott Pilis-kutatók. (Ez új műfaj. Magyarok vasárnaponként ősmagyar piramisokat ásnak ki a Pilisből, amely köztudomásúan szent hely. Kisugároz, és előnye, hogy közel esik Pesthez.) Annál megejtőbb a riporter érdeklődése, mivel témái – állítása szerint – tulajdonképpen hidegen hagyják. („Ne értse félre: nekem mindegy, hogy ez Könyves Kálmán csontja, vagy III. Béláé.”)
Földesi Margit nagyon is létezik (Forrás: Echo TV) Pörzsével tizenkilencre húzott alsót a tulajdonos. Adott egy elit tévét az értelmiségnek, amire azt mondhatja, „ez igen”, s egyúttal kielégítette a „jobbról középirányba húzó” közönség érzelmi igényeit is. Mert a telefonos véleményparádé – a kereskedelmi tévék politikai lakmuszpapírja – mindennél precízebben jelzi, „hova lőtte be” Szélesék csatornáját a mérsékelt felfogású, kicsikét jobboldali néző. Közeltotálban szürke öltönyös, gyötrődő pofát látunk. Németh Miklós Attila. („Halló. Margit? Ön az?”) Arca enyhén rángatózik, midőn a kisember közszereplő révülten visítja a kagylóba: „Tessék mondani, meddig tart még ez a magyarirtás?” „Irtás? Ez messze vezetne, asszonyom” – mondja, midőn a hölgy elköszönés előtt még lezsidóz egy rendőr tábornokot. „Lehet ám névrokonság is, tudja – bizonytalankodik a műsorvezető. – Uniós tagok vagyunk” – találja meg végül a csapdából a kiutat. De ebben a játszmában a dzsóker is üthető. „És nem lehet kilépni?” „Hát… Ez megint messzire vezet, asszonyom.” Izzadás, vágás.
Hogy meddig lehet hátrálni, azt szomorú mementóként jelzi a Magyar Hírlap újságíróinak sorsa.
A végpusztulás küszöbén álló, a Ringier által eldobott – s új kiadója által már csak átmenetileg finanszírozott – Magyar Hírlap 2005 őszén, az Echo indulásakor hullott az új cézár ölébe. Mivel a médiatörvény értelmében senki sem lehet egyszerre többségi tulajdonos országos tévécsatornánál és ugyan-ilyen napilapnál, a Hírlap részvényeinek többségét egy műszertechnikás „árnyéktulajdonos” vette meg. Széles a szerkesztőségnek azt mondta: korábban nem érdekelte a média, „de most valahogy rákattant”. „Fellélegzés ez lapunk életében” – lelkendezett a szerződését boldogan lobogtató, posztján maradó főszerkesztő, Szombathy Pál. Ráadásul az új tulajdonos megígérte, az irányvonalba nem szól bele, csak az eredmény (a példányszám) érdekli. Egyébiránt – hiszen ismerik egymást – alapvetően középen állnak. Széles egy kicsit jobbközépre, de ígéri, ez nem lesz zavaró.
Obersovszky Péter komorságáról ismert (Fotó: Bazánth Ivola) Az akkorra már teljesen kiürített Hírlap tizenöt éve a jobboldal vágyainak titokzatos tárgya. Most megkapta. A mágnás megvette neki, hogy tulajdonosi hitelként nyomban 100 millióval bélelje ki. Az első baljós jel a külsős publicistatábor gyors dezertálása volt. Debreczeni József azonban nem magától távozott. A kampányban ügynöki múlttal is megrágalmaztatott közíró többszöri kérdésére sem kapott választ arra, miért gyomlálják ki írásait. A kollégák kínosan magyarázkodtak: türelem, tárgyalunk. „Ugyan kivel?” – értetlenkedett a szerző. Időbe tellett, mire kiderült: „A tulajdonosnak van egy kis kifogása, de ezt a főszerkesztőnek kell közölnie.
” A lapkészítők folyamatosan hátráltak. Ahogy pörgött a kampány, keményedtek a címlapok bal felé, és semlegesedtek jobbra. Márciusban Bolgár György telefonálós műsorából hívták a főszerkesztőt: igaz-e, hogy délelőtt rezgett a léc, a szőnyeg szélére állították az aznapi címlapfotó miatt, amelyen Orbán Viktor és Mikola doktor látható flitterözönben, s Mikola kissé aláhajolva néz a népvezérre. Egyesek szerint akkor a főszerkesztő csapta rá az ajtót – rövid kis szópárbaj után – az iparmágnásra, aki „nem ilyen eljáráshoz volt szokva”.
Mások úgy tudják, Szombathy már le is volt váltva, de estére visszavonták a kirúgását. A választások után a gyötrődő Hírlap már az „Új egyensúly” egyik legádázabb kritikusa volt. De ennél is szigorúbb jelzések érkeztek a parancsnoki hídról.
Matúz Gábor, az exköztévés (Fotó: MTI) Ismerői szerint a „tőkeerős befektető” kellemetlen szokása, hogy új cégeivel eleinte sokat törődik, „majd a szükséges profiltisztítás után” szabadon engedi őket. A „profiltisztítás” pár hét alatt lezajlott. Előbb a régi gárda maradéka távozott a laptól, majd a végsőkig hátráló, magyarázkodó Szombathy adta le a céges Volkswagen kulcsait. Egy ködös novemberi reggelen (épp 7-én), az akkori, „forradalmi idők” szellemének megfelelve, gyakorlatilag megszűnt a Magyar Hírlap. Rövid úton menesztették a főszerkesztőt, mert állítólag nem akart megválni a két „utolsó mohikántól”, R. Székely Juliannától és Szále Lászlótól. Őket már más rúgta ki. Para Kovács magától távozott. „És Isten veled, olvasó” – köszönt el búcsúírásában a felmondási idejét töltő Szále.
A főszerkesztő november 13-a óta a jobboldali lapfoglalás örökös sajtótartaléka, az elnyűhetetlen Gazsó L. Ferenc. Vezető munkatársai ma már jobboldali lapoktól érkezettek, köztük sok komoly (párt)fordulást megélt, kiszolgált ötvenesek, hatvanasok. Mint a csurkai Magyar Fórumban nevet szerző Dippold Pál. Gazsó két hónap alatt végzett. Január 17-én „eltűnt” a gazdasági rovatból hat munkatárs, február 23-án pedig átszervezték „a belpolitikát”. Igazi, csiszolatlan gyémántra is leltek. A Magyar Nemzettől igazolták (nyilván a konszolidáció idejére) a neoliberális világburzsoázia teoretikus ellenfelét, a tényfeltáró újságírás anyját, Torkos Matild főmunkatársat, aki kisegítő világmagyarázóként fel-felbukkan az Echo programjaiban is. Legutóbb épp a Pörzsölőben fejtette ki ökonomikus tájékozottsággal, hogy van egy film (sajnos ő még nem látta, de a Magyar Nemzet írt róla), amely a privatizáció által okozott társadalmi sebeket diagnosztizálja (tömeges állásvesztés, dezintegrálódás, Szodoma, himlő, pestis). Arról szól, milyen gyógyíthatatlan károkat okozott a magánosítási hullám úgy az iparban, mint a közmorálban, a nemzet jövőjében és a sportban. Hogy közönséges rablás az egész. Lehet persze, hogy Széles Gábor tévé-, újság-, részvény- és gyártulajdonos (Videoton-vállalatok, Ikarus-csoport) mindezt kissé feszengve nézte, de nem szakadt le a plafon.
Torkos Matild, a kisegítő világmagyarázó (Fotó: Nehéz-Posony Kata) Közben az Echo TV-nél is megtörtént a „szükséges profiltisztítás”. Repült a jobbtól „kissé középre” álló Kóczián Péter.
Széles furcsa madár. Imád a sajtójában nyilatkozni. Nincs ellenére, ha ő a vezető hír. Ebben is unikum a modern sajtókirályok között. És az is nehezen megfejthető, hogy az ügyeiben oly pedáns, filléreskedő, majdhogynem zsugori gyáros miért szór ennyi pénzt a szélbe.
Mit remél 2010-ben egy esetleges új kormánytól? Maradt-e még Magyarországon komoly ingatlanvagyonnal bíró, rogyadozó nagyvállalat? Jelentős, ámbár kopott márkanév? Leépíthető munkás?
„Ötvenhatan dolgoznak a lapnál, és (egyelőre) tizenhárman mentek el – mondta egy tévévitában az új médiacézár, aki így határozza meg helyzetét: – A jobboldal sajtója a törzsközönségnek játszik. Én független vagyok.”
