Stefan Sutaj történész a magyar-szlovák történelmi együttélésről
Népszabadság * Szilvássy József * 2007. szeptember 19.
Stefan SutajKép: Somogyi TiborAz lenne a kívánatos, ha a politikusok a jelennel és a jövővel törődnének, a múlt értékelését pedig meghagynák a legilletékesebbeknek, a történészeknek – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Stefan Sutaj, a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, a magyar-szlovák történész vegyes bizottság társelnöke.
– Az elmúlt napokban Szlovákiában teljes elutasítás fogadta, viszont a magyarországi pártok támogatják a Magyar Koalíció Pártjának megbékélési nyilatkozat-tervezetét. Miként értékeli ezeket a tényeket?
– A törekvés nem új, hiszen a rendszerváltás után már Szabad György és Frantisek Miklosko, volt magyar, illetve szlovák házelnök is próbálkozott ugyanezzel. Egyetértek azokkal, akik úgy vélekednek, hogy az MKP szerencsétlen módszert választott, mert először a Benes-dekrétumok ügyével hozakodott elő, s azután hozta nyilvánosságra a tágabb időhatárt átfogó, de az előbbi felvetését is tartalmazó tervezetét. Ráadásul úgy, hogy előzőleg nem egyeztetett még legközvetlenebb politikai szövetségeseivel sem. Egyébként minden eddigi kezdeményezés legnagyobb hibájának azt tartom, hogy tételesen felsorolták: a két nemzet milyen igazságtalanságokért kérjen egymástól bocsánatot. Ez zsákutca, mert végeláthatatlan vitákat gerjeszt. Ha a franciák és a németek ezt a megoldást választották volna, akkor feltehetően több ezer oldalt tett volna ki csak a vélt vagy valós sérelmek listája. Ezért bölcsen kölcsönös és általános pardont mondtak. Azt hangsúlyozták, hogy békében kívánnak egymás mellett élni és a közös jövőjükkel foglalkoznak elsősorban. Ez a modell példa számunkra is.
– Robert Fico szlovák kormányfő szerint égbekiáltó pimaszság a szlovákoktól bocsánatkérést követelni, Vladimír Meciar pedig úgy vélekedett, hogy a szlovákiai magyarok, kevés antifasisztát kivéve, nácik voltak, ezért semmi ok a megkövetésükre. Mi a véleménye ezekről a kijelentésekről?
A szlovák-magyar határnál az Ipoly-hidak helyén egyelőre csak ideiglenes átkelők működnek Kép: Somogyi Tibor – A politikusok sokkal jobban tennék, ha nem kontárkodnának a múltba. Mai szemmel nézve a kollektív bűnösség elve elfogadhatatlan, s az is egyértelmű, hogy a szlovákiai magyar emberek más polgárokhoz hasonlóan igyekeztek túlélni a második világháború borzalmait és a további megpróbáltatásokat. Döntő többségük egyszerű, tisztességes ember volt. Ugyanakkor tény az is, hogy a történelem nem a második világháború után kezdődött.
– Nemrég a magyar és a szlovák kormányfő pozsonyi találkozóján egyezség született arról, hogy jövőre közös múltunkról magyar és szlovák nyelvű történelemkönyv jelenik meg. Reális ez a terv?
– Erre azt válaszolhatom, hogy a francia-német megbékélési nyilatkozatot negyven éve írták alá, az első közös történelemkönyv pedig tudomásom szerint csak tavaly jelent meg.
– Egyáltalán a magyar és a szlovák történészek már megteremették az ilyen publikáció kiadásának szakmai feltételeit?
– Két éve magyar kollégámmal, Szarka Lászlóval, a vegyes bizottság társelnökével sikeresen pályáztunk uniós támogatásra, jelenleg tehát független forrásból van pénzünk a közös munkára. Júniusban Budapesten Felekezetek, egyházpolitika, identitás Magyarországon és Szlovákiában 1945 után címmel rendeztünk tanácskozást. Novemberben Eperjesen (Presov) folytatjuk a Habsburg-ellenes és rendi felkelések megvitatásával. Az eddigi tanácskozások anyaga éppen most jelent meg. Folytatni szeretnénk ezt a gyakorlatot.
– De mi a helyzet közös múltunk leginkább vitatott eseményeivel?
– Hat kulcsfontosságú témát jelöltünk ki, amelyeket közös könyvben elemzünk. Méghozzá úgy, hogy egy-egy témában szlovák és magyar történész párhuzamos tanulmányát közöljük, amelyet mindig a két szerző közös összefoglalója zár le. A témakörök a következők: a magyar honfoglalás, a középkori városok benépesítése, a nemzeti felvilágosodások kora, a XIX. és a XX. századi asszimiláció, Csehszlovákia megalakulása és a trianoni békeszerződés, valamint az 1938 és 1948 közötti időszak. A kötethez módszertani segédanyagot is mellékelünk a pedagógusok számára, mert legfőbb célunk az, hogy a fiatalok és az elkövetkező nemzedékek már ebből tanulnának. És okulnának.
– Ön történészként sokkal derűlátóbbnak tűnik, mint azok, akik a mai szlovák- magyar politikai kapcsolatokat ítélik meg. Valós vagy amolyan kincstári optimizmus ez?
– Mindenképpen az első változat a helyénvaló, mert emberi és gazdasági kapcsolataink ígéretesen fejlődnek és közös érdekünk az együttműködés, a jószomszédi kapcsolatok ápolása. Arról se feledkezzünk meg, hogy puskalövések, tragédiák és traumák közös múltunkban is előfordultak, mindkét oldalon. De ezek nem voltak annyira véresek mint a németek és a franciák vagy a németek és a csehek között. Ezért bízom abban, hogy eljön a hivatalos szlovák-magyar megbékélés ideje is, méghozzá belátható időn belül, ha a politikusok pártpolitikai vagy egyéb önző szándékkal nem mérgezik a légkört.
