Forrás: kultura.hu

Kultúránk és örökségünk – bár nap mint nap fellelhető az egyértelműben: nyelvünkben, az utcákon, könyvespolcainkon, egymáshoz való viszonyainkban – megérdemli, hogy néhanapján nyilvánvaló lehetőségei és buktatói mögé merjünk nézni, és hogy kíváncsiak legyünk rá. Hogy mit rejtenek a falak, melyek mellett nap mint nap elmegyünk, hogy miből fakadnak a háttérben húzódó, fel nem fedezett konfliktusok, kimondani nem mert, elképzelt párbeszédek. A Kulturális Örökség Napjain bejárhattuk mindezeket a pincétől a padlásig. Azokat, melyeket körülményeink érleltek problémává vagy adottságaink büszkeséggé. Átláthatatlannak tűnik ez a gyűjtemény egy-egy városrész, kerület viszonylatában is.

Ferencvárosi sétámat vasárnap a Holokauszt Emlékközpontban kezdtem. A Kárpátia egyre erősödő melódiái hallatán biztos voltam benne, hogy jó helyen járok: nincs mit tenni, örökségünk része az ellentét is. Az épületvezetés a múzeum udvaráról indult, melynek hangulatát a hagyományőrző és rendhagyó elemek korántsem zavaró ellentéte határozta meg. A Mányi István tervezte épületegyüttes magában foglalja a rekonstruált Páva utcai zsinagógát, valamint a hozzáépített emlék- és dokumentációs központot.

A múzeum négy, egyre mélyülő teremből áll. A fekete falakon futó, majd ritkuló vonalak az élet vonalai, a hosszú fekete oszlopokban kis szakaszon megvilágított tárgyak pillanatok – néhány terembe zsúfolt, közel 600 ezer magyar és 6 millió európai ember be nem fejezett pillanatai.

Az Iparművészeti Múzeumban sikerült helyreállítanom elbillent lelki egyensúlyomat, Csenkey Éva exkluzív épületsétájának köszönhetően. Itt is a pincében kezdtünk – bár nem a legmélyebben, hiszen az alagsor teljesen vízben áll. Sétánkat a tetőn fejeztük be, ahol bámészkodó turisták lettünk hirtelen, akik egy távol-keleti palota tetején álldogálva vélik felfedezni a magyar (madaras, Zsolnay) motívumokat. Az egyórás vezetés nem a tárlatról, hanem az épületről szólt, így megtudhattuk többek között azt, hogy Lechner Ödön tervei teljes egészében soha nem valósultak meg, vagy, hogy a múzeumon ejtett „56-os sérülések miatt indították újra Pécsett a tetődíszeket adó pirogránit gyártását, de a károk ellenére a tetőszerkezet ma is az eredeti állapotban van.

Levezetésképp pedig következett a mai magyar valóság: a vattacukros, kürtőskalácsos, körhintás népünnepély a József Attila lakótelep nagyjátszóterén, ahonnan mindeddig tisztázatlan gondolatokkal távoztam.

Szerző:

Laborczi Dóra