Molnár Erzsébet
Társadalmi párbeszéd
Lichthof
Harangláb úr tüntetésbe botlott.
Harangláb úr csak a Rotschildba akart átmenni kenyérért meg joghurtért, de már a Dob utcánál éktelen tülkölésre lett figyelmes, autókürtök szólaltak meg, egy motor csikorogva fékezett. Harangláb úr esküvői menet után kémlelt, már hogy nem egy szerencsétlen ifjú pár miatt van-e a csinnadratta, akik ép ésszel föl nem fogható okból ily borzalmas csörömpölés közepette kívánnak egybekelni, és így próbálják tudatni a világgal (azon belül is Harangláb úrral), hogy e pillanatban még boldogok (erről ugyanis Harangláb úr tudna mesélni), de ifjú pár nem volt, csak csörömpölés ifjú pár nélkül és némi sokadalom a Madách téren: nagycsaládosok kíséreltek meg élőláncot alkotni a kiskörúton, s ezzel megakadályozni, hogy Harangláb úr átjusson a Rotschildba. Legalábbis Harangláb úrnak ezt mondta egy rendőr, aki az úttesten téblábolt. A forgalmat irányította volna, de a forgalom nem akarta, hogy irányítsák, az úrvezetők feldühödve dudáltak, többen kiszálltak autójukból, és szitokszavakat hallattak, magukból kikelve ordítoztak: a tüntetők épp azt beszélték, egy taxis még valahol a Blahánál, a Rákóczi úton udvariatlanul megpróbált belehajtani a kissé lagymatag élőláncba, de végül a yardot meglátva nem koncolt fel senkit.
„A jó életbe”, mondta Harangláb úr.
„Már ki se lehet jönni az utcára”, folytatta beszédét, amelyet általánosságban a világhoz intézett, miközben kissé csodálkozva és még mindig kérdőn a rendőrre nézett. „Anyátokat”, intézte szavait immár a tüntetőkhöz, mialatt megpróbált keresztülvergődni rajtuk a cekkerével. Hosszabb és részleteiben cizelláltabb székfoglalót is tartott az átvergődés során tapasztaltakkal kapcsolatban, de ezt nem áll módunkban idézni, meg nem is lenne értelme, hiszen Harangláb úr már eltűnt a Rotschildban. Gyurcsány, takarodj, mondta Harangláb úr tovatűnő alakját bámulva egy fekete inges, nyolcévesforma kisfiú, csak úgy magának, mert pillanatnyilag nem volt, akivel a kérdést megvitathatta volna, „Nem hagyjuk magunkat eltemetni!”, kiáltotta egy szőke nő nemzetiszínű papírcsákóban, karján gyerekkel, „Akasszátok fel a királyokat!”, skandálta mellette egy hórihorgas ember, aki kissé le volt maradva. „Takarodj innen, suttyó cigány”, mondta egy sovány, égő tekintetű fiatalember egy – Harangláb úrhoz hasonlatosan átvergődni vágyó – kevésbé sovány és kevésbé égő tekintetű fiatalembernek. A kevésbé sovány és kevésbé égő tekintetű fiatalember ezt nem hallotta, viszont, amint könyökével próbált magának utat törni, a „Rohadt g…i fasiszták” felkiáltással utasított maga mögé egy szélesebbre sikerült karmozdulattal két nagycsaládos demonstrálót. „Felveszik a nagy pénzt, és még tüntetnek”, mondta egy öregasszony a fejét csóválva, de aztán meglátta az árpádsávos zászlót, és arrébb oldalgott. „Büdös zsidó”, mondta a sovány és égő tekintetű fiatalember a Rotschildból visszaérkező Harangláb úrnak, kissé meg is lökte, a mozdulattól Harangláb úr egyik joghurtja kibillent a cekkerből, és a földre akart hullani, Harangláb úr azonban ezt megakadályozta, iskolaszerű reflexszel a joghurt után vetette magát; bár közben egy pillanatra az árpádsávos zászlóba kapaszkodott, nagy baj nem történt: felszakadt ugyan a sztaniolpapír, de a zászlónak épp hogy csak a vége lett egy egész picit joghurtos.
A tüntetést innen voltaképp nem is kellett volna folytatni, mind a suttyó cigány, mind Harangláb úr, mind az öregasszony eltűnt a környező mellékutcákban, Gyurcsány ott se volt, a nézetek ütköztetése, a társadalmi párbeszéd pedig teljes körűen megtörtént.
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 37. szám
