Népszabadság * olvasói levelek * 2007. szeptember 15.
Rések, szakadások
A jelentős összegű tandíj bevezetése – következményeit tekintve – várhatóan felülmúl minden korábbi intézkedést. Kinek tetszik, kinek nem, a döntés megszületett.
Előadók tájékán alig látni akkora sokadalmat, mint bizonyos napokon a kollégiumi és diákbizottságok, HÖK-irodák környékén. A szociális és egyéb ösztöndíjakra, kollégiumokba jelentkezés megmozgatja a hallgatókat, akik igyekeznek hozzájutni a lehető legtöbb anyagi forráshoz. Ám meglepő, vagy épp ellenkezőleg, sejthető módon olyan fiatalokat is látni a tömött sorokban, akik mintha nem felelnének meg teljes mértékben a támogatásra jogosító hátrányos szociális helyzetnek. Sanda gyanú fogja el az embert a vállukon laptoptáskát hordó, felső kategóriás mobiltelefonokon anyucit hívogató izgatott diákok láttán.
Próbálkozni persze szabad, a lehetőségek adottak, az elbírálási rend elviekben biztosítja, hogy a támogatásokat azok az emberek kapják, akiket valóban megillet. Az egyetemi diákjóléti bizottságokhoz beadott pályázatok elbírálása azonban a szülők APEH által kiadott jövedelemigazolása alapján történik – amivel lényegében mindent elmondtunk. Elég a BMW-vel furikázó, amúgy minimálbért kereső, létminimum-határon vergődő polgártársakra gondolni. Nos, az ő gyermekeik nemritkán akkora összeget tesznek zsebre, mint egy olyan fiatal, akinek az egyik szülője munkanélküli, a másik pedig ténylegesen is minimálbért keres. Persze kialakulnak az újabb módszerek is: a szerencsétlenül járt diákok, akiktől szüleik megvonták az anyagi támogatást, hirtelen öneltartói státusba lépnek, és kénytelenek elköltözni mucsaj-röcsögei nagyszüleikhez, hogy hétvégi szőlőkapálással keressék meg a betevőt… És hajaj, milyen sokan vannak. Legalábbis ezt tanúsítják a leadott pályázatok. Olyanok kapnak maximális összegű szociális támogatást, akik ilyen nevetséges érvekkel hozakodnak elő, vagy épp szüleik megengedhetik, hogy lakást vásároljanak számukra, ahol papíron öneltartóként laknak majd. Az ilyen lehetőségek többnyire azok előtt állnak nyitva, akik kiemelkedő anyagi körülmények között élnek. Így a szociális támogatásra pályázók közül leginkább rászorultnak ítélt húsz százalék számottevő része valójában a legtehetősebb anyagi körülményekkel bírók közül kerül ki.
Ami aggasztó, hogy a most életbe lépő új rendszerben a szociális támogatások és ösztöndíjak az eddiginél nagyobb hangsúlyt kapnak, viszont az elbírálás módja aligha változik. Így a visszaélések nem csökkenni fognak, ellenkezőleg. Nyilvánvaló, hogy a szociális hálóval nemcsak az a baj, hogy széles. Mostanság ugyan több alkalommal keskenyebbre szabták, de a rések, szakadások megmaradtak rajta, és ezeken könnyedén átbújnak a nagy halak is.
Szerényi Szabolcs
Újfehértó
A jogállam föladása
Az erőszaktól, a durva fenyegetésektől megrémülve elmenekítették a kézilabdafesztivált a Kossuth térről. A Magyar Köztársaság rendőrsége pedig erre nem azt válaszolta, hogy tartsák meg nyugodtan a gálát, ők megvédik a résztvevők gyülekezéshez való alkotmányos jogát, hanem azt, hogy akkor jöhetnek tüntetni a fenyegetők. Ugyanaz a rendőrség, amelyik a kisujját se mozdította, hogy megvédje az engedély nélkül, de erőszakosan tüntetőktől a fasizmus áldozataira emlékezőket, de kőkeményen megvédte a békés ellentüntetőktől a fasiszta gárda alakuló parádéját. Ha megvalósul, amit a rendőrség most mond, ha azok, akik erőszakkal, fenyegetéssel tisztították meg maguk számára a teret, csakugyan zavartalanul tüntethetnek, ha ilyen könnyen, a hivatalos szervek legcsekélyebb ellenállása nélkül győzhet nálunk a fasizmusra jellemző durva erőszak, akkor Magyarország nem jogállam.
Válas György
Budapest
Rólunk
Hosszú évek óta előfizetünk a Népszabadságra. Két előfizetésünk van. Egyik a szüleimnek ajándékba, másik nekünk. Ők egyelőre megkapják a lapot, de ők a Postától. Augusztus óta csak a telefonos terjesztési ügyfélszolgálatukhoz van „szerencsénk”. Számtalan reklamációnkra csak ígéreteket kapunk, az elmaradt lapokat viszont nem küldik. Nem kell szórakozni az emberekkel. Ha nem szeretnék, hogy olvassuk a lapjukat, tegyenek közzé egy hirdetést: előfizetők kíméljenek!
Barkóczi Bíborka
A Kálvin téri református templom épületének sajnálatos meggyengüléséről és a műemlék megvédésére tett kísérletekről tudósít Csordás Lajos Erős várunk… című (augusztus 29.) írásában. A szerző frappánsnak szánt címe a 390. énekre utal – és némi tájékozatlanságra. Bár a hivatkozott ének a református énekeskönyvben is szerepel, de kezdősora, az „Erős vár a mi Istenünk” az evangélikus egyház jelmondata; az idézet minden lutheránus templom homlokzatán szerepel.
Sebes Andor
Érdeklődéssel olvastam a szeptember 8-i számban Dési András cikkét Hanns Martin Schleyer elrablásának 30. (!) évfordulója alkalmából (Véres ősz rendkívüli állapotban). Sajnos az írásba két hiba csúszott. Az egyik: nem 1975, hanem 1977. szeptember 5-én rabolták el a Német Gyáriparosok Szövetségének (egyidejűleg a Munkaadók Szövetségének is) elnökét Kölnben. A mellékelt fényképen, amely néhány nappal kivégzése előtt készült, ott van a pontos évszám. A másik: az exkancellár Helmut Schmidt, nem pedig Schmitt, ahogy a cikkben számtalanszor előfordul. A nagy német politikus megérdemelné, hogy helyesen írjuk a nevét.
Boródi Erzsébet
A szeptember 12-i számban tudósítást közöltek egy német műsorvezetőnőről, akit azért rúgtak ki a tévétől, mert azt mondta, a náci Németországban voltak jó dolgok is (Vissza a tűzhely mellé). Ugyancsak ebben a számban interjút közöltek Vona Gáborral, a Jobbik és a Magyar Gárda vezetőjével (Kitartanak az árpádsáv mellett), valamint a Kossuth téri tüntetők, a Rendszerváltó Fórum egyik vezetőjével (Mégis a Kossuth térre mennek?). Úgy vélem – de gondolom, az olvasók közül mások is -, hogy az olyan nézetek képviselői, mint a fent említett két személy, ne kapjon szót a Népszabadságban. Szerintem, ha egy újság elítéli a szélsőséges nézeteket, akkor nem lenne szabad interjút közölnie olyan személyekkel, akik szélsőséges nézeteket vallanak. Nem hiszem, hogy a Népszabadságnak részt kéne venni a szélsőséges eszmék terjesztésében, még ilyen áttételes módon sem.
Nyárádi Tibor
Gratulálok R. Hahn Veronika nagyszerű riportjához, a kiváló tudós-íróval, Richhard Dawkinsszal (Isten megbecsülné az őszinte kétkedőket, szeptember 8.). Általa talán sokan kedvet kapnak alapvető munkáinak elolvasásához. Ám mindezek ellenére, muszáj helyesbítenem. Az idézett mondás (…ha egy ember hisz egy abszurd dologban, akkor őrültnek tartjuk, ha sokan, akkor vallásról beszélünk) nem Sam Harristól, hanem Robert M. Pirsigtől, a Zen and the Art of Motorcycle Maintenance híres szerzőjétől származik.
Dr. Király Gábor
A telefonügyeletre érkezett:
Idáig süllyed a Népszabadság?! Randivonal minden pénteken?!
Magyar Bálint írása (Macsótársak, a nemzetközi helyzet fokozódik, szeptember 11.) nem tetszett, nem értem, miért tették be a lapba.
Nagyon tetszett Bali Borbála (igazából Barbara, elnézést kérünk az elírásért – a szerk.) cikke (A semmit nem lehet eladni, szeptember 11.), jó képet festett arról, milyen elbánásban részesülnek a nagykövetek Magyarországon.
