Forrás: 168 Óra

2007.09.14., 2007. évfolyam, 37. szám

szerző: Bitó László forrás: 168ra

cimkék: Dávid Ibolya, Magyar Gárda, vélemény

Nálunk soha többé nem lesz fasizmus, de mindig lesznek fasiszták, ahogy vannak most is, s voltak a múltban. A kérdés az, hogy hányan, és hogy szabadon garázdálkodhatnak-e. Most is vannak itt pszichopaták, akik a Dunába lőnék a nem kedvükre valókat. Nem a fasisztoid nézeteket is valló pártok elöljáróira gondolok, hanem azokra a befolyásolható emberekre, akiket lázba hozhatnak a demagóg, fajgyűlölő, nacionalista ideológiák.

Ilyenek mindenütt vannak, miként az igazán törvénytisztelő, érett jogrendű országokban is felbukkannak sorozatgyilkosok, akik emberi útmutatás híján gyakran Istennek tulajdonított parancsot hallucinálnak, és ebből merítenek lelki erőt, hogy áldozataikra törjenek. Mások, korunk terroristái, istenük nevében gyilkolnak le ártatlanokat.

Pszichopaták minden társadalomban vannak, de már aligha jöhetnek létre ezreket, milliókat megbabonázó Mussolinik és Hitlerek. S ha vannak is, akik imádható Ducéra, Führerre vágynak, az egészséges társadalmak kivetik magukból a népbolondítókat, mielőtt hatalomra kerülnének. A kérdés tehát ez: elég egészséges-e társadalmunk? Ellenáll-e a fertőzésnek, kihívásnak? Immunrendszerünk képes-e elpusztítani a fertőzés okozóit?

Megosztottságunk kétségkívül gyengíti társadalmunk ellenállását, s ez radikális fertőzés esetén akár végzetes is lehet, különösen, ha szervezetünk addig nem volt kitéve a kór okozójának. Védettségünket növeli, hogy már egyszer átvészeltük e fertőzést, immunrendszerünk emlékszik a kórokozókra, így – legalábbis elméletileg – szervezetünk haladéktalanul reagálhat.

Immunrendszerünk most elég jól reagált a Jobbik-gárda kihívására. Igaz, inkább az idősebbek mozdultak meg, akik nem felejthetik, milyen borzalmakhoz, hány millió ember pusztulásához vezetett a nemzetiszocializmus, és mit produkálhat ez a hatalomvágyból feléleszteni kísérelt ideológia. Most nem is a hatalomátvétel veszélyére utalok – ilyen veszély nincs -, csak a pszichopátia gócai kialakulásának esélyére. Ha elszigeteljük is valamelyest ezeket, közérzetünkre olyan nyomasztó hatással lehetnek, mint az ínyünkön fertőzésből keletkezett tályog, amely aztán egész testünkre kihathat.

A gárdisták aligha tudnak többet a nemzetiszocializmusról, mint amit tartóik-indoktrinálóik a fejükbe ültettek: „A fasizmus nem halálos kór, hanem gyógyír minden bajunkra, bánatunkra.” Ne szigeteljük őket el, hogy ilyen gennyes tályogként fejthessék ki rontó hatásukat: ellenkezőleg, szervezzünk főleg a XX. század történetét bemutató tanfolyamokat, kulturális programokat – lehetőleg szemtanúk részvételével -, amelyekre eljárhatnának, különösen télen, amikor felszabadulnak a parlagfűirtás önként vállalt terhe alól. Lássuk: van-e bátorságuk szembenézni a múlttal. És vezetőiknek, hogy ezt megengedjék nekik. Később, ha esetleg bajba kerülnek, ilyen tanfolyam elvégzésére ítélhetné őket a bíró, másfajta büntetések helyett. Ha már ezt az életmódot vállalták, legalább tudják: hazánk milyen dicstelen korszakára hajaznak a köréjük kirakott, operettbe való szimbólumok, a rájuk húzott öltözék. És a dobpergés, amelyre a köztársasági elnök palotájához vonultak. Elég baj – különösen nemzetközi megítélésünk szempontjából -, hogy ott voltak, de sokkal fontosabbak azok a kérdések: honnan jöttek, és merre tartanak? Mi élteti őket, mi a táptalajuk? És mindezzel meddig juthatnak?

Ha valóban széles körű összefogásra törekszünk a fasizmus újjáélesztői ellen, akkor fel kell adnunk azok bírálását, akik szintén kiállnak a nácik ellen, ha nem is ugyanazokkal a szavakkal, és látszólag talán nem ugyanolyan hévvel, mint mi. Elismeréssel kell például nyugtáznunk a Dávid Ibolya összehozta ötpárti, nemzetközi sajtókonferenciát. Nem azt kéne erőltetnünk, hogy a Fidesz elnöke valljon színt, „határolódjon el”, mint ahogy saját állítása szerint el van határolódva mindenkitől, aki nem ő maga. Tehát az egész országtól is: most már nemcsak az egyik felétől.

A fasizmus térnyerése ellen mindazokkal össze kell fognunk minden párton belül, akik ezt az ügyet pártpolitika fölötti, közös magyar kötelességnek tartják.