2007.09.13., 2007. évfolyam, 37. szám
szerző: Mészáros Tamás forrás: 168ra
cimkék: Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Sólyom László, vélemény
„Mérhetetlenül romboló az alkotmányos alapok megkérdőjelezése” – szögezte le a politikai évad nyitányának is felfogható parlamenti beszédében a köztársaság elnöke, és mintegy huszonöt perces mondandójának nagyobb részében – más összefüggésben is – minduntalan vissza-visszatért az alkotmányos intézmények tiszteletének társadalmi jelentőségére.
Hivatkozott „az emberek” bizalmára, amelyet az alkotmányosság iránt a rendszerváltás óta táplálnak, és ebből vezette le, hogy éppen e két vívmány megkérdőjelezése, értékeinek tagadása fenyegeti a demokráciát. Ám fasiszta veszély nincs, mondta Sólyom László, noha „a radikális jobboldal jelen van”, és feltehetően „ősszel is ott lesz az utcán”. Egyszersmind dicséretben részesítette a szabad demokraták frakcióvezetőjét, aki az ötpárti sajtótájékoztatón úgyszintén disztingváltan fogalmazott ebben a kérdésben. Majd gyorsan sietett megemlíteni, hogy egyébként a huszonhárommillió román munkavállaló beözönlésével való egykori fenyegetést ő valójában szélsőjobboldali megnyilvánulásnak tekintette.
Mármost aki csak idáig is követte az elnöki beszédet, érzékelhette, hogy Sólyom László jó szokása szerint ismét bizonyítványt oszt; mégpedig úgy, hogy a csak utalásszerűen megnevezett politikai szereplők megítélése felettébb objektívnek tűnjék. Az alkotmányosság elfogadásának feltétlen kötelességét nyilvánvalóan a Fidesz és kivált Orbán Viktor számára hangsúlyozta, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt vezére az utóbbi időben félreérthetetlen kritikai megjegyzéseket tett az alapokmányra. Eörsi Mátyás elismerésével pedig nem utolsósorban Gyurcsány Ferencnek üzent – a kormányfő volt az ugyanis, aki az ötpárti sajtótájékoztatón a legkeményebben vetette fel a hazai újnácik veszélyességét.
De azt hiába vártuk, hogy a köztársaság elnöke egyértelműen megnyilatkozik a Magyar Gárdáról és kapcsolt
részeiről. Ehelyett kaptunk egy elvi alapvetést, miszerint „a pártok politikai indíttatása” nem ér fel a Sándor-palotáig; vagyis ez volt Sólyom finom válasza a miniszterelnöknek, aki tudvalevően nemrég felkérte az állásfoglalásra.
Aztán a már ismert mismásolás: „a félelemmel való manipulációt elítélem”, merthogy a félelemre nincs okunk, ámbár „a holokauszttúlélők félelme előtt elnémulok”, merthogy nekik van okuk. Sólyom László még mindig nem akarja megérteni, hogy a posztnyilasok masírozásától a magyar demokraták félnek, tekintet nélkül arra, hogy zsidók vagy sem. De meg kell adni, azért figyelmeztette mindazokat, akiket illet, hogy tapintatból ne az árpádsávos zászlót válasszák jelképül, majd újra az alkotmányos alapjogok mindenhatóságáról szólva egyszersmind óva int a véleményszabadság korlátozásától, mert az mindenkit érinthet (már miért érintene, ha csak azokét korlátozzuk, akik mások ellen uszítanak?), és figyelmeztet, hogy sem a nemzeti, sem az antifasiszta jelzőt ne sajátítsa ki senki.
Igazságtalanok lennénk, ha nem ismernénk el, hogy ezeket az intelmeket az elnök úr csakugyan igyekezett jótékony társadalmi és politikai általánosságban szétosztani, és ekként jelezni a szélesebb nyilvánosságnak: márpedig ő felülemelkedik a pártpolitikán. Csak hát, fájdalom, ez a szándék annak is elejét veszi, hogy egyenesen és kertelés nélkül beszéljen, minthogy az adott politikai helyzettől és eseményektől a pártok magatartása nemigen választható el. Azokat, akik így vagy úgy cimborálnak a posztnyilasokkal, meg azokat, akik tiltakozva ellenük úgymond „manipulálnak a félelemmel”, talán mégse lehet egy kalap alá venni. A túlságosan magas felülnézetből olyan elnagyolt képpé mosódnak egybe a dolgok, hogy annak már semmi köze a valósághoz.
Mindazonáltal a Fidesz-KDNP nevében Orbán Viktor tömör reagálásában biztosította a köztársaság elnökét, hogy az alkotmányosság és a rend védelmében kifejtett erőfeszítéseit ezentúl is mindenben támogatja; híveinek heves tapsából ítélve a jobboldal prominenciája az elnöki beszéd alatt alighanem élt a szelektív hallás lehetőségével.
Később, amikor az ellenzéki frakció szokásos kivonulása után Gyurcsány Ferenc egyórás politikai programismertetője következett, a bent maradó Navracsics és Semjén urak már ennyi fáradságot sem vettek – mintha semmit sem fogtak volna fel a kormányfő előadásából. Igaz, Gyurcsány szántszándékkal megterhelte hallgatóságát a negyvennyolc pontból álló kormányzati feladatterv hosszas és okadatolt elővezetésével; láthatóan meg akarta mutatni, hogy igenis a konkrét problémák megoldását, a fejlesztési irányok pontos kijelölését tartja igazán fontosnak az ország számára. A jobbára ideologikus vitákhoz szokott parlamenti közegben ez a „pozitivista”, igencsak gyakorlatias szónoklat végtére a tenni akarásról szólt. Gyurcsány tudta, hogy ezen a terepen kerülhet fölénybe: Navracsics válaszának fáradt cinizmusa, majd Semjén idézhetetlenül gyomorforgatózsidózása megint megmutatta, hogy ez az ellenzék magán hordja a Bourbonok átkát – semmit sem tanul.
Az új politikai szezon első napja semmivel nem ígér termékenyebb parlamenti diskurzust, mint amilyet eddig hallhattunk, noha Sólyom László arra legalább egyértelműen felszólította a pártokat.
A miniszterelnök beszédét azonban már nem hallgatta meg.
