Az történik a Várban, hogy „jönnek a fasiszták”…
Amikor Magyarországon úgynevezett szocialista-liberális kormánykoalíció van hivatalban (hatalmon), akkor mindig „jönnek a fasiszták”. Márpedig boszorkányok és fasiszták természetesen vannak. Főleg a temetőkben. Mert, ugye, ha valaki hajdanában csatlakozott a nacionálszocializmus (= náci) eszmeiséghez, az 1944-ben nem lehetett fiatalabb 20-25 évesnél, és ma 83-90 év körüli aggastyánnak kellene lennie, mint a Rómában házi őrizetben büntetését töltő SS-katonának, Erik Priebkének.
Hétköznapi fasiszták
Hát akkor hol vannak a mai „hétköznapi fasiszták”? Természetesen Magyarországon. Hiába voltak a háború („felszabadulás”) utáni népbíróságok szigorú ítéletei, hiába végezték ki még a hatvanas években is Francia Kiss Mihályt és a Ságvári Endrét tűzharcban lelövő rendőrtisztet, nálunk a fasizmus, úgy látszik, mindig újjáéled. Fasisztának nevezték az osztályidegeneket (de szép szó!), a kulákokat, az „56-os magyar forradalom igazi résztvevőit, a Corvin köziek még „95-ben is bilincsbe vert legendás parancsnokát, Pongrátz Gergelyt, az utcai harcok fiatal hőseit (15 éves fasiszták…), majd az „56 utáni években „ellenforradalmár”-kalapban járó gimnazista diákokat, jobb híján, a Fradi-szurkolókat (csak őket, mert, ha Újpest-drukkerek viselkednek ugyanúgy, ők csak huligánok), és mindenkit, akinek nem tetszett a Kádár-rendszer, azaz, az egész jobbik Magyarországot.
Mindig a Várban
És ma hol vannak a fasiszták? Hát a Várban. Már a Horn-kormány alatt nagy előszeretettel engedélyezték valamiféle Vér és Becsület nevet felvevő társaság Dísz térre meghirdetett rendezvényeit (egészen addig, amíg az állítólag „a szélsőjobbal kacérkodó” Orbán-kormány, nagyon helyesen, be nem tiltotta), most pedig valakik megint azt engedélyezték, hogy a köztársasági elnöki palota előtti tér túloldalán rendezzék meg ötvenhat, a Jancsó-filmek statisztériájára emlékeztető „gárdista” eskütételét. Ezzel kapcsolatban a hazai „mediákok” azon szörnyülködnek, hogyan sikerült 56 gárdistát és három szerencsétlen lelkészt összetoborozni, és mi lesz ebből. (Gondolom, kirobbantják a harmadik világháborút és mindent, ami azzal jár…) Engem viszont az érdekelne, hogy a szörnyülködő, a hazai demokráciáért aggódó újságíróknak miért nem jut eszükbe feltenni egy sor kérdést? Mert nagyon érdekelne a rájuk kapható válasz.
Ezek a következők.
Mi történik a Várban? Miért mindig a Várban tartják ezeket az összejöveteleket, és miért akarják, hogy a Fidesz is ott tartsa rendezvényeit? Ki ad az ilyen avatásokra engedélyt? Az I. kerületi (jobboldali) vagy a Fővárosi Közgyűlés (balliberális) illetékesei? Vagy tán a demokráciánkat védeni hivatott rendőrség? Ki volt az a „bölcs ember”, akinek épp a köztársasági elnök palotája előtti teret sikerült kiválasztania az avatás helyszínéül, illetve ki adta oda nekik?
Átvert tulajdonosok
Minderre szerettem volna nyaralás közben választ kapni. De már megkaptam a választ; igaz, közvetve.
Egyik gyerekkori barátom élete megkoronázásaként, hitelekbe verve magát, vett egy nagyon szép lakást a Várban, a Szabó Ilonka utcában. Gyönyörű kilátással a Batthyány térre, a Dunára, a Parlamentre. Természetesen, mielőtt minden pénzét befektette volna, felkereste a várnegyed építésügyi illetékesét, megtudakolni, hogy az alatta lévő Toldy gimnáziumhoz tartozó telekre nem terveznek-e építeni valamit. Megmutatták a várnegyed építési terveit, és megnyugtatták, hogy nem, de ha mégis, akkor ott maximum csak kétemeletes házat szabad építeni. Barátom megvette hát a lakást, felújíttatta, és a nyári estéken nagy boldogsággal ült ki a teraszára a párjával. Egy évig. Ahogy valakik (talán ugyanazok, akik engedélyezik az ilyen cirkuszok Sándor-palota előtti megrendezését) megváltoztatták a várbeli építkezési engedélyekre vonatkozó korábbi szabályokat, és – öt, Szabó Ilonka úti ház lakóinak tiltakozása ellenére – egy szép nagy monstrumot készülnek emelni a Toldy Ferenc utcai telekre. Így aztán, ha az új ház felépül, oda a szép kilátás.
Az építtető cég felajánlotta ugyan a barátomnak, hogy adja el az így elértéktelenedő lakását, és vegyen, nem kis ráfizetéssel, náluk, az új házban szép, tetőteraszos lakást… Lebeszéltem róla, hiszen ahol évenként változtatgatják a „rendezési” terveket, miért ne engedélyeznék azt is, hogy majd az új ház felépülte után az egy utcával lejjebb lévő óvoda parkjában építsenek egy még magasabb házat. Ha azt megengedik, hogy az elnöki palotával szemközt rendezzenek fasisztának bélyegezhető „nagygyűlést” (56 + 500 ember részvételével), akkor miért ne engedélyezhetnék ezt az őrültséget is? Főleg, ha megéri.
Örkény Istvántól tudjuk, hogy „aki ezen elgondolkozik (a rendezési tervek megváltoztatásán, vagy akár a gárdistaavatások engedélyezésén), s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára”. Akár arra is, hogy miből áll a hazai fasizmus.
A felelős felelhetne
Természetesen lehet antifasiszta tüntetéseket tartani, tiltakozni, főleg külföldön: „Európa, segíts!” De talán ajánlatosabb lenne betartani és főleg betartatni a demokratikus közélet szabályait! Hogy a különféle engedélyek kiadásának, megtagadásának legyen pontos rendje, felelőse, aki tényleg felel azért, amit engedélyez vagy betilt. Ahol bárkik bármit engedélyezhetnek, megtilthatnak, az nem demokrácia, nem liberalizmus, hanem kupleráj, amelyből egyenes út vezet a totalitárius rendszerek kiépüléséhez.
Először mindenki mindent engedélyez. Összevissza lehet építkezni, hazudni, lopni, csalni. Aztán az emberek ezen elkezdenek háborogni. Tüntetéseket szerveznek a sok csalás, hazugság, az ország tönkretétele ellen. Eleinte az illetékesek közül senki nem mer semmit sem tenni. Nem tudják, hogy leállítsák-e a tűzijátékot vagy sem, megvédjék-e a tévészékházat, vagy inkább engedjék, hogy a tüntetők közé keveredett (küldött?) provokátorok segítségével „tomboljon a fasizmus.”
Aztán jön valaki, egy született antifasiszta, aki rendet teremt. Mondjuk, a legnagyobb nemzeti ünnepünkön szétvereti „a fasisztákat”. Egyúttal kilöveti egy békés politikai gyűlésről hazamenni szándékozó emberek szemét, családapákat, országgyűlési képviselőket veret véresre. Majd csak elmegy a kedvük az utcára menéstől. Végül rend lesz… Igen ám, de József Attila „fasiszta-kommunizmusról” szóló „meséjéből” tudjuk, hogy ez a rend „arra való, / hogy ne legyen a gyerek hiába / s ne legyen szabad, ami jó” (Világosítsd föl). Ebben az „új rendben” végül majd senki sem jöhet fel a Várba, se lakni, se esküdni – mert azt majd eladják, félpénzen.
Kinek jó ez? Legyünk baloldaliak vagy jobboldaliak, nekünk biztos nem. De mit lehet tenni? Be kell tartani és tartatni a demokrácia szabályait – a tüntetőknek és a nagy rendezési tervek kitalálóinak, kivitelezőinek egyaránt. Csak így lehet rend, normális élet. Nem csak a Várban, az egész országban.
B. Sárközy Péter, irodalomtörténész
