Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. szeptember 12.

Jövő februárban lett volna 80. éves, de a halál nem ismeri a jövő időt. A nekrológban ez áll majd: Várnai Ferenc, a Népszabadság egykori külpolitikai rovatvezetője, a Magyarország volt főszerkesztő-helyettese, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének alelnöke hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 79. évében elhunyt.

Mostanában ritkán tűnt fel annak a szerkesztőségnek a folyosóin, amelynek egykor meghatározó alakja volt. Ez már nem az én lapom – szokta mondani ilyenkor, kesernyés mosollyal a szája szegletében, aztán hosszan sorolta, hogy mivel nem ért egyet. Amiből kiderült, hogy a lap minden sorát olvassa, ma is szenvedélyesen részt vesz minden országos vitában, csupán a tolla marad mozdulatlan. Nem ezért az országért, nem ezért a rendszerért vittem a bőrömet 16 évesen vásárra, s lettem a nácik ellen küzdő fegyveres partizán csoport vezetője – mondta ritka látogatásai alkalmával, s nem lehetett vele vitatkozni. Ugyan mit mondhatott volna az ember, aki már nem ismerte azokat a vészterhes időket, amikor még valóban bátorság kellett az ellenálláshoz?

Jó pár éve annak is, hogy utoljára találkoztunk. A betegség pírja már ott ült az arcán, de a szemében újra a régi harcos fény villant. Új kötetét tartotta a kezében, évtizednyi hallgatás után mégis megmozdult a tolla. Nem akarta magával vinni a sírba kibeszéletlen élményeit. A könyv valójában életéről szólt, de nem mint a memoárok szoktak. Kevés életrajzi momentum mellett inkább politikai, munkásmozgalmi, s mindenekelőtt újságírói, külpolitikai munkásságát helyezte az olvasó elé. Ami a legmegdöbbentőbb volt: Várnai, a harcos, rendíthetetlennek hitt kommunista nem tagadta el ideológiai, véleményformálói tévedéseit, kudarcait, hibáit sem. Nem hallgathatok tovább című könyvében kiírta magából elkeseredését, csalódásait. Aztán visszavonult betegszobájába és végleg elhallgatott. S. A.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.