Az első századból származó alagútra bukkantak régészek Jeruzsálemben, miközben a város ókori főutcája után kutattak.
A kitűnő állapotban megmaradt járat valójában csatorna volt, amely a csapadék elvezetésére szolgált. Josephus Flavius ókori történetíró leírása alapján feltételezik, hogy menekülési útvonalként is szolgált a város lakói számára időszámításunk után 70-ben, amikor a rómaiak bevették Jeruzsálemet. Az alagút fala helyenként három méter magas és kövekkel megerősített. Eddig mintegy száz méter hosszúságban tárták fel, teljes hosszát pedig egy kilométeresre becsülik. A város déli részében, a Siloah tónál kezdődik, a város déli peremén húzódik végig és az óvárosig, a Templom-hegyig vezet. A járat fenekén arany pénzérméket, cseréptöredékeket és olajlámpásokat találtak. „Az adja a felfedezés jelentőségét, hogy közelebb visz minket a második templom korának, Krisztus korának mindennapi életéhez” – mondta Éli Sukron, az Izraeli Régészeti Hatóság munkatársa a zsidók többször lerombolt és többször újjáépített ókori templomára utalva.
