A világháló feltalálása óta a Holokauszt-tagadás üldözése nemcsak a liberális jogfilozófia, de a józan ész szemszögéből is megvalósíthatatlan. Ha egyszer valami bejut a cybertérbe, írmagjáig kiirtani legfeljebb olyan, az önszabályozáson átlépő tartalomszolgáltatási kontrollal lehet, amelynek leánykori neve: cenzúra.
„Bármi igaz lehet. Az úgynevezett természeti törvények ostobaságok. A nehézkedés törvénye ostobaság. „Ha akarnék, úgy lebegnék a padló fölött, mint a szappanbuborék” – mondta O”Brian. Winston ezt is megfejtette. „Ha ő azt gondolja, hogy a padló fölött lebeg, én pedig azt gondolom, hogy látom őt lebegni, akkor a dolog megtörtént.”” – töpreng a Szeretet-minisztérium egyik cellájába zárva az 1984 főhőse.
George Orwell kitalált- ugyanakkor nagyon is létező- utópikus szörnyállamában a politikai rabok elméjét fizikai tortúra és pszichológiai autodafé iszonyatos vegyítésével zúzzák össze. Hogy tudatuk szilánkjait beolvasztva engedelmes humán zombikat öntsenek ki a totalitárius kohóban. Ami a világ egyik legismertebb regényében ledermesztő politikai horror, napjaink Magyarországán röhejkeltő bohózat. Orwelli lidércnyomás, vígszínműves adaptációban. Hungarikum ez a javából, ilyet csak mi tudunk.
O”Brian, gondolatrendőrségi vallatótiszt szerepében Vona Gábor, a hobbifasiszták nemzetvédelmi önképzőkörének rangidőse. Aki rettenetesen komolyan veszi, s félelmetes erejűnek tartja a Magyar Gárda nevezetű Szálasi-óvodát. Winstont pedig Bartus László alakítja. Ő, aki- mint e lapban publikált véleménye is bizonyítja- hajlandó is rettegéskeltő, tényleges veszedelmet felmutató jelenségként nézni rájuk. Merthogy az imaginárius „fasiszta veszély” receptjének két összetevője van: néhány tucat ultranacionalista, judeofób balfasz, aki még a díszlépést se tudja rendesen kivágni és pár száz, nácivészről hisztiző, gázkamrákat deliráló szoclib értelmiségi vezérürü. Persze ízesítőnek nem árt egypár, a közös zászló alá besereglő antiszemita kerti törpéknek régebben tett mérsékelt jobboldali gesztus sem.
Ezért van, hogy Bartus szerint a demokrácia „éppen az összeomlás szélén áll. Nem kis részben éppen a fasiszták szisztematikus és jól szervezett aknamunkájának köszönhetően”. Ha nem ismernénk a kontextust- illetve a fasiszta jelzőt komcsira cserélnénk- letennénk az esküt, hogy az idézett mondat a Kossuth téri, alkotmányozó szittya nemzetgyűlést összepikulázni akaró, zsidózó falubolondjaitól ered. Azok szoktak ilyeneket vizionálni. Hogy itten- ahogy japán nyelvrokonaink mondják- bedől a demokorasu, épül a gyurcsányi rendőrállam.
Holott nem. Ahogy nincs Fletó-ávó, akképp újfasiszta puccstól se kéne cidrizni. Hivatkozott cikkben az a legnyugtalanítóbb, hogy éppen olyan irracionalitásba hajló, apokaliptikus nyelvezete van, mint azoknak, akikkel szemben íródott. Nagyjából a posztmodernre turbózott dimitrovi fasizmusdefiníció intellektuális nívóján. Betűhíven, „a fasizmus olyan a demokráciában, mint a rák a testben. Magyarországon ez már áttétes rák, amennyiben a legnagyobb jobboldali párt milliós tábora is ezekkel az eszmékkel fertőzött. Ezt ne tessék az egészség jelének tekinteni és a test diadalának hirdetni: mi olyan erősek vagyunk, még egy áttétes rákot is elbírunk. Igen, egészen addig, amíg meg nem halunk. Itt nyugszik az erős demokrácia, amely olyan erős volt, hogy még a nácikat is elviselte. Feketegatyás keretlegények viszik majd sírjára a virágot.”
Ó, hogyne. Jártunk mink töriórára. Nemzetünk végórái közelednek, cionista termeszek rágják a drága húsát. Az osztályharc éleződik, nyakunkon a szemtelen kulákok. Faj- és osztályagóniától való hisztériás reszketés dögivel. Most viszont a demokráciahaldoklás fölötti vonítás a trendi. B. L. cikke lényegében Grósz elvtárs 1988. november 29-i sportcsarnoki beszédének píszikonformra lájtosított változata. Az MSZMP hajdan volt főtitkára a rendszerváltást akarta befékezni azzal, hogy jön a fehérterror, Bartus pedig a szabadságjogokat nyesegetné emberesen. Ebbéli igyekezetében képernyőre is vet annyi ordas baromságot, amitől csoda, hogy a merevlemeze nem röpült szikrákat hányva a plafonig. Most nagyvonalúan hunyjunk szemet afölött, hogy lefasisztázza (Gárda-ügyben amúgy csúcsvezetői szinten elhatárolódó) teljes Fidesz-bázist.
Ami kb. olyan, mintha az MSZP-szavazókat a Fiatal Baloldal Guevara-kultusza miatt sztálinistának neveznénk. Való igaz, a jobboldal a „perem alatt” megtűrte a saját, házi antiszemitáit. Akik több szavazót taszítottak, mint ahány voksot hoztak. Így a nekik tett gesztus morális/ízlésbeli probléma (és a kontraproduktivitás iskolapéldája), nem pedig a politikai rendszert fenyegető veszély.
Ám Bartus privát mikrokozmoszában országunk a náci pokol tornácán szédeleg. Ahol nyilván különítményes halálosztagok százával élesítik bombáikat. Mi erre a válasza? Tiltsuk be a fasisztákat, szóhasználatukkal egyetemben! Hiszen „politikailag korrekt beszéd is létezik a világon. A társadalmi normákat pedig törvényekkel lehet kialakítani, nem az égből szállnak alá. A törvény mondja meg először valamiről, mi jó és mi nem. Száz év múlva pedig természetes lesz.”
Ja, hogy ez ilyen szimplán megy. Az okos állam jogszabályokkal megneveli a tahó polgárát. Komolyan? Az USA-ban paragrafusban büntették egy időben a szeszfogyasztást. Lett is olyannyi, csempészett piától berúgott, faszesztől megvakult atyafi, mint soha. Hasonló eredményességi mutatókkal üldözték jogilag a prostitúciót, az abortuszt, a szerencsejátékot, a drogfogyasztást, a homoszexualitást stb. Ami egy magunkfajta szabadelvűnek persze örvendetes. Csakhogy a szabadság kikerülhetetlen „mellékhatása”, hogy a náci beszédet se lehet hatásosan korlátozni. Márpedig tudható: ha egy gyógyszernek nincs mellékhatása, akkor „főhatása” sincs. Ergo: a szabadságmegvonás nem hatékony és visszaüt.
Cikkírónk tudatosan összemossa a legális, bejegyzett szélsőjobb és a fasiszta terrorizmus viszonylatában lévő határvonalat. Máskülönben nem állítana olyan képtelenséget „amikor valaki azt mondja, hogy a fasiszták szabad működése a demokráciát védi, és annak erejét bizonyítja, az éppen olyan abszurd, mintha azt mondaná valaki, hogy a sorozatgyilkosok minél nagyobb száma és szabad működése a közbiztonságot védi, és a közbiztonság erejét mutatja”. És nem hajtogatná zsinórban, mint a pereces, hogy bezzeg Nyugaton ilyet nem lehet. Dehogynem.
Az Egyesült Államokban a fajgyűlölő Ku-Klux-Klan törvényesen engedélyezett mozgalom, székházzal, honlappal, nyilvános telefonszámmal. Franciaországban ugyanúgy működhetnek a Nemzeti Front civil szimpatizánskörei, akár a német és osztrák újnáci egyesületek. Tarthatnak felvonulásokat, rendezvényeket, megemlékezéseket.
Viszont ha zsidók, bevándorlók, melegek verésében/felrobbantásában részesek, netán ilyenre uszítanak, akkor a hatóságok természetesen letartóztatják és betiltják őket. Erről szól a demokrácia. Hogy nemcsak egészséges narancslét ihatok, de méregerős házi pálinkát is. Jogom van eszméletlenségig leinni magam. De ha ittasan karambolozok vagy részegen verekszem, azért szigorú büntetés jár.
Bartus azt se képes felfogni: a világháló feltalálása óta a Holokauszt-tagadás üldözése nemcsak a liberális jogfilozófia, de a józan ész szemszögéből is megvalósíthatatlan. Amennyiben a milliós szerverpopuláció egyik példányára felkerül a haláltáborok létét kétségbevonó iromány, levetetjük. Csakhogy addigra már sok ezren downloadolják. S másnap tucatnyi helyen megtalálható. Levelezőlistákon, fórumtopikokban, közösségi oldalakon, tengerentúli szerverekről üzemeltetett honlapokon. Ha egyszer valami bejut a cybertérbe, írmagjáig kiirtani legfeljebb olyan, az önszabályozáson átlépő tartalomszolgáltatási kontrollal lehet, amelynek leánykori neve: cenzúra.
Különben pedig igazán szabad országban bármilyen történeti, vallási, politikai, meteorológiai, csillagászati állítás (le)tagadható. Jogom van zuhogó esőben kiabálni, miszerint süt a nap. S hogy az forog bolygónk körül, nem megfordítva. Mi több, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, a köztársasági elnök pedig nem Sólyom László, hanem én vagyok. És akkor mi van? Legfeljebb kiröhögnek. Amúgy elárulom: a népirtások megtörténtét elvitató fanatikus gyűlölködők nem a büntetőeljárástól félnek. Azt éppen hogy imádják. Bejön nekik a mártírpóz. A nevetségessé válástól azonban paráznak.
„…hol van az megírva, hogy a társadalomkritikának- e szelíd megfogalmazást használva- „indulatosnak” kellene lennie? Ne legyen indulatos a társadalomkritika, elég az indulatokból, kulturált nemzetekben ezt nem tűrik.”- írja Bartus. Ha megfontolnánk a tanácsát, s zéró toleranciát hirdetnénk az emocionális közbeszédre, valószínűleg ő se maradna szabadlábon.
Mert az övénél indulatban, demagógiában, halálvíziókban gazdagabbat tényleg csak a nácik tudnának alkotni. De a slusszpoén mégsem ez. Hanem, hogy „a zűrzavarból, az anarchiából, a minimális rend hiányából mindenkinek elege van, és még az eddigi simi-sumi mutyit is el akarják venni, a fasiszták erőre kapnak, az természetes”. Válság = fasizálódás. Én pedig asszem, nagyon sok Dimitrovot tetszett olvasni. Túladagolva megárthat.
