Hat éve történt a szeptember 11-i terrortámadás. Egy iskolabuszon utaztam , Budapest belsejében jártunk, amikor az egyik gimnazista diák hírt kapott az eseményről: egy ismerőse hallotta a televízióban, és azonnal továbbította a megdöbbentő információt. Először egy rosszízű morbid tréfának hittük, de hamarosan kiderült, hogy igaz a hír.
Máig nem tértem magamhoz a döbbenettől, komolyan mondom. Mit is írt erről Seres László Kapituláció a barbárság előtt című nevezetes cikkében? Ma is, hat év után is igaz: „Személyemben érzem sértve magam. A Világkereskedelmi Központ elleni gyáva merénylet mindaz ellen irányult, amiben én is hiszek. A támadás a New York-i ikertornyok mellett természetesen a büszke individualizmus, a szabad piac, a demokratikus szabadságjogok, a békés világkereskedelem értékeit is el akarta találni (valamint, áttételesen, a cionizmust és Izraelt). A civilizáció értékeit.”
Így van, személyünkben kell sértve érezni magunkat, ha nem ezt tesszük, akkor képtelenek leszünk megérteni az ügy jelentőségét. Vakok és süketek fogunk maradni. Pedig csak így érthető meg az, hogy most Irakban is lényegében ez a háború zajlik. Nagy szerencséje a világnak, hogy akadt egy nagyhatalom, aki vállalta a harcot. Ha Amerika nem vállalja, akkor ma talán már Szicíliában folyna a küzdelem.
Nem szabadna elfelejteni az összedőlő tornyok képét, illetve azt, amit jelentenek, amit Seres is felsorolt. A merénylet azt üzente, azt üvöltötte bele a világba, hogy a szabadság világát valakik meg akarják semmisíteni. Ez az, amit soha sem szabad elfelejteni, bármilyen eszközeit is válasszuk a küzdelemnek. Mert természetesen nem a háború az egyetlen eszköz, bár sokszor szükséges.
Befejezésképpen, az igazi lényeget megragadva, egy újabb részlet Seres cikkéből, Rudy Giulianit (aki most a republikánusok talán legesélyesebb elnökjelöltje) idézi: az ENSZ közgyűlésén kijelentette: „Szeptember 11-e óta nincs helye a neutralitásnak. Vagy a civilizáció oldalán állunk, vagy a terroristákén.”
