A fasizmust nem lehet a politikai ellenállásra bízni. Mert ha egy Orbánhoz hasonló politikai kalandor elmossa a szélsőségesek és saját, egymilliós politikai tábora között, akkor nem működik a sokak által megénekelt „határozott politikai válasz”.
Döbbenettel olvastam a Hírszerzőn az általam másfél évtizede nagyra becsült kolléga, Seres LászlóA Magyar Gárda a demokráciát védi című cikkét, és Kiss Tibor Noé Nácik és veszélyek című, hasonló felfogást tükröző publicisztikáját.
Soha nem gondoltam volna, hogy a magyarországi kollektív elhülyülés és a divatos esztelenségek papagáj módra való ismételgetése, meg a valóban tenyérbe mászó kormánypárti újságíróktól való elhatárolódás kényszere olyan kiváló koponyákat is befolyásolhat majd egyszer, mint a Seres Lászlóé, aki magasan felette áll ezeknek.
Nemcsak azért csodálkozom, mert csaknem tizenöt éve írunk ugyanarról a penetráns szélsőjobboldali bűzről, amely bejárja a Kárpát-medencét, s amelynek komolyságát és undorító voltát eléggé egyformán ítéltük meg, hanem azért is, mert amikor mi farkast kiáltottunk, akkor az még csak farkaskölök volt. És attól a végkifejlettől tartottunk, ami azóta bekövetkezett.
*
Seres László pedig most simogatja meg a farkast, amikor metszőfogai már hatalmasra nőttek, hogy az tulajdonképpen a mi báránytelepünknek legitim része, hiányozna is, ha nem lenne. Hogy úgy tartozik bárány a farkashoz, mint fény az árnyékhoz, legyünk hálásak érte.
Azt állítani, hogy a Magyar Gárda a demokráciát védi, vagy a másik cikkben azt fejtegetni, hogy a fasiszták jelenléte bizonyítja a mi demokráciánk erejét, elég nagy baromság. A mi demokráciánk erejét az bizonyítaná, ha nem lennének benne legitim módon fasiszták. Demokráciánk erejéről különben sem kellene sokat beszélnünk, mert az éppen az összeomlás szélén áll. Nem kis részben éppen a fasiszták szisztematikus és jól szervezett aknamunkájának köszönhetően.
Seres László például náluk nagyobb jelentőséget tulajdonít a közéleti korrupciónak. Ám elfelejti, hogy ez az ország mindig is korrupt volt, és mindenki nagyon jól érezte magát benne. Most is ehhez ragaszkodik leginkább, amikor ellenáll minden (egyébként meglehetősen töketlen) változtatási kísérletnek.
A hivatásos tollforgatók egy részét leszámítva, a magyarok korrupcióval szembeni gajdolása soha nem volt őszinte, az nagyobb részt a kisember irigységéből fakadt, mert nem juthatott közelébe akkora korrupciós lehetőségeknek, mint azok, akiket utált ezért. De a magyar kisember maga is ott lopott, ahol tudott, ott korrumpált, ahol tudott, a legnagyobb baja az volt, hogy keveset tudott. De ha erre lehetősége volt, azonnal ugrott: az olajügyek például – minden híreszteléssel ellentétben – róluk szólnak, a kis vasutasok, a kis vámosok, a kis rendőrök korrupciójáról, nélkülük ez nem működhetett volna.
Vagyis, a mi kis demokráciánk a korrupciótól még elketyegne, mert az kódolva van a zsigereinkben, nem is vagyunk hajlandók lemondani róla. Ez ugyan megakadályozza, hogy Magyarország valaha is nyugati értelemben vett demokrácia legyen, de attól még élhető lenne az ország.
Még a parlamenti választások is a korrupcióról szólnak: operett-politikusaink a legprimitívebb ígéretekkel kilóra megveszik a szavazókat. Az más kérdés, hogy a lekoszlott magyar igazságszolgáltatás történelmi bűne az, hogy Magyarországon a legkisebb tekintélye sincs a jognak, törvénynek, rendnek, és ez már azok számára is elviselhetetlen méreteket öltött, akik egyébként ennek sunyi haszonélvezői voltak, vagyis a „kifosztott szegény magyar népnek”. A „szegény magyar népet” amúgy senki nem fosztotta ki, kifosztotta az saját magát.
*
Hogy ilyen társadalmi miliőben, amikor nem a demokráciából (mint sokan vélik), hanem a zűrzavarból, az anarchiából, a minimális rend hiányából mindenkinek elege van, és még az eddigi simi-sumi mutyit is el akarják venni, a fasiszták erőre kapnak, az természetes. De hogy ezt legálisan engedje, támogassa és zseniális újságírók tollából még üdvözölje is a demokrácia, az a haláltánc kezdete.
Mikor egyesek a társadalom önvédelmi reflexeire bíznák, hogy elbánjanak a fasisztákkal, azt felejtik el, hogy az a társadalmi helyzet, ami a neonácikat felszínre hozza, már alkalmatlanná teszi a társadalmat arra, hogy önvédelmi reflexei működjenek. Mint a 22-es csapdája: amikor a társadalom olyan állapotban van, hogy meg tudja védeni magát, akkor a fasiszták lapítanak. Amikor a fasiszták az utcán masíroznak, akkor a társadalom már nincs abban az állapotban, hogy megvédje magát. Ezért van szükség bizonyos törvényi korlátozásra, mert egy ájult társadalom nem képes önvédelemre.
Igazi demokráciákban nem engednek olyan szabadságot, amit a fasiszták követelnek maguknak, és amiről azt hiszik egyesek, hogy jár nekik. Két dolgot nem szabadna összekeverni: szabad létrehozni bármilyen szervezetet, de ha annak tevékenysége, akár csak a kommunikáció szintjén is, bárki ellen, bárki szabadsága ellen irányul, attól kezdve nem törvényes. Nem kéne eljátszani a hülyét, és felnyalni az összes primitív kódot, s úgy tenni, mintha nem tudná mindenki, miről van szó.
*
Amerikában ennél kevesebb miatt lecsap az FBI. Szabadon működnek mecsetek Amerikában, de mutasson nekem valaki egyetlen dzsihádot hirdető muszlim hitszónokot ezekben a mecsetekben. Nem a keret van betiltva, hanem a tartalom az, amely rendkívül szigorúan és törvényesen szabályozott. Nem a polgárnak kell ezekkel szembeszállnia, megvédik őt ettől. Meg kell húzni a határokat, és mások személyiségi jogainak, nyugalmának, szabadságának és emberi méltóságának védelme tekintetében nagyon szorosra kell húzni ezt a határt. Mert csak ez ad esélyt egy emberi életre, enélkül a gyilkos ösztönök szétverik az emberi együttélés kereteit, ahogyan az Magyarországon már jól látható.
Ne tévedjünk el a sűrű rengetegben: nem a fasiszták fenyegetéshez való joga az erősebb, hanem azoké, akiket fenyegetnek. Nem a fasiszták szorulnak védelemre, hanem azok, akiket támadnak. Méghozzá jogi védelemre, mert ez az alkotmányban rögzített alapjog: „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége”, ha valaki nem tudná.
Való igaz, hogy a jelenlegi törvények alkalmazásával is lehetne eredményeket elérni, ha használnák őket. De ha a magyar bíróságok képtelenek megbirkózni a „faj”, „vallás”, „uszítás”, „gyűlöletkeltés” fogalmainak jelentésével, akkor olyan törvényt kell alkotni, amelyben egyértelmű a törvényalkotó szándéka, és a debil magyar bíróságok sem tudják a mindenkori politikai széljárásnak megfelelően kijátszani azt.
*
A fasizmust nem lehet a politikai ellenállásra bízni. Mert ha egy Orbánhoz hasonló politikai kalandor elmossa a szélsőségesek és saját, egymilliós politikai tábora között a határt, akkor nem működik a sokak által megénekelt „határozott politikai válasz”. S ha politikai ellenfele mégis felszólal ez ellen, akkor az ő „határozott politikai válaszára” azt mondják (élükön a divatkövető liberális értelmiséggel), hogy csak kihasználja a helyzetet, fasiszta veszéllyel riogat, ő szerezte a nyilas indulót. Mi marad akkor, ami visszatartana?
Határozott válasz kell, de nem politikai, hanem jogi válasz. Hogy a politikai válaszok nem működnek, arról szól a rendszerváltás utáni Magyarország vergődésének elmúlt 15 éve. Gátlástalan politikusok belátására nem lehet apellálni. Rókára nyulat, kecskére káposztát, politikusra saját szélsőségesei megrendszabályozását (akiknek szavazataira számít), nem lehet bízni. Ellenkezőleg: tilos!
A politikusok a szélsőségeseket rendre aljas politikai célokra használják fel. Nyugalom és béke azokban az országokban van, ahol ezt nem lehet megtenni. Áruházi tolvajokat sem lehet a többi vevő erkölcsi kiállására és felháborodására hagyni. Bizony, kell oda a rendőr.
*
A jó értelemben vett rend hiánya miatt ábrándulnak ki tömegek a demokráciából. És ez az igazán veszélyes, mert ha rájönnek arra, hogy valójában a rend hiányzik, keresnek maguknak valakit, aki megteremti azt a rendet, amire a jogállam nem volt képes. Akkor vesznek majd el a szabadságjogok, s nem akkor, ha néhány tucat fasiszta baromnak törvényesen és jogszerűen befogják a pofáját.
Nem véletlen, hogy jobb helyeken súlyosan büntetik a holocausttagadást, és nem azt mondják, milyen erős a mi demokráciánk, még a holocaustot is le lehet tagadni, vagy a szólásszabadság sérülne, ha ezt nem lehetne megtenni. Nálunk fasisztának lenni lassan becsület és dicsőség dolga, őket fasisztának nevezni botrány, üldözendő cselekedet.
Amikor a fasiszta nyomulást, a neonáci jelenlétet „a társadalom” megmagyarázza, erényt kovácsol belőle, az a tehetetlenségről szól, és annak beismeréséről, hogy már nem képes megvédeni magát. Önvédelmi reakciója arra irányul, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, ami történik, mert belegondolni is borzalmas lenne. Inkább hozzászoktatja magát ahhoz, hogy ez a normális. Így alakul ki az a légkör, amelyben már nem reagálnak arra, amikor egy szép napon embereket terelnek az utcán a gázkamrák felé. Van ilyen, így jártak. Egy gyenge szociálpszichológiai kurzus második óráján már megértik ezt.
*
Amikor valaki azt mondja, hogy a fasiszták szabad működése a demokráciát védi, és annak erejét bizonyítja, az éppen olyan abszurd, mintha azt mondaná valaki, hogy a sorozatgyilkosok minél nagyobb száma és szabad működése a közbiztonságot védi, és a közbiztonság erejét mutatja. A valóság az, hogy a fasiszták jelenléte és szabad dorbézolása a demokrácia gyengeségét bizonyítja, és végveszélyét jelzi, nem fordítva.
A nácik nem arra vágynak, hogy a demokrácia legitim részei lehessenek. Ezzel ők nem elégszenek meg, ők a demokráciát akarják elpusztítani. A nácizmus és a demokrácia egymást kizáró fogalmak. A nácik célpontjai elsősorban nem is a zsidók, hanem a demokrácia, a zsidók csak annyiban, amennyiben a demokráciát nekik tulajdonítják.
Ezért van az, hogy egy demokrata csak zsidó vagy csak zsidóbérenc lehet. Amit ők „nemzetinek” hívnak, az nélkülözi és kiirtja a demokráciát. Ennél fogva a neonácik jelenléte a demokráciában nem a demokrácia része, erénye, dicsősége, hanem a demokrácia gyengesége, veresége, totális kudarca és a demokráciával szembeni térhódítás eredménye.
A fasizmus olyan a demokráciában, mint a rák a testben. Magyarországon ez már áttétes rák, amennyiben a legnagyobb jobboldali párt milliós tábora is ezekkel az eszmékkel fertőzött. Ezt ne tessék az egészség jelének tekinteni és a test diadalának hirdetni: mi olyan erősek vagyunk, még egy áttétes rákot is elbírunk. Igen, egészen addig, amíg meg nem halunk. Itt nyugszik az erős demokrácia, amely olyan erős volt, hogy még a nácikat is elviselte. Feketegatyás keretlegények viszik majd sírjára a virágot.
A gyűlöletbeszéd a rákos sejt, és úgy terjed, mint a rák. Nincs demokrácia és nincs társadalom, amely ezt túlélheti. A gyűlöletbeszéd korlátozása ezért nem a szabadság korlátozása, hanem a szabadság védelme. Ahol a gyűlöletbeszédet engedik, ott van vége a szabadságnak. Minden népirtás a gyűlöletbeszéddel kezdődik. Ezt a kérdést sem a végtelenül impotens és ítélkezni képtelen magyar bíróságok primitív gyakorlata alapján kellene megítélni, hanem úgy önmagában.
*
Politikai és civil válaszra bízni a neonácikat, ahogyan azt a tiszteletreméltó Kis Jánossal javasolja Seres László, erős idealizmusra vall. Az a kijelentés, hogy „nem lehet a gyűlölködő beszédről olyan törvényi tényállást alkotni, amely ne volna alkalmazható az indulatos társadalomkritikára is”, egyszerűen nem igaz, példa erre a holocausttagadást büntető törvény demokratikus országokban.
A demokrácia definíciója kirekeszti a fasizmust és minden más diktatúrát. Nem integrálni próbálja, kedves liberális értelmiségi barátaim. Másrészt, hol van az megírva, hogy a társadalomkritikának – e szelíd megfogalmazást használva – „indulatosnak” kellene lennie? Ne legyen indulatos a társadalomkritika, elég az indulatokból, kulturált nemzetekben ezt nem tűrik. Ahogyan az sem igaz, hogy „a megcélzott nácik mellett-helyett, járulékos kárként, bármely kritikus civil szervezetet, egyesületet érhet retorzió”. Ez pedig azért nem igaz, mert gyűlöletbeszédet nemcsak nácik mondhatnak, hanem a pozitívan misztifikált kritikus civil szervezetek, egyesületek is, ebben az esetben pedig velük szemben is jogos a retorzió.
Tessék a társadalomkritikát is gyűlölködés, uszítás nélkül megfogalmazni, meg fogjuk érteni. Politikailag korrekt beszéd is létezik a világon. A társadalmi normákat pedig törvényekkel lehet kialakítani, nem az égből szállnak alá. A törvény mondja meg először valamiről, mi jó és mi nem. Száz év múlva pedig természetes lesz.
