Dr. Boaz Ganor többek között a herzliai Kormányzati és Diplomácia Lauder Központ (IDC) dékánhelyettese, a Terrorizmuselhárító Nemzetközi Politikai Intézet( ICT) alapítója és igazgatója. Dr. Ganor rendszeresen tart előadásokat a terrorizmusról, és terrorizmuselhárításról az Izraeli Hadsereg vezetőképző kurzusain, és más nemzetközi fórumokon is. Számos cikke jelent meg a terrorelhárítás témakörében mind Izraelben, mind külföldön.
A szerző a Jerusalem Post olvasói kérdéseire válaszolt az újság internetes oldalán, melyekből most részleteket közlünk.
Kérdés: Az elmúlt időkben több cikkben is olvashattuk, hogy a Hamasz fegyverarzenálja naponta gyarapszik. Egyrészt Ramallah kifosztásával amerikai fegyverkészlethez jutottak, másrészt naponta özönlenek be a fegyverek a Gázai-övezetbe az egyiptomi határon keresztül. A palesztinok nem tudnak két különálló valóságként működni. Ön szerint mi a megoldás erre a patthelyzetre, Abbasz elnök nem tud befolyással lenni a kialakult helyzetre?
Ganor: Most, hogy a Hamasz átvette az irányítást a Gázai-övezet fölött, a palesztinoknak szembe kell nézniük az egyik legnagyobb kihívásukkal: dönteniük kell, hogy a Hamasz hagyatékát, vagy Abbasz politikáját fogják-e követni. Abbasz, több arab ország, az Egyesült Államok, és Izrael segítségével megpróbál alternatívát nyújtani a Hamasszal szemben, mely megoldás nem támogatja a terrorizmust, másrészt nem olyan korrupt, mint Arafat rezsimje volt. Ennek eléréséhez Abbasz nagy nemzetközi támogatást fog kapni, míg a Hamasz továbbra is küzdeni fog, hogy nemzetközileg legitimitást nyerjen. A palesztinoknak dönteniük kell arról, hogy milyen vezetést akarnak.
K: Mit tehet Izrael azért, hogy lebeszélje az Európai Uniót a Hamasszal történő tárgyalásokról. Ön szerint az EU miért áll szóba egy olyan terrorszerezettel, mint a Hamasz?
G: A terrorizmus egy erőteljes jelenség és a terroristák nem véletlenszerű, idegbeteg gyilkosok. Politikai, nacionalista, vallási, szeparatista, társadalmi-gazdasági és forradalmi célokat akarnak megvalósítani. Sok terrorcsoport kettős politikát folytat, egyrészt terrorista akciókat hajtanak végre, másrészt a politikai aréna legális szereplőiként viselkednek, ez a leghatékonyabb módja céljaik elérésének.
Boaz GanorEz komplikálttá teszi az ellenük folytatott terrorelhárító akciókat is, különösen akkor, ha demokratikus választások keretében jutnak hatalomra. Előfordulhat, hogy a terrorszervezet ezek után felhagy a terrorakciókkal és kizárólag politikai tevékenységet folytat törvényes keretek között. Bárcsak így lenne minden terrorszervezet esetében. Természetesen ez nem mossa tisztára vezetőik múltban elkövetett bűncselekményeit, de mindenképen támogatandó ez a folyamat.
A probléma akkor áll elő, amikor a terrorszervezet a bot mindkét végét akarja tűzbe tartani, és élvezni akarja a politika arénában betöltött aktív szereplésével járó előnyöket és legitimitást, ugyanakkor folytatja a terrorcselekményeket is. Úgy vélem az EU nagyon össze van zavarodva ezzel kapcsolatban, mert nagyon reméli és próbálja meggyőzni magát arról, hogy a Hamasz politikai ténykedése egy lépést jelent előre az izraeli-palesztin krízis megoldásához, ugyanakkor látja azt is, hogy a Hamasz nem tett le végső céljáról, vagyis Izrael elpusztításáról, és egy radikális iszlám köztársaság megalapításáról, melyet Palesztinának nevez.
Azért úgy tűnik, hogy a világ nagy része jól látja, hogy amíg a Hamasz nem változtat politikáján, ideológiáján káros támogatni vagy legitimizálni a szervezetet. Ezt így látja néhány olyan arab állam is, melyek a múltban támogatták a Hamaszt. Ennek eredménye képen a Hamasz kapcsolata két fő támogatójával, Iránnal és Szíriával egyre erősebbé válik.
K: Ön szerint mennyire pontos vagy hasznos az „islamofascism /iszlám fasizmus/” kifejezés?
G: Szerintem az islamofascism kifejezést nem helyes alkalmazni a mostani, nemzetközi szinten zajló irányzatokra.
A helyes terminológia, amin a muszlim közösségeknek Nyugaton el kellene gondolkoznia, a „Damoklész kardja”. Ha a közösségek szemet hunynak a köreikben zajló iszlám radikalizálódás felett, ez terrorcselekményekhez fog vezetni a jövőben.
K: Ön szerint az al-Kaida miért nagyszabású akciókat hajt végre, és nem kisebb méretű, gyakoribb terroristatámadásokat, mint amit Izraelben láttunk az öngyilkos merénylők buszrobbantásai alkalmával? Ezzel is létre tudták hozni azt, ami a terrorizmus célja, a megfélemlítést.
G: Erre a kérdésre nincs egyszerű, egyértelmű válasz. Úgy tűnik, hogy az al-Kaida megalakulása után, a kezdeti szakaszban, az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején, a csoport a terrorizmust egy más szintre akarta emelni. Világos állásfoglalást akartak letenni az asztalra arról, hogy ez példa nélkül álló, és védjegyük a nagy szabású, egyszerre több helyen történő öngyilkos merényletek, amit a célterület különböző részein hajtanak végre.
Úgy tűnik, hogy szeptember 11-e után, és az afganisztáni háború után, az al-Kaida infrastruktúrája és operációs képessége komoly károkat szenvedett. Rá lettek kényszerítve arra, hogy elhagyják afganisztáni autonóm, szabad területeiket, elveszítették az afgán tálib állam támogatását, lerombolták sok kiképző táborukat és hivatalaikat, és emberi erőforrásainak mintegy 50 százalékát vagy megölték, vagy letartóztatták. Rákényszerültek tehát működésük megváltoztatására.
Mostanában az al-Kaida fő tevékenységi köre arra összpontosul, hogy más iszlám radikalista aktivistákat, helyi terrorcsoportokat, képviselőiket, ösztönözzék terrorista akciók végrehajtására. Ezért gondolom azt, hogy ezek a találomra történő, nem a szeptember 11-e megaakciók mintájára történő terrorakciók folytatódni fognak a közeljövőben. Szerintem nagyobb a valószínűsége annak, hogy az ilyen jellegű akciók Európában, és nem az Egyesült Államokban fognak történni, mert Amerikában a muszlim közösségek kevésbé radikalizálódtak, mint Európában, és kevésbé támogatják a terrorista akciókat.
K: Lehet-e bármit is tenni a helyi terrorizmussal szemben? Esetleg az a megoldás, hogy még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az asszimilációra?
G: A helyi terrorcsoportokkal kapcsolatban elmondható, hogy a felelősség kétoldalú, mind az állam, mind a muszlim közösség feladata.
Egyrészről az állam feladata, hogy a bevándorlóknak általánosságban véve megadja a lehetőséget a teljes asszimilálódásra, és figyeljen arra, hogy a társadalmon belül ne alakuljanak ki kulturálisan beékelt csoportok. Tehát az államnak kötelessége támogatni ezeknek a közösségeknek a jólétét, az oktatását, és politikai asszimilálódását, megadva számukra a szükséges anyagi támogatást. Ugyanakkor az állam nem engedheti meg magának, hogy szemet huny az ilyen közösségeken belül történő radikális felbujtás, propagandák, és negatív tartalmú kurzusok fölött, és vigyáznia kell arra, hogy elhárítson minden fenyegetést és fellépjen mindazok ellen, akik részt vesznek ilyen akciókban.
A közösségnek belülről kell megtennie mindent ahhoz, hogy észrevegye a radikalizálódás folyamatait, és fontos, hogy megértsék, hogy a radikális iszlám elleni harc nem a Nyugatnak való tetszés elnyerése, hanem alapfeltétele a muszlim közösségek jólétének, és politikai asszimilációjának.
K: Ön szerint az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia Irakból? És ha igen, milyen feltételek mellett?
G: Az Egyesült Államoknak ki kell vonulnia Irakból, de csak miután stabilizálják a helyzetet, amennyire csak lehetséges. A helyi dzsihadisták minden kivonulást saját győzelmüknek könyvelnék el. Szerintem több amerikai, és nemzetközi katonát, kellene Irakba vezényelni, és faluról falura, házról házra járva fel kellene deríteni a terroristákat és fegyverzetüket. Miután ez az átfogó kutatómunka lezárult, az irányítást át kell adni a helyi katonai és rendőri erőknek. Ez a folyamat hónapokat vehet még igénybe, de ezután Amerikának el kell hagynia Irakot. Így az iraki kormány esélyt kap arra, hogy ellenőrzése alatt tudja tartani, és stabilizálni tudja majd a kialakult helyzetet az egész országban. Ha az Egyesült Államok az előkészületi szakasz nélkül hagyná el Irakot, ez szörnyű események sorozatát váltaná ki az országban. Belső háborúk törnének ki, melynek eredménye képen az ország több részre szakadna.
