SONNEVEND JÚLIA
Google Earth mint hiperpanoráma
A geográfia esztétizálása
György Péternek
Alexander von Humboldt XIX. századi világutazó és korai biogeográfus többször utalt írásaiban esztétikum és geográfia cirkuláris viszonyára. Úgy látta, a tudományos elmélkedés műalkotások születéséhez vezethet, a műalkotások létrejötte pedig természettudományos vizsgálatra ösztönözhet, így művészet és kutatás körkörös viszonyrendszert alkot. Humboldt azt is elismerte, hogy az individuális percepció nem lehet független az esztétikai élménytől, amelyet az adott jelenség fiziognómiája vált ki a megfigyelőből.1 Schiller hevesen kritizálta Humboldt hideg tárgyilagossággal elemző gondolkodásmódját, és Humboldtot más romantikus szerzőktől is hasonló támadások érték, miközben a saját kétségeivel is meg kellett küzdenie az esztétikai és tudományos vizsgálat helyes egyensúlyát illetően.2
Humboldt vívódásai különösen aktuálissá váltak, amikor korunk egyik legbefolyásosabb vállalata 2005 júniusában elindította Google Earth című „kísérletét”. Azóta közel kétszázmillióan töltötték le a térképészeti szolgáltatást, amely szuperimpozíciós eljárással háromdimenziós szatellitképeket, légi felvételeket és térinformatikai adatokat vetít egymásra, s a célja nem kevesebb, mint hogy – saját meghatározása szerint – „vizualizálja a Földet”.
Megtalálható és megtekinthető vele egy apró pasaréti utca éppúgy, mint a manhattani Upper West Side valamely tágas kereszteződése, sok város esetében háromdimenziós felvételt kínál egy tetszőlegesen kiválasztott épületről, és még a VIII. kerület kavicsaira is rá lehet zoomolni vele. A Google Earth-höz tartozik többek között a „Panoramio”: földrajzi helyhez kötött fényképfelvételek gyűjteménye a világ minden tájáról, a „Global Awareness”: a jelenleg égető globális kérdések információközpontja, a „Google Earth Outreach”: a nonprofit szervezetek önreprezentációs szolgálata, a „Earth City Lights”, mellyel az űrből láthatóak a nagyvárosok fényei, és legújabban a „Google Sky”, melynek segítségével sok millió csillagról és galaxisról kaphatunk felvételeket. A SketchUp modellezőprogrammal pedig háromdimenziós épületeket tervezhetnek a felhasználók, mely házakat aztán a Google Earth valós koordinátai közé is elhelyezhetik. Számos nyílt forráskódú projekt is kapcsolódik a Google Earth-höz, így például a Maya2GoogleEarth nevű program, mellyel háromdimenziós modelleket lehet beilleszteni a Google-térbe: a számítógépes játékok hívei így kedvenc karaktereiket helyezhetik el Manhattan déli csücskén. Mindez azonban csak néhány lehetőség a Google Earth-höz kapcsolódó számtalan opció közül, úgy tűnik, a térképészeti program túllépi a térképek interpretációs keretét, és mintha panorámafelvételt kívánna adni egy olyan elképzelt „Földről”, amelyben virtualitás és realitás, jelen és múlt határai elmosódnak.
Ám kérdés, vajon a legprecízebb térkép tekinthető-e az adott régió szimulákrumának.3 A posztmodern geográfia szerint a térkép sohasem lehet független a születését övező szubjektív faktoroktól: a térképi ábrázolás mindig egy adott hatalmi konstrukció legitimációját biztosítja.4 Edward W. Soja posztmodern politikai geográfus szerint a térbeliség társadalmilag létrehozott teret jelent, és míg a tér modernista felfogása szerint a realitás vezet az ideológiához, addig a posztmodern elméletek szerint az elképzelt terek is alakíthatnak a reális világon.5
A Google Earth mintha az on-line játszótér irányába mozdulna, mely játszótér nem kíván csupán egyfajta realitás szabályrendszeréhez igazodni.6 A felhasznált légi felvételek az elmúlt három évben születtek, így még abban az esetben sem kínálnak pontos és naprakész ábrázolást, mikor virtuális épületek és kedvenc játékfigurák nem szállják meg az adott tájat. A fényképek időbeli megkésettsége akkor válik különösen látványossá, mikor drasztikus változás éri a prezentált területet, így például a Katrina bekövetkezte után a Google Earth jó ideig a hurrikán előtti állapotokat mutatta. Ráadásul a felhasznált felvételek és térinformatikai adatok egészen különböző forrásokból érkeznek, s mivel emberek és számítógépek egyaránt elemzik őket, így az ábrázolás metódusában megannyi hibalehetőség is kínálkozik.7
A Google Earth tere éppen úgy az „itt és most” kérdését veti fel, mint sok más panoramikus ábrázolás. Mark B. Sander a XIX. század viaszmúzeumai kapcsán említi, hogy a modernitás panoptikonjait a realitás és a fantasztikum projekciójának paradox kombinációja hatotta át, e múzeumok látogatói a hiperrealitás és a dezorientáció érzését egyszerre élték meg.8 Oliver Grau pedig a virtuális realitás történetét elemezve emeli ki, hogy az illúziókeresés minden művészettörténeti kor sajátja volt, Wagner Gesamtkunstwerkjétől kezdve Monet vízililiomokat ábrázoló óriáspanorámáján át Gene Youngblood médiaművészeti elméletéig.9
A kezdetekkor a Google Earth-t kizárólag a gazdasági elit egyik prominens képviselője, a Google Inc. hozta létre, és ennyiben a panorámafestészet klasszikusan elitista hagyományába illeszkedett, ám ami jelenleg tapasztalható, már eltér a sok évszázados tradíciótól. Több millióan alakítják álmaik, vágyaik, elképzeléseik szerint a Google Earth terét, mely akár a demokratikus kultúra megvalósulásának egyik mintapéldájaként is említhető. Jack M. Balkin a következőképpen definiálja a demokratikus kultúrát: „A demokratikus kultúra abban az értelemben demokratikus, hogy mindenki – nem csak a politikai, gazdasági, kulturális elit – rendelkezik eséllyel arra, hogy a kultúra létrehozásának folyamatában, illetve a közösségalakító ötletek és jelentések megalkotásában részt vegyen.” Azok, akik számítógépes karaktereiket beépítik a Google Earth terébe, fényképeket töltenek fel vagy éppen kedvenc épületeiket jelölik ott be, a legkülönbözőbb világokból érkeznek; a nagyszámú egyéni résztvevő miatt a projekt sohasem válhat egyetlen világnézet hírnökévé.
A nyolcvanas években a posztkolonialista kritika az utazási irodalom kapcsán éppen az „utazás” fogalmának európai, fehér, burzsoá, férfiközpontú jellegét marasztalta el,10 és hogy a bemutatott tájat sok esetben e szűk diszkriminatív elit szemszögéből láthattuk. A Google Earth felhasználói semmiképpen sem képeznek hasonlóan homogén közösséget, miközben nem reprezentálhatják a világ valamennyi szegletét sem. A Google Earth használatához számítógép, internet-hozzáférés, komputerhasználati ismeret, idő és internetkulturális inspiráció kell: megannyi faktor, amely a fejlődő országok nagy részében ritkán adott. A Google vállalat kontrollja a játszótér felett pedig kétségessé teszi, hogy lehet-e valaha is a globális játszótér a független demokratikus kultúra eklatáns példája.
Ráadásul a sokmilliónyi alkotó részvétele felveti a kérdést, vajon milyen szerepe és jelentősége lesz az individuum reprezentációjának ebben a konstrukcióban. Ha valaki egy pillantást vet Eduard Gaertner 1836-ban készült Berlin-panorámájára,11 melyen Gaertner a Friedrichswerdersche Kirche tetejéről elénk táruló látványt rögzíti, különösebb nehézség nélkül felismerheti a festményen Schinkelt, Beuth-t és Alexander von Humboldtot: a német kultúra és tudomány hírnökeinek fel kell bukkanniuk, ha Berlin megjelenítése a tét.12 Ráadásul Gaertner saját magát és családját is elhelyezte a panorámán, így jelezve erős személyes kötődését a városhoz, és persze növekvő igényét az egyéni hírnévre.
Individuumok elhelyezése a panorámákon a másságról is véleményt közvetíthet: Marc Augé szerint az európai, nyugati „itt” jelentését mindig valamely távoli „másholból” nyeri.13 Azaz a személyek felbukkanása egy panorámán közösségteremtő, illetve másoktól megkülönböztető jelentéssel is bírhat. A Google Earth terében jó pár számítógépes karakter található, és sok családi felvételt is feltöltöttek a Panoramióra, ám a tér nem vált az individuális ábrázolás paradicsomává. A fényképek többsége inkább látványos természeti és épített tájat ábrázol, illetve a természet és a tudományos fejlődés ütközési pontjait jeleníti meg, ám közvetlen emberi jelenlétről ritkán árulkodik. A Google Earth nem vált a kulturális, szociális, politikai viszonyok médiumává, mint Gaertner panorámája, és mindössze egyetlen kezdeményezése foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy vajon miképpen jeleníthetőek meg individuális történetek a globális médiatérben, és ez a „Krízis Darfurban” összefogás.
2007 áprilisában a washingtoni Holocaust Memorial Museum és a Google közös kampányba kezdett; az együttműködés célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a nyugat-szudáni Darfurban zajló genocídiumra. Ha valaki beüti a Google-ba, hogy „Darfur”, a keresőprogram több mint hárommillió angol nyelvű oldalt sorol fel, ám a Google keresőszavas kutatás már nem az egyetlen információtechnológiai lehetőség a darfuri történések gyors „feltérképezésére”. A Krízis Darfurban kezdeményezés a Google Earth-t alkalmazza, és megmutatja; Darfur régióban hol és hány falut pusztítottak el, fényképeket és személyes történeteket köt az egyes helyszínekhez. A tájékozódni kívánó rá is közelíthet a falvakra, vagy éppen eltávolodhat azoktól, hogy tágabb földrajzi kontextusban értelmezhesse a látottakat. A kezdeményezés honlapja szerint „A darfuri pusztítás tanújává válhatsz a Google Earth révén. Zoomolj, és láthatod a félegetett falvakat, a menekülttáborokat, valamint fényképeket tekinthetsz meg a túlélésért küzdő menekültekről. Olvass tanúvallomásokat a falvakat ért atrocitásokról! Vizualizáld, milyen a genocídium ma, Darfurban!”14
Érdekes ellentét figyelhető meg a kezdeményezés nyilvánvalóan legitim célja, azaz a globális figyelem felkeltése, illetve a projekt enyhén fasisztoid látvány- és élményorientáltsága között. A genocídium mind pontosabb feltérképezése és vizualizálása szükségképpen a spektákulum világába helyezi a darfuri humanitárius katasztrófát, miközben persze megfontolandó, van-e vajon más út a figyelemfelkeltésre a vizuális kihívásokhoz szokott globális médiatérben. A panorámák totalitariánus karaktere ráadásul vitatémát képez a panorámakutatásban, a teljesség ábrázolásának igénye, a valamennyi aprólékos részlet mérnöki pontossággal való megjelenítésének vágya önmagában problematikus konnotációkkal bír, és így a panorámákkal foglalkozó konferenciákon visszatérő téma, hogy van-e valamely inherens fasisztoid jelleg az efféle ábrázolásokban.15
Azonban a precíz és egyben esztétizált geográfiai adathalmaz fetisizálása kolonialista üzenetet is közvetít. A kolonializmus és a vizuális reprezentációs formák viszonya a posztkolonialista művészet és művészetelmélet egyik alapvető témája. Példaként említhető William Kentridge Black Box/Chambre Noire16 című installációja, amely a németek afrikai koloniális jelenlétére reflektál, különös tekintettel az 1904-es délnyugat-afrikai (mai Namíbia) mészárlásra. Kentridge a namíbiai Nemzeti Archívumban gyűjtötte össze a gyarmatosítás dokumentumait, és e dokumentumok segítségével készítette el installációját, amely szobrokat, feljegyzéseket, filmrészleteket, rajzfilm- és zenei effekteket kombinál, létrehozva a kolonializmus emlékezetének kortárs operáját. Kentridge installációja utal a szükségszerűen szimplifikáló gyarmatosító dokumentumok és az egykori gyarmatokon élők kommunikatív emlékezetében őrzött emléknyomok közötti ellentétekre. A számokkal, feljegyzésekkel, mérnöki rajzokkal ábrázolt táj leírhatónak, feltérképezhetőnek és megmérhetőnek tűnik a távolról érkező számára, ám a valóságban fragmentált, inkoherens, összetett és örökké változó. A helyek, amelyeket a tudományos kutatás „objektíven” és „megbízhatóan” rögzít, valójában személyes emlékektől, individuális narratíváktól és közösségi traumáktól terheltek.
Amikor a Google Earth az úgynevezett realitás világát kívánja ábrázolni, törvényszerűen e dilemmákba ütközik. A Google Earth objektív, feloldhatatlan ellentétek találkozási pontja, mely ellentétek valószínűleg minden újabb fejlesztésnél, bővítésnél fel fognak merülni. A geográfia mind látványosabb ábrázolásának igénye olyan törekvés, mely nehezen választható el a feltérképezés igézetének kolonialista hagyományától. Ráadásul a fejlett világ technológiai és technokulturális előnye szükségképpen vezethet aranytalanságokhoz ábrázolás és hozzáadott információk terén. Miközben persze a Google Earth kollaboratív jellege, utópikus törekvései és fikcióra építő elemei ellentételezhetik e problematikus mellékzöngéket. Minden felhasználó számára világos a határ a Krízis Darfurban-kezdeményezés és a fiktív városteremtés terve között: az on-line világ különösen alkalmas az efféle békés együttélések megvalósítására.
A Google Earth elemezhető a panorámakutatás művészettörténeti eszközeivel, a posztmodern geográfia szótárával, a virtuális realitáshoz kapcsolódó technokulturális elméletekkel, a kommunikációelmélet technológiai determinizmus irányzatának gondolatmenetével vagy éppen a kortárs jogelmélet demokratikus kultúra koncepciójával. A Google Earth leírása diszciplináris sokféleséget kíván, alkalmazása pedig a megismerés gyönyörének és sokoldalú leírásának humboldti hagyományára épít. Humboldt Kosmos című művének írása kapcsán Varnhagen von Ensének küldött levelében említi, hogy érzése szerint az anyagi világ valamennyi ismert jelensége egyetlen olvasmányos, izgalmas műben összefoglalható.17 Más kérdés, hogy a humboldti törekvésnek a globális médiatérben való alkalmazhatóságát a XXI. századi jelentésadalékok támogatják-e, vagy végérvényesen ellehetetlenítik.
(Az esszé a Yale Egyetem művészettörténet szakának Perspectives on the Panorama című kurzusára készült tanulmány rövidített változata.)
1 Edmunds V. Bunkse: Aesthetic Tradition in Geography, Geographical Review, Vol. 71, No. 2. (Apr., 1981), 139. l.
2 Mario Bunge: Alexander von Humboldt und die Philosophie, in: Alexander von Humboldt: Werk und Weltgeltung, R. Piper and Co Verlag, München, 1969, p. 19
3 Wilbur Zelinsky: Geographer as Voyeur, Geographical Review, Vol. 91, No. 1/2, Doing Fieldwork. (Jan-Apr., 2001), 3. l.
4 Rosemary J. Coombe: Authorial Cartographies: Mapping Proprietary Borders in a Less-Than-Brave New World, Stanford Law Review, Vol. 48, No. 5. (May, 1996), 1358. l.
5 Lásd Edward W. Soja: Postmodern Geographies, the Reassertation of Space in Critical Social Theory (London, Verso, 1989)
6 Chris Taylor: Google Moves Into Virtual Worlds http://money.cnn.com/2006/05/11/technology/business2_futureboy_0511/
7 Google Earth a Wikipédián, http://en.wikipedia.org/wiki/Google_Earth
8 Mark B. Sandberg: Living Pictures, Missing Persons: Mannequins, Museums, and Modernity, Princeton University Press, 2002, 119. l.
9 Oliver Grau: Into the Belly of the Image, Leonardo, Vol. 32, No. 5, Seventh New York Digital Salon. (1999), 368. l.
10 Aaron Sachs: The ultimate other: Post-Colonialism and Alexander von Humboldt”s Ecological Relationship with Nature, History and Theory, Theme Issue 42, December 2003, 116. l.
11 A panoráma megtekinthető többek között az Eduard Gaertnerről szóló Wikipédia oldalon: http://de.wikipedia.org/wiki/Eduard_Gaertner
12 Jack M. Balkin: Digital Speech and Democratic Culture: A Theory of Freedom of Expression for the Information Society, 79 N.Y.U.L. REV. (2004), 7. l.
13 Marc Auge: Non-Places. Introduction to an Anthropology of Supermodernity. Verso, London/New York 1995, 10. l.
14 United States Holocaust Memorial Museum: Crisis in Darfur Project, http://www.ushmm.org/googleearth/
15 Például New Perspectives on the Panorama-szimpózium (British Art Center, New Haven, 2007. március 30-31.)
16 A kiállítás többek között a berlini Guggenheim Múzeumban volt látható. (2005. okt. 29.-2006. jan. 15.) http://www.deutsche-bank-kunst.com/guggenheim/e/ausstellungen-kentridge01.php
17 http://www.xn--enzyklopdie-s8a.de/Alexander_von_Humboldt.html
Élet és Irodalom
51. évfolyam, 36. szám
