Népszabadság * Szentgyörgyi Rita * 2007. szeptember 7.
Kép: AFP Martin BureauMintázni lehetne róla a született agglegényt. Alain Chabat azt mondja, túlságosan szereti a nőket ahhoz, hogy bármelyiküknél végleg megállapodjon. Olyan ártatlanul, bambán néz, hogy szem nem marad érzéketlen soha fel nem nőtt, szeretetéhes kisfiússága láttán. Alain Chabat a francia mozi jolly jokere. Ha kell, forgatókönyveket ír, ha kell, komédiázik vagy éppen producerként, rendezőként hoz tető alá filmeket.
Claude Berri producer-rendező védőszárnyai alatt kapta meg a második Asterix és Obelix képregény-mozi, az Asterix és Obelix Kleopátra küldetés rendezését. Hozzá pedig Julius Caesar szerepét Monica Bellucci oldalán. Emberére, jobban mondva nőjére talált az Igen, akarom? című párkapcsolati komédia frusztrált agglegényeként a kislányos bájt finom melankóliával ötvöző Charlotte Gainsbourg személyében. Kettejük furcsa párosa olyan elevenen működik, mint igazán kevés páros a francia hatszög mai filmes kínálatában. Löki a „rizsát”, keveri a bonyodalmakat, egyik füllentésből a másik hazugságba gabalyodik. Eljátssza az ártatlant, a védelmezőt, a pipogyát, a félénket, a kibírhatatlant, a hódítót és a behódolót. Groteszkbe hajló szentimentalizmusa halvány rokonságot mutat A nők városa Mastroiannijával. „Régi közhely, mégis igaz: mindig a nő választ” – szavakkal indít egy napfényes téli kora délutánon párizsi találkozásunk alkalmával. Fél pakli cigarettába telik, hogy kifejtse hipotézisét a női és férfi gondolkodás különbözőségéről. „Ti, nők már a gyerekszoba falának színénél tartotok, amikor mi, férfiak még csak azon tipródunk, hogy hány vacsorával jutunk el az ágyig.”
Chabat, ez a kései negyvenes (jövőre tölti be az ötödik X-et) a későn érők családjába tartozik. Az algériai Oranban született zsidó szülők gyermekeként. A párizsi külvárosokban gyerekeskedett, vagy tízszer is kicsapták rossz magaviselete és lustasága miatt az iskolából. Képregényeket rajzolt, rockénekesnek készült, mielőtt megalakította sikeres kvartettjét három hozzá hasonlóan komikus vénájú színészjelölttel A senkik néven. Húszas éveiben a France Inter rádiónál dolgozott. Szkeccseket írt, vetélkedő-műsorokat vezetett, komikus jeleneteket adott elő a Canal Plus tévétársasághoz szerződve. A Monty Python humorát, Tim Burton és Steven Soderbergh filmjeit érezte magához közel. Kapcsolata a mozival a kilencvenes években kezdődött Claude Berri producer-rendező védőszárnyai alatt. Először a forgatókönyvírásba ugrott fejest, majd filmről filmre egyre inkább bizonyította, hogy a komédiások között van a helye. Jelenleg Gérard Depardieu-vel „vetekszik” a legjobban fizetett francia színész-producerek listáján. Olyan élethűen alakította a gazdája szeretetéért kolduló kutyát a Didier című filmvígjátékban, hogy különböző állatvédő szervezetek tiszteletbeli elnöknek választották.
Soha nem direkt módon számos filmszerepében a másság témáját érinti ízlésesen, finoman, életmentő humorba csomagoltan. Ilyennek szerettük meg a Szívem csücske, Chouchou-ban is, ahol a nem kevésbé népszerű harmincas komikus, a transzvesztitát alakító Gad Elmaleh szerelmét játszotta. A fanyar humoráról ismert Agnes Jaoui Ízlés dolga című filmjében frusztrált párizsi színpadi szerzőt alakított. Kimeríthetetlen fantáziája, gazdag álomvilága rokonítja Michel Gondryval, aki az Álom tudományában egy reklámcég vulgáris, erotomán alkalmazottját játszatta el vele. Manapság Daniel Auteuil „bőrébe” bújik egy skizofrén komédiában, az egy testben két lélek mintájára, némiképpen lekoppintva a John Malkovich menet tematikáját.
A hazai mozikban augusztus végétől látható Igen, akarom? forgatókönyvét is jegyző Chabat immár harmadszor állt a kamerák elé Charlotte Gainsbourggal. Első szakmai találkozásuk Yvan Attal Változatok egy házasságra című filmjéhez fűződik, másodjára az Álom tudományában „keresztezték egymást” egy igencsak mulatságos imitált szado-mazo jelenet erejéig. A történet lényegét hívebben visszaadó francia cím, „Add kölcsön a kezed” egy sikeres parfümtervező tutinak tetsző tervére utal az Igen, akarom? című filmkomédia esetében. Louis, ez a mamája és nővérei számonkérésétől menekülni vágyó negyvenes agglegény barátja húgát a menyasszonyául szerződteti. Az üzlet lényege, hogy kicselezze a házasságkötést: „szíve választottja” nem jelenik meg az esküvőn. A két magányos szív hosszas bonyodalmak, megannyi félreértés közepette egymásra talál.
„Eredetileg egy harmincas pasira írtam a forgatókönyvet – mesélte Chabat, és eszem ágában sem volt, hogy én játsszam el Louis szerepét. Így ötvenhez közel még bizarrabb fordulatot vett a sztori. Eric Lartigan rendező győzött meg arról, hogy vállaljam el. Ha úgy vesszük, én is olyan családban nőttem fel, nővérek helyett két báttyal, ahol mindenki mindenkinek az életébe beleszólt. Amolyan mediterrán beütésű zsidó családban, ahol valójában a mama kormányoz, ő szabja meg a játékszabályokat.”
A domináns anya oldalán szerzett párkapcsolati tapasztalatokról szólva Chabat elárulta, hogy szerinte az az ideális, amikor két magányos lélek úgy talál egymásra, hogy közben megőrzi az egyéniségét, a személyes szabadságát. „Nem hiszek az általános érvényű párkapcsolati receptekben. Ismerek párokat, akik a folyamatos konfliktushelyzetekben találják meg az egymáshoz vezető utat. Mások alig-alig kommunikálnak egymással, mégis jól megvannak. Ami engem illet, számomra fontos az érzelmi összhang az aktuális partneremmel. Soha nem tudnék macsó lenni, mindez persze nem zárja ki azt, hogy szeretem, ha egy nő a védelmezőjének él meg engem.”
Az érzelmekre hangolt férfi benyomását keltő Chabat nem hisz sem a szerencsében, sem a véletlenekben.
„Szerintem az útvonal mindenki számára adott, amit meg kell tennünk. Soha nem véletlenül találkozunk valakivel vagy valamivel. Nyitott radarral kell közlekedni az életben, befogadásra, energiákra hangoltan. Az élet egy nagy misztériumjáték tele ajándékokkal. Semmit nem szabad magától értetődőnek vennünk. Mindamellett fontos a helyes önértékelés, de nem szabad hasra esnünk magunktól. Számomra az ideális állapot, amikor megfeledkezek önmagamról, és felfedezem, hogy a valóság ezerszer érdekesebb a filmeknél. Igyekszem jó energiákat levenni az emberektől, a helyzetektől. Mondatok, gesztusok, történetek, amiket innen-onnan hallok, idővel beépülnek a szerepeimbe, a forgatókönyveimbe. Mint például legutóbb azé a nőé, aki hivatására nézve banktisztviselő, mégis kiválóan ért az autószereléshez. Amikor lerobbant az autó, amiben együtt utaztunk, nem hívott szerelőt, hanem fogta és maga javította meg. Elmondta nekem, hogy azért tanult meg autót szerelni, mert ez volt az egyedül módja annak, hogy az édesapjával kommunikáljon. Ilyen történetet képtelenség volna kitalálni, ami megint csak annak a bizonyítéka számomra, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró.”
Szeptember 16., vasárnap 23.05 HBO – Változatok a házasságra
