Az a gyanúm, a Fidesz a múlt héten még nyári üzemmódra volt kapcsolva. Két-három napba beletellett, hogy a vezetői ráébredjenek, az augusztus 25-i gárdaavató ott fenn, a Várban talán mégsem az a fajta csoda volt, amely csak három napig tart. S a pártra vetülő árnyékának elhessegetésére kevés lesz azt ismételgetniük, hogy Gyurcsány Ferenc a felelős érte.
Pokorni Zoltán legalábbis hétfőn már érezhette, hogy fokozódik a helyzet. Az egészségügy kapcsán meghirdetett sajtótájékoztató utolsó részében maga hozta szóba a Magyar Gárda ügyét, anélkül hogy kapott volna kérdést róla, és jelentősen módosította a párt nevében addig elhangzott értékelést.
Hangsúlyváltás
Amíg Szijjártó Péter szóvivő és Varga Mihály korábbi megnyilatkozásaiban még szinte halvány jele is alig volt a távolságtartásnak, Pokorni annak ismételt leszögezése mellett, hogy a megalakulásáért a felelősséget Gyurcsány Ferenc viseli, a hangsúlyt már arra helyezte, hogy a politikája elleni tiltakozás ezen eszközét, módszerét, „az egyenruhás masírozók” fellépését a Fidesz nem helyesli. Sőt, mint mondta, a párt semmilyen közösséget nem vállal azokkal, akik a hisztériakeltésben érdekeltek. Ő barátaikat, a Fidesz tagjait is arra kéri, hogy ne legyenek részesei, támogatói e szándéknak. „Ilyen marketingajándékot még nem kapott baloldali kormányfő”, mint most Gyurcsány, hogy elterelhesse a figyelmet a valódi gondokról, állította.
Amivel alighanem rátapintott a lényegre. Ám amit hozzáfűzött, az már magas labda volt a sajtónak. A jelen levő tudósítóknak azonban eszükbe sem jutott lecsapni a labdát, vagyis visszakérdezni.
Pokorni ugyanis azzal folytatta, nem is tudja, hogy jó szándékú, de meggondolatlan emberek naivitása vagy beépített provokátorok tudatos számítása magyarázza-e inkább a gárda létrehozását, valószínűleg mindkettő, ez a lépés ugyanis egyedül csak Gyurcsányéknak jó.
Aligha szükséges páratlan elmeél a felismeréshez, e kijelentés legalábbis különös annak ismeretében, hogy a Fidesz-tag Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az alapító egyesület tagjaként tette tiszteletét az ünnepségen, és személyesen adta át a lap ajándékát a gárdának: az egyik zászlót, amelyet aztán a három nagy történelmi egyház papja, lelkészei megáldottak. A fideszes képviselő, Wittner Mária volt az egyik ünnepi szónok. S az utóbbi években már szintén aktív Fidesz-támogatóként ismert volt honvédelmi miniszter, Für Lajos adta át az oklevelet a felavatott tagoknak. Für mellesleg vagy ráadásul a Fidesz-elnök kabinetfőnökének, Deutsch-Für Tamásnak az apósa.
Őket vajon a naivak vagy a beépítettek között kell-e mármost számon tartanunk szerinte, kérdezhette volna a nyilatkozótól egy szemfüles tudósító, ha lett volna ilyen a teremben. És mit gondol, melyik feltevés lesz sértőbb az érintettekre nézve?
Baloldali értelmezés
Ami késik, nem múlik. Azóta már több publicisztika szerzője is jelentkezett a dilemma feloldására. Sőt Mészáros Tamás a szombati Népszavában még mélyebbre hatol, és újabb fogyatékosságát véli feltárni Pokorni szavainak, amelyeket többek a jobboldalról érkező „leghatározottabb” véleményként ismernek el.
Mészáros azt állítja, tévedés az az értelmezés, hogy ő legalább valóban elhatárolódott a „fasisztoid”, a „posztfasiszta” kezdeményezéstől. Hiszen, ha tüzetesebben megnézzük, mitől határolódik el, azt látjuk, hogy „amitől Pokorni elhatárolódik, az lehet naivitás, lehet provokáció, de fasisztoid kezdeményezés biztosan nem”. A publicista meglátása szerint kiderült: „akármilyen indítékból gárdáznak, a Fidesz számára csak az a bizonyosság a fontos, hogy ezek nem igazi posztnyilasok. Ezért amikor nem vállal a szándékaikkal közösséget, akkor csupán álfasiszták gyülekezetét tagadja meg. Mert valódiak nincsenek is.”
Szerintem viszont mindez főként azt bizonyítja, hogy Mészárost e nyelvpolitikai küzdelemben csak a Fidesz teljes, feltétel nélküli kapitulációja, fegyverletétele elégítené ki. Vagyis az általa képviselt értelmezői hatalomnak való teljes behódolás. Az általa felkínált nyelv fenntartás nélküli elfogadása a helyzet leírásában, a veszély azonosításában és a tőle való elhatárolódásban egyaránt.
Ez nyilvánvalóan abszurd igény. Józanabb pillanataiban talán ő is tisztában van vele. Most azonban a jelek szerint már valószínűleg elborítja a tekintetét a vadászszenvedély.
Egy alapító
Bencsik András, az alapító tízek egyike persze azon sajnálkozik a Demokrata vezércikkében, hogy a Magyar Gárdára zúduló balliberális össztűzhöz az ellenzék is csatlakozott, s ez akár a gárda gyors végzetét is okozhatja. Pedig az „nem megosztani kíván, hanem összeolvasztani. A Magyar Gárda ugyanazt akarja, amit a lakiteleki sátorverők óta minden tisztességes ember, hogy végre a jóért szervezkedők a maguk akaratából összefoghassanak a hazugság, az alamuszi féligazságok, a selypegve előadott kis aljasságok ellen.”
Talányos célok.
Csakugyan nem foghattak össze eddig a jóért szervezkedők? Vagy ha mégis ezt tették, csak nem a maguk akaratából tették volna? Meglepő feltevés.
S ha valóban nem foghattak össze, ki akadályozhatta őket ebben? S ha mégis összefogtak, de nem a maguk akaratából, ugyan kiéből, kikéből? S ha valakiéből, valakikéből, miért volt az baj, hogy épp az övéből, az övékéből?
S egyáltalán, létezik ez a különös fenomén? Lehetséges úgy összefogni, hogy akik összefognak, maguk voltaképpen nem akarnak összefogni, s csak más, mások akaratából teszik meg mégis, amit megtesznek?
És vajon az önfeledt, öntelt féligazságok mennyivel vonzóbbak, mint az alamuszik? – merülhet fel az olvasóban. S az öblös hangon előadott kis aljasságok netán jobban kéne hogy tessenek nekünk, mint a selypegve előadottak?
És ha a lakiteleki sátorverők óta mégis lenne néhány olyan tisztességes ember is, aki a hazugságok mellett inkább az önfeledt, öntelt, öblös hangon előadott féligazságok és kis aljasságok ellen szeretné, hogy a jóért szervezkedők „végre a maguk akaratából összefoghassanak”, az esetleg szintén próbáljon meg lábra állítani egy efféle „deklaráltan nem támadni, hanem védeni” óhajtó gárdát?
A közvélekedés
Tanulságos a témáról a Medián-felmérés a HVG-ben.
A tíz évvel ezelőtti adatok szerint még a megkérdezettek hetven százaléka vélte úgy, hogy a nyilas, antiszemita nézeteket hirdető szélsőséges csoportok veszélyt jelentenek a társadalomra, ma már csak az 55 százalékuk. S míg akkor a megkérdezettek ötven százaléka értett egyet azzal a feltevéssel, hogy azért nem veszélyesek, mert valódi problémára hívják fel a figyelmet, most 13 százaléknyian gondolják így.
Akármi mással magyarázható is még a véleményváltozás, azt e két adat cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy a társadalom ma elfogadóbb azzal a jelenséggel kapcsolatban, amelyet a kutatók változatlanul feltett kérdése felidéz benne.
Hogy aztán az interjúalanyok a kérdés hallatán ma pontosan ugyanarra a tartalomra gondolnak-e, mint tíz évvel korábban? Nem valószínű. De tartok tőle, hogy e változás jót semmiképpen sem jelent.
A gárda megalakulásáról értesültek ötöde úgy tudja, hogy a Fidesz is az alapítók között van. Ez aligha válik a Fidesz hasznára. Tekintve, hogy a gárdát a kérdezett népesség 59 százaléka veszélyesnek tartja (21 százalékukban személyesen is félelmet kelt, 38 százalékuk pedig általában véli veszélyesnek). S csak 23 százalékuk ért egyet azzal, hogy komolytalan dolog volna, amit csak a média fújt fel, 13 százaléknak pedig rokonszenves.
Az ellenzéki szavazók megoszlása még pontosabban jelzi a gárda megalakulásának a Fideszre nézve kellemetlen következményét. Hiszen e szavazók negyven százaléka is veszélyesnek tartja, ezen belül 12 százalékukban személyesen is félelmet kelt, s csak 28 százalékuk tartja rokonszenvesnek.
Vagyis a Fidesz rosszabbul járna, ha nem határolódik el a gárdától, de az elhatárolódással is szembemegy a hívei egy jelentős részével. Hiszen a közelmúltbeli felmérésekből ítélve eddig e 28 százalék ellenzéki szavazó legalább kétharmada is a Fideszt választotta volna.
De vajon miért támogatják a gárdát ilyen vélhetően jelentős arányban a Fidesz hívei is? Minden bizonnyal azért is, mert a felmérés napjáig inkább azt látták, hallották, hogy a Fidesz tekintélyei, a párthoz közel álló véleményformálók rokonszenvvel figyelik a készülődését, illetve helyeslik a létrehozását, mintsem helytelenítik. Aztán arról szerezhettek tudomást, hogy a kormánypártok és a hozzájuk húzó sajtó a gárda megalakulása miatt a Fideszt is erőteljesen bírálja. A párt nevében nyilatkozók viszont ezt elhárítják, és nem vagy alig-alig jelzik, hogy szerintük is indokolt lenne valamiféle távolságtartás.
A felmerés eredményén ezek után nincs mit csodálkozni. Nem állítom persze, hogy a Fidesz hívei vakon követnék a vezetőiket, és képtelenek volnának az önálló ítéletalkotásra. Csupáncsak azt mondom, hogy ha a párt vezetőinek gondot okoz a mai helyzet kezelése, nem áltathatják magukat azzal, hogy nekik nincs felelősségük a kialakulásában.
Elek István, közíró
